Indulás: 2005-09-18
 
A Katolikus Biblia - Ó Szövetség
A Katolikus Biblia - Ó Szövetség : Nehemiás könyve 3.rész

Nehemiás könyve 3.rész

  2006.10.23. 18:58

...


Rehum, Hasabna, Masszeja,
Neh 10.27
Ahija, Hanan, Anan,
Neh 10.28
Malluk, Harim, Baana.
Neh 10.29
...de ugyanúgy a nép többi része is, a papok és a leviták, a kapuőrök, énekesek, templomszolgák, vagyis mind, akik az ország népeitől elkülönültek, s az Isten törvényéhez ragaszkodtak, valamint ezeknek a feleségük, a fiaik és a lányaik, mind, akik érett korúak voltak,
Neh 10.30
csatlakoztak testvéreikhez és elöljáróikhoz, s átokkal és esküvel kötelezték magukat, hogy az Isten törvénye szerint élnek, amelyet Mózes, az Isten szolgája által adott, s megtartják az Úrnak, a mi Istenünknek minden parancsát, utasítását és törvényét.
Neh 10.31
Különösen: többé nem adják lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül.
Neh 10.32
Ha az ország népei árut vagy bármilyen élelmet hoznak szombati napon árulni, sem szombaton, se más szent napon nem vesszük meg tőlük. A hetedik évben lemondunk a föld terméséről és semmiféle adósságot nem hajtunk be.
Neh 10.33
Törvénnyel kötelezzük magunkat, hogy évente egyharmad sékelt adunk Istenünk temploma javára:
Neh 10.34
a kitett kenyerekre, az állandó ételáldozatokra, az állandó égőáldozatokra, a szombati áldozatokra, az újhold napjára és az ünnepekre előírt áldozatokra, a közösségi áldozatokra, az engesztelő áldozatokra, hogy kiengesztelődést szerezzenek Izraelnek - vagyis Istenünk házának különféle szükségleteire.
Neh 10.36
Elhozzuk az Úr házába minden évben földünk első termését, s minden fa első gyümölcsét.
Neh 10.37
Ugyanígy elsőszülött fiainkat, s állataink elsőszülötteit is, amint meg van írva a törvényben, elhozzuk barmaink és nyájaink elsőszülötteit az Isten házába a papoknak, akik Istenünk házában ellátják a szolgálatot.
Neh 10.38
Ezenkívül őrleményeinknek, fáink gyümölcsének, az új bornak és az olajnak a legjavát is elhozzuk a papoknak, Istenünk házának kamráiba, földjeink tizedét pedig a levitáknak. A levitáknak maguknak kell összeszedniük a tizedet minden városban, ahol földet művelnek.
Neh 10.39
Egy pap, Áron egy fia kísérje a levitákat, amikor a tizedet szedik. A leviták szolgáltassák be tizedük tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba.
Neh 10.40ab
Ezekbe a kamrákba kell Izrael fiainak és Lévi fiainak a gabona, az újbor és az olaj járandóságot vinni. Ott vannak a szentély edényei, a szolgálatot teljesítő papok, a kapuőrök és az énekesek is.
Neh 10.35
Sorsot vetünk - a papok, a leviták és a nép - az áldozati fának a szállítása dolgában, s a családok rendjében meghatározott időben minden évben Istenünk házához szállítjuk, hogy elégjen az Úr, a mi Istenünk oltárán a törvény előírása szerint.
Neh 10.40c
Többé nem hanyagoljuk el Istenünk házát.
Neh 11
Neh 11....
Neh 11.1
A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része meg sorsot vetett, hogy tízből egy ember Jeruzsálembe, a szent városba jöjjön lakni, a többi kilenc pedig maradjon a városokban.
Neh 11.2
A nép áldotta azokat az embereket, akik önként ajánlkoztak, hogy Jeruzsálemben telepszenek le.
Neh 11.3
Ezek a tartomány fejei, akik Jeruzsálemben és Júda városaiban telepedtek le, ki-ki a saját birtokán, a maga városában: Izrael, a papok, a leviták, a templomszolgák és Salamon szolgáinak fiai.
Neh 11.4
Jeruzsálemben laktak Júda és Benjamin fiai. Júda fiai közül: Ataja, Uzzijának a fia, az Sefatja fia, az pedig Mahalalel fia Perec fiai közül;
Neh 11.5
Maaszeja, Báruknak a fia, (aki) Kolhozé fia volt, az Hazaja fia, az Adaja fia, az Jojarib fia, az Zakariás fia, az pedig Sela fia.
