MEZOPOTÁMIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET Gilgames teremtéstörténet
2006.07.01. 12:50
Második tábla
A bosszú művét midőn hatalmassá érlelé Tiámat és Apszu holtáért a harcot az utolsókig előkészítette, mind lángolóbb ellenségeskedést szított utódjai, az istenek ellen s szándokát Éának is elárulta.
Meghallván Éa Tiámat beszédét, a testvérharcon igen elbúsula: ült napokig, ült hetekig csüggedten, szívében bánat és harag csatázott - végül fölállott, dühe csillapultán s lába lépéseit nagyatyjához Ansarhoz irányítá s ily szavakkal köszönté az istent: "Bizony, gyűlöl bennünket anyánk, Tiámat - most is dühtől őrjöng s hordát toboroz, hogy majd elveszítsen! S az istenek soka mellészegődött - hidd meg, számosan még azok közül is, kiket, lám, ti alkottatok! Seregelnek az isten-sarjak Tiámat köré; járnak-kelnek nagy haraggal, tervet-tervre szőnek; hadat készítve csapatokba verődnek, gerjedezve, acsarkodva veszedelmet szítanak. A Mélység Anyja, Mindenek Szülője, rettentő bajvívó-fegyverek gyanánt órjás-testű kígyókat szült, hegyes fogúakat, kegyetlenül őrölő állkapcsúakat méreggel tölté testüket vér helyett... Bősz sárkányokat is költött a tenger iszapjából, szörny-taréjú iszony-lehelőket, miket ha fölugorni lát az élő, vagy állani meredten - az ijedtségtől szörnyet hal legottan! Basmukat, lahamukat, veszett kígyókat, skorpió-embereket, vérivó kutyákat, jeges viharokat, dühöngő orkánokat, halpikkelyű férfiakat, s bikákat, akik a harcban könyörtelenek, félelmet-nem-ismerők, győzhetetlen fortéjúak - szám szerint tizenegyet e fura szörny-nemekből létrehívott. Azután a hadbaverődött istenfiak közül elsőszülöttjét, Kingut, vezéri rangra emelé: a seregek élén vonúlást, a csapatok irányítását, a jeladást fölemelt karddal, a harcra riasztó kiáltást, a csaták legfőbb vezetését reábízta - dombhátra állítván őt.
"Fölkentelek s állítottalak, ímé, vezérül istenek fölé! Az uralkodás minden eszközét, hős Kingu, a kezedbe adtam. Fenséges légy, kegyesem, választottam! Anunnakik fennen dícsérjenek!" Átadta néki a sorstáblákat, mellére erősítvén szíjjal őket.
"Parancsod légyen megváltozhatatlan, kijelentésed kőszálként megálljon!" Így lőn Kingu választott: anusága isten-sorsokat kötni-oldani emelé Tiámat elsőszülöttjét.
Szólott az istenekhez: "Szavatok nyugtassa meg a nyugtalan tüzet!" Azok pedig hozsánnázva feleltek: "Dicsőség néked! Harcban fenséges légy! Reszkessen a dalmahodó Erőszak!"
Hallván Ansar: Tiámat mire készül, combját ütögette, ajakát harapdálta dühében. Nem talált szíve nyugodalmat. Végre szájának parancsot adott, kiáltozását hogy elharapja. "Rajta, Éa fiam, vonulj hadba! A fegyvert, amit készítettél, emeld föl! Mummut és Apszut immár agyonverted, most Kingut is, kinek párja nem termett, csellel és okossággal tőrbe csaljad!"
Ám Éa nem hajlott a szóra. Ansar szólott fiához, Anuhoz: "Anu, bizony, ő az - hősök hőse! Fenségesek az ő erői, parancsa ellenállhatatlan. Menj hát - Tiámat előtt állj meg! Nyugodjon háborgó kedve, csöndesüljön meg a szíve. Ha kevés volna a magad szava, közöld miénket is, hadd csillapodjék."
Atyja, Ansar szavát hallván, Éa útnak indult, hogy megyen Tiámathoz. Elérkezvén az ős-anya elébe, látta a szörnyű hadi készülődést, szíve színig telt félelemmel. Nyomban visszafordult, nagy-sietve Ansarhoz, nemzőjéhez tért, szóval mondta néki: "Gyönge az én karom ilyen erővel megbírkózni! Hát visszajöttem!" Anut pedig szorongás fogta meg, ijedtében földre sütötte szemét, fejét csóválta; lecsüggesztve fejét, Éa szintúgy földre tekintett. Gubbasztottak az Anunnakik is, bezárt ajakkal, hallgatagon ültek. "Ki támadhat Tiámat ellen? Tiámatot le nem győzheti élő!"
Fölállott ünnepélyesen Ansar úr, az istenek atyja, szólott Anunnakik seregéhez: "Ő lészen a mi megbosszulónk; ő, kinek ereje hatalmas! Dolgunkat jóra viszi végre hős Marduk, mindnyájunk reménye!"
Magához hívta Éa Mardukot s mondá, midőn négyszemközt maradtak: "Hallgass reám, atyádra, hős fiam! Segíts, ha tudsz: könnyíts Ansar szívén! Járulj elé, lépj egészen közel hozzá és nyissad szóra ajkadat - hadd vidámodjék meg bátor szavadtól!"
Örült az Úr, atyja szavait hallván. Elsietett s Ansar előtt megállott. Látván őt Ansar, szíve ujjongással telt színültig, félsze is el-kihussant. Repesve csókkal illette a bátrat. "Csókoló ajakad még be sem zárult s már indulok, szíved kedvét követve! Ajkad nyílása még nem is csukódott s máris megyek, hogy vágyadat betöltsem. Férfi-é vajjon, aki harcba hívott? Asszony csupán - Tiámat - a dühöngő! Örvendezzél, vígadj, mivelhogy hamarosan nyakára léphetsz! Örvendezzél, vígadj, mivelhogy hamarosan nyakára léphetsz!" "Hős unokám, te bölcsesség tudója, menj hát, indulj Tiámat ellen - kösd a viharok szekeréhez!"
Örvendett az Úr, hallván őse hangját; szóval mondá, fölfelé Ansarnak: "Istenek atyja, sorsok rendelője! Megbosszúlom rettegéseidet, legyőzöm Tiámatot; ám előbb hívd össze az istenek valahányát; Ubsukinna szent dombján gyűljön egybe az isten-nyáj s fogadjon pásztorául; szavam szavad helyett megálljon, a sorsok intézője légyen; mindegyik istennél hatalmasabb legyen a nevem és másíthatatlan amit teremtek s hegyként magasodjék minden időkben ajakam parancsa!"
|