SÁMÁNTECHNIKA:

           MISZTIKUM VAGY ÖNFEJLESZTŐ - GYÓGYÍTÓ MÓDSZER?

A sámánizmus kialakulása a korai sziklarajzok alapján több tízezer

évvel ezelőttre tehető. Őshazája Belső-Ázsia. Gyökerei azon szibériai

törzsekhez nyúlnak vissza, melyeket a magyarral nyelvrokonoknak

tartanak. A sámánizmus formái fellelhetők Észak- és Dél-Amerikában,

Ausztráliában, Indonéziában, Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben és

Japánban egyaránt.

A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási

fejlődés korai formáival, az animizmussal, mely szerint minden

élőnek és élettelennek lelke van, és a totemizmussal, mely alapján

a nemzetség őseként állatot tiszteltek.

A sámán - mely Magyarországon táltosként ismert - feladata, szerepe

sokrétű: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója,

szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák,

énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. "Lélekutazásait" gyógyítás

céljából, vagy a halott lelkének túlvilágra kisérésének szándékából

tette.

A sámánhitben a világegyetem hármas tagolódású, felső, középső és alsó

világra oszlik. A középső világ a Föld. A középső világot az alsó és

a felső világgal égígérő fa, világfa, (sámánfa), világhegy, hatalmas

folyó, világtenger köti össze. A mitológiában minderre szép leírásokat

találunk.

Az ősi sámánok archaikus létformájában, a test és a szellem egységében,

a tudatos lélektől a kollektív tudattalan még nem vált el. A kollektív

tudattalant mint szellemvilágot ismerték és az eksztázis állapotát

használták fel a kapcsolattartásra.

A sámánokat az eksztázisba jutás mestereinek tarthatjuk. Az önkívületi

állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a tánc

pergő ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak. Növények

kivonatait, füstjeit is használták a tudatuk kitágításához, a

transzállapotba kerüléshez, de a kábítószeresekre jellemző

kontrollvesztéses, függő állapot számukra ismeretlen maradt. A sámánok

a lélekutazások során tudatában voltak megváltozott tudatállapotuknak,

ezért is tekinthetők olyan embereknek, akik a földi és a szellemi

valóságban egyaránt biztonsággal mozogtak, és ismerték a különböző

dimenziók eltérő szabályait.

A sámánok eksztatikus állapotban szellemi segítőik kíséretében,

vezetésével tettek "lélekutazásokat".

A kezdeti alsó világba történő utazások alkalmával - ahová pl.

alagúton, földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el -, találkoztak

állati segítőikkel. A későbbiekben ezek a szellemi segítők,

szimbolikus erőforrásokként erővel, energiával "látták el" a

sámánokat.

A felső világba égígérő fán, füstcsatornán, létrán, szivárványon

egyaránt eljuthattak. Az első ilyen irányú utazás olyan élménnyel

járhatott, mintha ködrétegen, felhőn, vagy fénypásztán kellene

áthatolniuk. A felső világban szellemi mesterekre, tanítókra

leltek, akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítették őket. A szellemi

tanító nemegyszer a nagyszülő, nőknél a nagymama (ősanya). Néhány

társadalomban a sámánok örökölték szellemi segítőjüket és egymás

között ki is cserélhették azokat.

A sámán kapcsolata a szellemi szövetségeseivel, akik pszichikus,

mágikus erővel rendelkeznek és az egyetemes tudás birtokosai,

létfontosságú. A sámán az adott dimenzióban céltudatos cselekvésre

törekedett. A lélekutazások aktív résztvevője volt, de nem irányítója.

Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belső szimbolikus erőforrásaira

támaszkodott, a szellemi szövetségesei tudására, erejére hagyatkozott.

Ezzel is magyarázható, hogy a sámánoknál ismeretlen volt a kiégés - a

burn out - jelensége.

A sámánmunka alapszabályai kötelező érvényűek voltak, meghatározták a

lélekutazás kereteit. Ezek: a tiszta szándék, a világos cél, a bizalom

és tisztelet - a segítő szellemek, és a kapott tudás felé -, és a

szeretetteljes lelkület.

A sámán szellemi kisérőivel való kapcsolata többféle. Néhányuknak

a sámán a "gazdája", utasításokat adhatott számukra, más segítők

oltalmazták, védték őt. Egyfajta "spirituális házasság" is

létrejöhetett közöttük.

A szimbolikus segítőket felfoghatjuk pszichikus síkon a sámán belső

alteregóinak. A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi

segítőivel. Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben

támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival

való azonosság érzését.

Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák, tollából

készített fejdíszek használatával mélyítették.

A dobolás, a csörgő hangja, a sámánénekek a szellemi segítők

"hívására" is szolgáltak. A sámán énekkel, tánccal, csörgőzéssel

sajátos rituálét alakíthatott ki, mely segítette a szellemi,

szimbolikus segítőivel való minél személyesebb, erőteljesebb

kapcsolat létrehozását.

A sámánok rituális, szimbolikus, spirituális gyógyító tevékenysége

igen nagy erejű.

A sámán gyógyító munkájának első lépése a szellemi szövetségeseivel,

szimbolikus erőforrásaival való kapcsolatfelvétel volt, segítségkérés

céljából. A segítőivel tánc, csörgő, ének vagy dobszó közvetítésével

került kapcsolatba, ami egyben az eksztázis állapotának elérését is

jelentette. A sámándob szimbolikusan a sámán "szállítóeszköze", a

szojotok "táltosló"- nak nevezték, jelezvén, hogy a dob monoton

ritmusának segítségével szinte "belovagolnak" a szellemek világba.

A sámánt a gyógyítás diagnosztikai részénél a szellemi segítők a

betegség "szellemi okozójáról" való tudás megszerzésében "támogatták".

A megváltozott, kitágult tudatállapotát felhasználta arra, hogy "nem

hétköznapi módon" észlelje a személy energiamezejének változásait.

Az egyes szervek működéséről kapott belső szimbolikus képek a

sámánisztikus látásmód, - melyet az ausztrál törzsek harmadik,

erős szemnek neveztek - "gyümölcsei".

Mi a jelentősége a megváltozott energiamező észlelésének?

A sámánizmus hite szerint az egyén pozitív erővel, energiával

teli szervezetében másfajta energiának nincs hely. Az erő önmagában

semleges, a személynek az energiához való viszonya alakítja pozitívvá,

vagy negatívvá.

A betegség állapotát erővesztés állapotának tekintették.

A betegség gyakran a lélekvesztés következménye. A lélekrész

elvesztése nyomán keletkezett űrbe könnyen "beköltözhet" a betegség

szelleme. A lelkét vesztett ember, elszakítottnak érzi magát a

környezetétől, nem érzi az univerzummal való kapcsolatát.

A lélekvesztés történhet trauma következtében, a túlélés érdekében.

De "elajándékozással" is elveszthető, pl. ha az egyén lelkének

odaadásával próbál magához láncolni valakit. E felfogás szerint a

szocializáció folyamatában törvényszerű a lélekvesztés bekövetkezése.

Bizonyos társadalmi helyzetek, pl. diktatúrákhoz való alkalmazkodás,

vagy a háborúk akár nemzeti szintű erővesztést is okozhatnak.

A gyógyítás folyamatában a sámán megtanította az erejében meggyengült

személyt, hogyan kerülhet kapcsolatba a szimbolikus erőforrásaival. Ha

ez nem volt lehetséges, a beteg állapota ezt nem tette lehetővé, akkor

a sámán tett "utazásokat", hogy a szellemek világában megtalálja a

másik ember szellemi segítőjét, erőállatát, vagy visszaszerezze a

távolra került lélekdarabját.

A sámánnak az utazások előtt a másik személyt nyitottá, bizalomtelivé

kellett tennie, - ebben a rituális szertartások is segítették -, hogy

befogadhatóvá válhasson az egyén számára az erőállat, vagy a visszakapott

lélekdarab által hordozott energia és üzenet. A gyógyító szertartások

ideje egyes társadalmakban, civilizációkban akár 7-8 éjszakán át is

tartott. A gyógyító célzatú lélekutazások célja tehát a betegség

szellemének, a nem megfelelő erőnek az elűzése, az elvesztett erő,

 az elvesztett lélek visszaszerzése volt.

A sámánok a halottak és a túlélők lelkével is foglalkoztak. A sámán az

életet ciklikusságában látta, a halálra mint egy küszöbre tekintett.

Talán nem véletlen, hogy a sámánok lélekutazásait "kis halálnak" is

nevezik.

A sámánnak a halállal kapcsolatos feladatai sokrétűek. A haldokló

beteg embernek a középső világban történő lélekutazások megtanításával

is adhatott segítséget. Ha az egyén felkészült a halálra, a sámán

feladata volt, hogy mellette legyen, segítse a lelkét a meghalásban.

Ha a túlélők és a meghalt ember között elintézetlen ügyek,

feldolgozatlan feszültségek maradtak, a sámán a közvetítő feladatát

látta el. Különféle szertartások, társadalmi szokások segítettek

abban, hogy a család el tudja engedni a halott lelkét és a halott

lelke a család tagjait.

A sámánná válás - kiválasztás, tanulás, beavatás - több évig,

évtizedig tartó folyamat volt.

A sámánizmusban lévő misztikus elemek nyilvánvalóak, hiszen a sámán a

valóság síkjai közötti "közvetítő" szerepét látta el. Lélekutazásait

mindig valami cél elérése érdekében tette, pl. hogy a nem hétköznapi

anyagi valóságból való erő vagy tudás kérésével segítséget nyújthasson

egy probléma megoldásához. A sámán a kapott erőt, tudást - a tudás

egy sajátos erőnek tekinthető - önmagán átáramoltatva továbbadta

az egyénnek, vagy a közösségnek. Ezzel is segítve a földi élet

jobbítását, könnyebbé tételét, illetve hogy az emberek, és a

közösségek egyaránt megtalálhassák helyüket az univerzumban.

A sámánok az utazást egységként szemlélték, az élmények,

tapasztalások, tanítások globális megértésére törekedtek. Erre

utalhat a sámán szó eredeti jelentése: "az ember, aki tud".

A sámánizmus túlélte évszázadok üldözését, a nyitottságának, a

Természet és az Ember belső értékei tiszteletének, a testi - lelki -

szellemi (nevezhetjük transzcendentálisnak is) egyensúly

helyreállítását segítő módszerei hatékonyságának köszönhetően.

A sámáni gyógyítás egyes elemei és napjaink pszichoterápiás

módszereinek néhány technikai eleme közötti analógiák közül

csak néhányat emelek ki:

A legszembetűnőbb a megváltozott tudatállapotot használata. A transz

állapot nagymértékben hozzásegít a személyes és a kollektív tudattalan

hozzáférhetővé tételéhez.

A megváltozott tudatállapotot használó technikák - hipnózis,

meditációk, katathym imaginatív pszichoterápia, relaxációs tréningek

- közül a sámánizmushoz a tudatállapot tágulásával járó módszerek

állhatnak legközelebb, ilyen pl. az autogén tréning felső foka, a

transzcendens, vagy a Zen meditáció.

Egy kísérlet tanulsága szerint a sámánizmus eksztatikus technikái nagy

hatásfokkal segítik elő a transz állapot agyi elektromos hullámhosszának,

a théta-hullámnak az elérését. Az EEG felhasználásával végzett kísérlet

szerint a sámánok tíz perces dobolása során tett utazás tudatállapota

a Zen mesterek hat órás meditációs munkájának mélységével állítható

párhuzamba.

A katathym imaginációs pszichoterápia középfokánál használt technikáknál

szerepel egy ellenséges szimbólum pl. állat megszelídítése és a

továbbiakban a megszelídített állat segítségének kérése.

E terápiás módszer használata során, ha spontán módon szimbolikus

belső vezér alakok jelennek meg, a személyiség adott érési

folyamatának befejezéséig közvetlen énerősítő hatásuk miatt a

terapeuták támogatják e szimbolikus erőforrások használatát.

Az én állapotok, ego state terápiánál (Federn, Watkins) regressziós

technikák, általában hipnózis segítségével, a fejlődés során létrejött

én - állapotok megismerésével, és a személyiségbe való integrálásával

foglalkoznak. Ego állapotok kialakulása és disszociálása, selfről való

leválása traumára adott válaszként, a túlélés érdekében is létrejöhetnek.

Ez a sámán hit lélekvesztésével állítható párhuzamba.

A sámánizmus és korunk egyre jelentősebbé váló lélektani irányzata, a

"negyedik erőnek" nevezett transzperszonális pszichológia közötti

párhuzamok alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a sámánok

tudták és gyakorolták mindazt, amit korunknak a transzperszonalitás

szemlélet, szellemiség tanít.

Ilyen az archetípusokkal, a szellemi gyökereinkkel való kapcsolat.

A sámán szellemi segítői, a kollektív tudattalan szimbólumainak

tekinthetők. Jung tanításai révén ismert, hogy a kollektív tudattalan

archetipikus képeivel, mitikus figuráival, szimbólumaival való

kapcsolat, együttműködés a testi-lelki-szellemi összhanghoz, a

pszichés és spirituális egészséghez nélkülözhetetlen.

Weöres Sándor így ír "Az őstudás" című versében:

"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent

elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen

sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes."

A transzperszonalitás élménycentrikussága, a kibővült tudatosság

állapotának felhasználása az univerzális tudáshoz való jutáshoz,

a spiritualizmus, az öntranszcendálás szükséglete a sámánizmussal

közös jellemzők.

A sámánok "eksztatikus kommunikációja", a szellemi világ, a

transzcendens üzeneteinek megértése a transzperszonális irányzat

diszidentifikáció és a biszociáció fogalmával analóg.

Diszidentifikálódni azt jelenti az egyén képessé válik a hierarchikus

tudás befogadására, azáltal, hogy megszűnteti a teljes azonosulását

valamely hittel, attitűddel, vagy értékrenddel. Ezáltal éri el, hogy a

tudatosság magasabb szintjén működhessen.

A biszociáció fogalma arra a kreatív, nyitott szemléletmódra utal,

mellyel az egyén a korábban disszonánsnak tartott dolgokat is szerves

egységbe tudja kapcsolni.

A napjainkban terjedőben lévő sámán technikák - a különféle sámán

módszerek közös elemeire alapozva - az önfejlesztés eszközéül

szolgálhatnak. Segíthetik az egyént önmaga útjának, a kérdéseire való

válaszok megtalálásában. Megtanítja az egyént arra hogyan válhat

önmaga erőforrásává, tanítójává, hogyan szabadíthatja fel belső

energiáit. Költői képpel élve: "... rákapcsolódás az élet-fölötti

erőre, általa saját képességünket sokszorosra növeljük." Vagyis

lehetőséget ad arra, hogy a hétköznapok világába becsempéssze a

tudattalan segítő, kreatív erőit, hogy ezáltal az egyén lehetőségein

belül a legjobbat érje el.