Neh 11.6
Perecnek Jeruzsálemben letelepedett fiai összesen négyszázhatvannyolc hadba vonulásra alkalmas férfit tettek ki.
Neh 11.7
Benjamin fiai közül: Szallu, Mesullamnak a fia, (aki) Joed fia volt, az Pedaja fia, az pedig Izajás fia;
Neh 11.8
testvéreikkel kilencszázhuszonnyolc hadviselésre alkalmas férfit tettek ki.
Neh 11.9
Zikri fia, Joel volt az elöljárójuk, és Hasszenua fia, Júda volt a város második elöljárója.
Neh 11.10
A papok közül Jojakim fia, Jedaja,
Neh 11.11
(aki) Szeraja fia volt, az Hilkija fia, az Mesullam fia, az Cádok fia, az Isten házának elöljárója;
Neh 11.12
a testvéreikkel, akik a templom szolgálatát látták el, nyolcszázhuszonketten; Adaja, Jeroham fia, (aki) Pelalja fia volt, az Amszi fia, az Zakariás fia, az Passur fia, az pedig Malkija fia;
Neh 11.13
a testvéreikkel, a családok fejeivel kétszáznegyvenketten; Amaszai, Azareelnek a fia, (aki) Ahzai fia volt, az Mesillemot fia, az meg Immer fia;
Neh 11.14
a testvéreikkel százhuszonnyolc hadba vonulásra alkalmas férfi. Zabdiel, Haggadolnak a fia volt az elöljárójuk.
Neh 11.15
A leviták közül: Semaja, Hassubnak a fia, (aki) Azzikam fia volt, az Hasabja fia, az meg Bunni fia;
Neh 11.16
a leviták elöljárói közül Sabtai és Jozabad a templom külső ügyeit intézték.
Neh 11.17
Mattanja, Mikának a fia, (aki) Zabdi fia volt, az meg Aszaf fia - ő vezette imádság közben a dicsőítő énekeket, továbbá Babukja, a testvérek közül a második; Obadja, Sammuának a fia, (aki) Galal fia volt, az meg Jedutun fia.
Neh 11.18
A szent városban élő leviták száma összesen: kétszáznyolcvannégy.
Neh 11.19
A kapuőrök: Akkub, Talmon és testvéreik, akik a kapuknál őrséget álltak: százhetvenkettő.
Neh 11.21
A templomszolgák az Ófelen laktak. Sziha és Gispa volt a templomszolgák elöljárója.
Neh 11.22
A levitáknak Jeruzsálemben Uzzi volt a felügyelőjük, Baninak a fia, (aki) Hasabja fia volt, az Mattanja fia, az meg Mika fia Aszaf fiai közül, akik énekesek voltak az Isten házának szolgálatában.
Neh 11.23
Ebben a dologban királyi rendelet intézkedett, az határozta meg az énekesek napi szolgálatát.
Neh 11.24
Mesezabeel fia, Petahja volt a király megbízottja a nép minden ügyében, aki Júda fiának, Zerahnak a fiai közé tartozott.
Neh 11.20
Izraelből a többiek, a papok és leviták Júda többi városaiban telepedtek le, ki-ki a maga birtokán,
Neh 11.25
a határaikban szétszórt tanyákon.
Júda fiai közül némelyek Kirjat-ha-Arbában és a hozzá tartozó helységekben telepedtek le, Dibonban és a hozzá tartozó helységekben, Jekhabszeelben és a hozzá tartozó helységekben,
Neh 11.26
Jesuában, Moladában, Bet-Peletben,
Neh 11.27
Haszar-Sualban, Beersebában és a hozzá tartozó helységekben,
Neh 11.28
Ciklágban, Mechonában, és a hozzá tartozó helységekben,
Neh 11.29
Ain-Rimmonban, Szoreában, Jarnutban,
Neh 11.30
Zanoachban, Adullamban és falvaiban, Lachisban és vidékén, Azekában és a hozzá tartozó helységekben. Tehát Beersebától a Hinnom völgyéig telepedtek le.
Neh 11.31
Benjamin fiai Gebában, Mikmaszban, Ajjában és Bételben, valamint az ezekhez tartozó helységekben,
Neh 11.32
Anatótban, Nobban, Ananjában,
Neh 11.33
Hacorban, Rámában, Gittajimban,
Neh 11.34
Hadidban, Szehoimban, Neballatban,
Neh 11.35
Lodban és Onoban, valamint a Kézművesek völgyében laktak.
Neh 11.36
Levita csoportok Júdában is, Benjaminban is voltak.
