Indulás: 2005-09-18
 
Aura


Az aura

Minden élőlényt és élettelen tárgyat körülvesz egy energiaburok - ha úgy tetszik egy olyan energiamező, mely saját belső energiájának kisugárzása -, az aura. E belső energia kisugárzása csak kevesek számára látható direkt módon. A régi időkben sokkal többen voltak képesek látni az aurát, mint napjainkban. Ez a levegőszennyezésnek, az egyéni érzékenységünk tompulásának, s a civilizáció "vívmányainak" eredményeként, bizonyos érzékeléseink teljes elvesztésének tudható be.

Az élőlényeket körülvevő finom, talán elektromágneses teret először egy szovjet mérnöknek (Szemjon Kirlian) sikerült véletlenül rögzítenie fényképen. Munka közben különös jelenséget tapasztalt: keze - amely előtt történetesen egy filmlemez helyezkedett el - véletlenül túl közel került egy áram alatt álló nagyfeszültségű elektródához, s e véletlen tevékenység azonnali kisülést okozott. Az így keletkezett fényképen nemcsak a keze, hanem a belőle kisugárzó energia "képe" is megjelent. Ez további, mintegy negyvenévi kutatásra ösztönözte. Munkássága során tapasztalt legkülönösebb jelenség a "fantomlevél-effektus": ha egy élő falevelet megcsonkítunk, majd közvetlenül utána Kirlian-eljárással lefényképezünk, azt tapasztaljuk, hogy az általunk amputált rész sugárzó körvonala is megjelenik a képen! A Kirlian-fotó alapelve tehát az, hogy felvétel közben a kívánt testrészen nagyon nagy feszültségű, de minimális erősségű áramot vezetnek át.

Mindenki más és más színösszetételű, más és más kiterjedésű auraréteggel rendelkezik, a lélek fejlettségétől - főként spirituális állapotától - függően. Így fordulhat elő az, hogy a nagyon vallásos illetve a hívő emberek nagyobb méretű és ezért jobban látható aurával rendelkeznek. Természetesen nem kizárólagos a vallás és istenhit, a döntő szempont feltehetően a lelki emelkedettség.

Az aura testi-lelki egészségünkkel is szoros kapcsolatban áll. Akinek sérült az aurája, a sérült résznek megfelelő testtájon megbetegszik. Következésképp, aki megbetegszik, annak a beteg testrésznek megfelelő helyen sérül az aurája. Megfigyelték (pl. infarktusos betegeknél), hogy még évekkel a betegség gyógyulása- túlélése után is észlelhető volt az aurában - bár sokkal halványabban - a sérülés. Viszont sok betegségnek nem a tünet helyén található a gócpontja, hanem egy másik testtájon, így és ezért az is előfordulhat, hogy a betegség nem az aurában észlelt energiahiány mögöttes helyszínén fog jelentkezni. A nagyobb aurával - belső energiával - rendelkező egyén nehezebben betegszik meg, de következésképp könnyebben gyógyul, mint kisebb aurával - belső energiával - rendelkező társai. Tapasztalataink szerint az egészséges, különösebb képességekkel nem rendelkező ember aurájának mérete 2,5-5 méter közé tehető. Ez nem úgy értendő, hogy ha pl. egy konkrét személy aurája 2,5-5 méter között "lélegzik", akkor minden rendben van, hanem úgy, hogy minden ember testének más és más méretű aurára van szüksége. Így az egyik személynek, pl. átlagosan 5 méteres aurára van szüksége a mindennapok elviseléséhez, míg a másiknak az Ő saját körülményei között a 2,5 méteres aura felel meg a legmegfelelőbben. A különleges képességekkel, illetve a kiemelkedően magas lelki emelkedettséggel rendelkezők igen nagy, egyes esetekben a végtelenhez közelítő aurával is rendelkezhetnek.

Az ember aurája több rétegből álló, nagyon érzékeny energiahálók összessége:

Éterikus test: tulajdonképpen egy pár centiméter vastag, kékesfehér színű finom "energiapaplannak" fogható fel. A fizikai test esetleges megbetegedései olvashatók ki mindenkori állapotából, ugyanis itt előbb jelenik meg az elváltozás, mintsem ahogyan megjelenne a fizikai tünet.

Érzelmi test: a különféle, de minden esetben az aktuális érzelmek különféle színek felhőiként jelennek meg ebben a rétegben. Ezen érzelmek - ha úgy tetszik indulatok -, (például düh, félelem) betegítő hatásúak is lehetnek a fizikai testre nézve, ezért ezek sok információt biztosítanak a hozzáértők számára.

Mentális test: a gondolatokkal, a gondolatformákkal és a tudatműködéssel áll kapcsolatban.

Asztrál test: vágyódásainkat, illetve még be nem teljesült vágyainkat tartalmazza. Gyakorlatilag jellemünk részletes leírása fejthető meg általa.

Spirituális testek: itt találhatók szellemi síkjaink, melyek a világegyetemmel kapcsolnak össze bennünket. A teremtés, a halál, az újraszületés, és végül de nem utolsósorban az Isteni kapcsolat lehetőségei.

Kezdetben - életünk hajnalán -, még láttuk, éreztük érzéseink rezdüléseit, láttuk, és érzékeltük a belső energiák - pl. az aurák - kisugárzását. Felnőtt korunkra tökéletesen elfeledtük e képességeinket.

 /Őserő az élet titka: Uhrin Ferenc és Uhrinné Bárdi Zsuzsanna

www.osero.hu /

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre