Odaát lenni jó
Árvai Attila, a Magyarországon tapasztalt halál közeli élmények kutatója több mint ezer olyan emberrel beszélt már, akik visszatértek a klinikai halál állapotából.
– A klinikai halál állapotából visszatért emberek többsége – mondja –, korától, vallásától, neveltetésétől függetlenül, nagyon hasonló élményekről, észlelésekről számolt be. Béke és fájdalommentesség, a testenkívüliség megtapasztalása, pontos vizuális érzékelés, alagútélmény, fényes lényekkel való találkozás, visszatekintés, lebegés és emelkedés, vonakodás a visszatéréstől. S bár tapasztalásaik bizonyos ponton eltérőek lehetnek, az igazi, mély élmény hatására szinte mindegyikük azt vallja, hogy az életben a legfontosabb dolog a szeretet. Azt állítják, hogy mindenki valamilyen feladattal születik erre a földre, és addig nem lel nyugalmat, míg ezt a karmikus feladatát meg nem találja. Ezért életszemléletük megváltozott, segítőkészebbek és derűsebbek lettek, miután visszatértek a halálból. Minden jel arra utal, hogy halálunk után szembesülnünk kell azzal, amit életünkben tettünk, át kell élnünk a másoknak okozott szenvedéseket. Mert mindenki egyazon gyökérből ered, és amit teszünk másokkal, tulajdonképpen magunkkal tesszük. Akár jót, akár rosszat. Az egyik legmegrázóbb történet, amit hallottam, amelyet az Interjú a halállal című új könyvemben is közlök, egy nyolcéves kislány emléke a betegeskedő édesanyjáról.
„Hazafelé tartottam a kútról – mesélte a kislány –, vizet vittem betegeskedő édesanyámnak, amikor az úton őt láttam legszebb ruhájában. Anya, mondtam neki csodálkozva, hogy kerülsz ide? Kislányom, kezdte ő, el kell mennem. Mondd meg apádnak, hogy ne aggódjon miattam. Amikor hazaértem, megdöbbenve láttam, hogy apám anyám halottaságya mellett leborulva sír. Elmondtam neki, hogy én találkoztam anyával, de apám úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra. Azóta soha senkinek nem beszéltem erről. Elég, ha én tudom, hogy jó helyen van, és halálom után újra találkozunk.”
Munkám során rengeteg hasonló történetet hallottam, melyek eltérnek egymástól, de szinte valamennyien állítják, hogy már nem félnek a haláltól, legfeljebb az oda vezető úttól, mert megtapasztalták, hogy odaát lenni jó.