Neh 12
Neh 12.1
Ezek a papok és leviták tértek vissza Sealtiel fiával, Zerubbábellal és Jesuával: Szeraja, Jeremiás, Ezdrás,
Neh 12.2
Amarja, Malluk, Hattus,
Neh 12.3
Sekanja, Harim, Meremot,
Neh 12.4
Iddo, Ginneton, Abija,
Neh 12.5
Mijamin, Maadja, Bilga,
Neh 12.6
Semaja, továbbá Jojarib, Jedaja,
Neh 12.7a
Szallai, Amok, Hilkija, Jedaja.
Neh 12.8
A leviták: Jesua, Binnui, Kadmiel, Serebja, Júda, Mattanja - ez utóbbi vezette testvéreivel a dicsőítő énekeket,
Neh 12.9
ugyanakkor Bakbukja, Unni és testvérei velük szemben álltak, osztályuknak megfelelően.
Neh 12.7b
Ezek voltak a papok és testvéreik fejei Jesua idejében.
Neh 12.10
Jesua Jojakimot nemzette, Jojakim Eljasibot nemzette, Eljasib Jojadát nemzette,
Neh 12.11
Jojada Johanant nemzette és Johanan Jaddut nemzette.
Neh 12.12
Jojakim idejében ezek voltak a papi családok fejei: Szeraja családjáé Meraja, Jeremiás családjáé Hananja,
Neh 12.13
Ezdrás családjáé Mesullam, Amarja családjáé Jehohanan,
Neh 12.14
Malluk családjáé Jonatán, Sekanja családjáé József,
Neh 12.15
Harim családjáé Adna, Meremot családjáé Helkai,
Neh 12.16
Iddo családjáé Zakariás, Ginneton családjáé Mesullam,
Neh 12.17
Abija családjáé Zikri, Mijjamin családjáé..., Maadja családjáé Piltai,
Neh 12.18
Bilga családjáé Samnua, Semaja családjáé Jenatan,
Neh 12.19
Jojarib családjáé Mattenai, Jedaja családjáé Uzzi,
Neh 12.20
Szallu családjáé Kallai, Amok családjáé Éber,
Neh 12.21
Hilkija családjáé Hasabja, Jedaja családjáé Netaneel.
Neh 12.22
Eljasib, Jojada, Johanan és Jaddua korától a papi családok fejei föl vannak jegyezve a Krónikák könyvében egészen a perzsa Dárius uralkodásáig.
Neh 12.23
Lévi fiai. A családfők föl vannak jegyezve a Krónikák könyvében egészen Johanannak, Eljasib fiának idejéig.
Neh 12.24
A leviták vezetői: Hasabja, Serebja, Jesua, Binnui, Kadmiel és testvéreik, akik velük szemben álltak, amikor a dicsérő és magasztaló énekeket énekelték és a hálaadást végezték Dávidnak, az Isten emberének rendelkezése szerint, egymással váltakozva.
Neh 12.25
Mattanja, Bakbukja és Obadja. Mesullam, Talmon és Akkub voltak a kapuőrök, akik a kapuknál levő kamrákban őrködtek.
Neh 12.26
Ezek Jesua fiának, Jojakimnak az idejében és Nehemiás kormányzó, valamint Ezdrás pap és írástudó idejében éltek.
Neh 12.27
Jeruzsálem falának fölszentelésére minden helységből összehívták a levitákat, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, mert a fölszentelést ujjongás s dicsőítő énekek közepette, cintányér, hárfa és citera kíséretében akarták megülni.
Neh 12.28
Összegyűltek az énekesek - Lévi fiai - Jeruzsálem környékéről, a netofatiak falvaiból,
Neh 12.29
Bet-Gilgalból, Geba és Azmavet vidékéről. Az énekesek ugyanis tanyákat építettek maguknak Jeruzsálem körül.
Neh 12.30
A papok és leviták előbb maguk tisztálkodtak meg, majd megtisztították a népet, a kapukat és a falat is.
Neh 12.31
Meghagytam Júda elöljáróinak, hogy menjenek föl a falakra, és két nagy menetet szerveztem. Az első jobb felé haladt a falon, a Szemét-kapu irányában.
Neh 12.32
Mögöttük ment Hosaja és Júda elöljáróinak egyik fele,
Neh 12.33
továbbá Azarja, Ezdrás, Mesullam,
Neh 12.34
Júda, Mijamin, Semaja és Jeremiás,
Neh 12.35
akiket a papok közül választottunk ki, és elláttunk trombitával, azután Zakariás, Jonatánnak a fia, (aki) Semaja fia volt, az Mattanja fia, az Mikeás fia, az Zakkur fia, az meg Aszaf fia
Neh 12.36
és testvérei: Semaja, Azareel, Milalai, Gilalai, Maai, Netaneel, Júda, Hanani, Dávidnak, az Isten emberének hangszereivel fölszerelve. Ezdrás, az írástudó haladt az élen.
Neh 12.37
A Forrás-kapunál fölmentek Dávid városának a lépcsőin, a fal gerincén és Dávid házának feljáróján egészen a Víz-kapuig, kelet felé.
Neh 12.38
A másik menet bal felé haladt, s a nép vezetőinek felével kísértem a fal gerincén a Kemence-torony fölött a Tér faláig,
Neh 12.39
majd az Efraim-kapu, a Hal-kapu, Hananeel tornya fölött a Juh-kapuig. Az Őr-kapunál álltak meg.
Neh 12.40
Azután a két kar felsorakozott az Isten házában. Én is melléjük álltam az elöljárók felével,
Neh 12.41
továbbá a papok: Eljakim, Maaszeja, Minjamin, Mikeás, Eljoenai, Zakariás, Hananja, trombitáikkal,
Neh 12.42
továbbá Maaszeje, Semaja, Eleazár, Uzzi, Jehohonan, Malkija, Elam és Ezer. Az énekeseket Jizrahja vezette.
Neh 12.43
Ezen a napon nagy véresáldozatot mutattak be, és a nép ujjongott örömében, mert Isten nagy örömet szerzett nekik. Az asszonyok és a gyerekek is örültek, messze elhallatszott Jeruzsálem ujjongása.
Neh 12.44
Ebben az időben embereket állítottak a felajánlott adományok és a tizedek tárolására szolgáló kamrákhoz, hogy oda gyűjtsék össze a papok és leviták részét, amely a falvak földjéről a törvény szerint megillette őket. Júda ugyanis örömét lelte a szolgálatot ellátó papokban és levitákban,
Neh 12.45
mivel pontosan végezték az istentiszteletet és a tisztulás szertartásait, s ugyanígy az énekesek és a kapuőrök is, amint Dávid és fia, Salamon rendelte.
Neh 12.46
Mert Dávid és Aszaf korától, nagyon régtől fogva voltak énekesek, akik dicsőítő és hálaénekeket zengtek Istennek.
Neh 12.47
Zerubbábel és Nehemiás idejében egész Izrael megadta az énekeseknek és a kapuőröknek járandóságukat, napról napra. Megadták a szent járandóságot a levitáknak is, a leviták pedig Áron fiainak.
Neh 13
Neh 13.1
Abban az időben Mózes könyvéből olvastak fel a népnek. Ebben ezt találták megírva: Az ammonita és moábita sohasem léphet be az Isten közösségébe,
Neh 13.2
mert nem fogadta Izrael fiait kenyérrel és vízzel, hanem fölbérelték ellene Bileámot, hogy átkozza meg őket, Istenünk azonban áldásra változtatta az átkot.
Neh 13.3
Amikor a törvényt hallották, kizártak Izraelből minden idegent.
Neh 13.4
Azelőtt Eljasib pap volt Istenünk házában a kamrák felügyelője. Rokonságban volt Tóbiással,
Neh 13.5
ezért berendezett neki egy tágas helyiséget, amelyben azelőtt az áldozati adományokat, a tömjént, az edényeket, a gabona-, bor- és olajtizedet, vagyis a leviták, énekesek és kapuőrök járandóságát meg a papok részét tartották.
Neh 13.6
Ebben az időben távol voltam Jeruzsálemtől, Artaxerxész, Babilon királyának 32. évében ugyanis visszamentem a királyhoz. Bizonyos idő elteltével engedélyt kértem a királytól az eltávozásra,
Neh 13.7
és visszatértem Jeruzsálembe. Akkor láttam, mi gonoszságot művelt Eljasib Tóbiás javára: az Isten házának előcsarnokában berendezett neki egy kamrát.
Neh 13.8
Ez nagy visszatetszést váltott ki belőlem, s a kamrából az utcára szórtam Tóbiás házának holmiját
Neh 13.9
és elrendeltem, hogy tisztítsák meg a kamrákat. Aztán visszahordattam oda az Isten házának edényeit, az áldozati adományokat és a tömjént.
Neh 13.10
Azt is megtudtam, hogy a leviták járandóságát nem adták meg, azok meg, a leviták és az énekesek, akiknek szolgálatot kellett volna teljesíteniük, a birtokukra szöktek.
Neh 13.11
Megdorgáltam erre az elöljárókat és így szóltam: "Miért hanyagoltátok el az Isten házát?" Majd újra összegyűjtöttem és visszarendeltem őket a helyükre.
Neh 13.12
Akkor egész Júda elhozta a gabona-, bor- és olajtizedet az előcsarnok kamráiba.
Neh 13.13
A kamrákhoz állítottam Salamja papot, Cádok írástudót, Pedaja levitát és melléjük adtam Zakku fiát, Mattanja unokáját, Hanant, mert megbízhatónak tartották őket. Az ő feladatuk volt, hogy a szétosztást megejtsék testvéreik közt.
Neh 13.14
Emlékezzél meg rólam, Istenem, ne feledd el jótetteimet, amelyeket Istenem házáért és annak szolgálatáért tettem.
Neh 13.15
Ezekben a napokban láttam Júdában olyan embereket, akik szombaton odamentek a sajtóhoz, mások gabonakévéket hordtak, szamaraikra rakták őket, borral, szőlővel, fügével és más rakománnyal egyetemben, és szombaton Jeruzsálembe szállították. Figyelmeztettem őket, hogy ne árusítsanak élelmiszert.
Neh 13.16
Magában Jeruzsálemben az ott letelepedett tírusziak halat és mindenféle más árut hoztak, és szombaton árulták Júda fiainak.
Neh 13.17
Megdorgáltam Júda elöljáróit és így szóltam hozzájuk: "Milyen gyalázatos dolgot műveltek megszegve a szombatot?
Neh 13.18
Nem így tettek atyáitok is, és nem ezért zúdította ránk és erre a városra Istenünk ezt a sok bajt? S még fokozzátok az Izraelre zúduló haragot, amikor megszegitek a szombatot!"
Neh 13.19
Amint aztán Jeruzsálem kapuinál szombat előtt este beállt a szürkület, megparancsoltam, hogy a kapukat zárják be, és elrendeltem, hogy csak szombat elmúltával nyissák ki őket. Embereim közül néhányat a kapukhoz állítottam, hogy semmiféle terhet ne hozzanak be szombaton.
Neh 13.20
Ezért a kereskedők és a különféle holmik árusítói egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül töltötték az éjszakát.
Neh 13.21
Emiatt megdorgáltam őket, és így szóltam hozzájuk: "Miért töltitek az éjszakát a fal mellett? Ha még egyszer megteszitek, kezet vetek rátok." Attól kezdve többet nem jöttek szombaton.
Neh 13.22
Megparancsoltam a levitáknak, hogy tisztuljanak meg, jöjjenek s őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam Istenem, és légy hozzám irgalmas nagy irgalmasságodban.
Neh 13.23
Azt is láttam azokban a napokban, hogy a zsidók asdódi, ammonita és moábita nőket vettek feleségül.
Neh 13.24
Gyermekeik fele az asdódi nyelvet beszélte, s már nem értették a zsidó nyelvet, hanem csak ennek vagy annak a népnek a nyelvét.
Neh 13.25
Megdorgáltam és megátkoztam őket, némelyeket meg is vertem közülük, megtéptem hajukat, s megeskettem őket az Istenre: "Lányaitokat ne adjátok fiaiknak, és ne vegyetek feleséget lányaik közül sem fiaitoknak, sem magatoknak.
Neh 13.26
Nem így vétkezett Irzael királya, Salamon is? Annyi nép között egyetlen király sem volt hozzá hasonló. Istene szerette, és Isten tette meg egész Izrael királyává. S az idegen asszonyok még őt is bűnre csábították.
Neh 13.27
S most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek ezt a nagy gonoszságot: hűtlenek vagytok Istenünkhöz, idegen nőket vesztek feleségül?"
Neh 13.28
Eljasib főpap fiának, Jojadának egyik fia a horonita Szaballatnak lett a veje. Ezért elűztem magamtól.
Neh 13.29
Jusson eszedbe, Istenem, hogy az ilyenek beszennyezik a papságot s a papokkal és levitákkal kötött szövetséget!
Neh 13.30
Így megtisztítottam őket minden idegentől. Visszaállítottam a szolgálati rendet a papok és leviták számára, mindenkinek a beosztása szerint.
Neh 13.31
Rendelkeztem az áldozati fa meghatározott időben való szállításáról és az első termésekről. Emlékezzél meg rólam, Istenem, a javamra!

 

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2022. Július
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77