24.    Taszja hetur avidjá.

21.          … annak (az egyesülésnek), … (hatékony, tényleges) ok, … tudatlanság, valódi természete éber tudatosságának hiánya.

24.    Az azonosuláson alapuló eggyé válás oka (purusa) igazi természete éber tudatosságának hiánya.

Miután a legutóbbi szútrában, purusa és prakriti egyesülésének célját írta le, Patanydzsali ebben a szútrában az egyesülés tényleges okát tárgyalja, valamint azokat a módokat, amelyekkel az egyesülést meg lehet valósítani. Meg kell jegyezni, hogy a hetuhu kifejezést mind tárgy értelmében, mind a tényleges ok értelmében lehet használni és ebben a szútrában az utóbbi értelemben használják. Purusa valóságos természete révén örök, mindentudó és szabad és roppant korlátozásokkal járó involúciója az anyagba úgy valósul meg, hogy igazi természetére vonatkozó éber tudatosságát elveszíti. Az erőt, amely a tudástól, vagyis inkább igazi természete éber tudatosságától megfosztja őt, májá-nak, vagyis káprázatnak nevezik a hindu filozófiában és a tudástól való megfosztottság eredményét avidjá-nak vagy tudatlanságnak mondják. A káprázat és a tudatlanság szavakat itt nyilvánvalóan a legmagasabb filozófiai értelemben használják és ezen szavak tényleges jelentésére vonatkozóan alig lehet sejtelmünk. Májá és avidjá igazi jelentésének megértése az élet nagy misztériumának megoldását jelenti és azt is, hogy szabaddá válunk uralmuk alól. Ez a kutatás végeredménye és nem a kiinduló pont.

Amikor a klesák természetének magyarázatával foglalkoztunk, akkor fejtettük ki, hogyan hozza létre avidja egymás után a többi klesákat és hogyan van ott a tudatlanság a megtestesült élettel járó minden nyomorúság gyökerében. Azonban purusa és prakriti ezen egyesülésének van egy másik aszpektusa is, amelyet ki kell fejtenünk, ha meg akarjuk érteni a fejlődéssel kétségtelenül együtt járó küszködés és szenvedés értelmét. Azt már láttuk, hogy úgy tűnik, a világegyetem működése mögött rejtve hatalmas cél van, amelynek természete túl lehet a megértésünkön. Ennek az általunk látható és megérthető célnak része, a purusák-nak nevezett egyedi egységek tökéletesedésében és felszabadulásában tetőző élet fokozatos fejlődése. Azért küldtek bennünket az alsóbb világokba, hogy ezekben a világokban átélt tapasztalatok révén érjük el a tökéletességet. Ez roppant hosszadalmas és fáradságos diszciplina, azonban ha bárki megérti, hogy mit jelent ez a tökéletesség és ismeri azokat, akikben ez a tökéletesség megvalósult, megtestesült, érdemesnek fogja tartani ez út megtételét, akárhogyan is van, akár tetszik nekünk ez a folyamat, akár nem, benne vagyunk, és át kell mennünk rajta és semmi értelme, haszna nincs, ha olyan gyermekek módjára viselkedünk, akik igyekeznek elkerülni az iskolába járást és ezért akaratunk ellenére kell őket oda küldeni. Ezen szükségességtől való megszabadulásunk legjobb módja, hogy olyan gyorsan, ahogyan csak tudjuk, igyekezzünk elérni a tökéletességet. Akkor már nem lesz szükség, hogy ebben az iskolában maradásra kényszerítsenek bennünket és szabadságunk szinte magától jön el.

Megkötöttségünk ezen szempontjának kihangsúlyozására nagy szükség van, mivel számos törekvőnek, különösen Indiában, igen különös fogalma, elképzelése van azoknak a megkötöttségeknek a természetére vonatkozóan, amelyekben vannak. Az alsóbb szinteken lévő életet nem tekintik olyan iskolának, amelyben bizonyos dolgokat meg kell tanulniuk, hanem inkább börtönnek, amelyből olyan gyorsan meg kell szabadulniuk, ahogyan csak lehet. Alig értik meg ennek a szemléletnek a velejáró következményeit, amelyek azt jelentik, hogy Istent szívtelen lénynek tekintik, aki gyermekeit csak úgy szórakozásból küldi az alsóbb világokba, hogy láthassa, amint mindezen kínszenvedéseken átmennek. Amennyiben az alsóbb világokban lévő életünket iskolaként fogjuk fel, akkor nem csak, hogy nem érzünk ellenszenvet a szigorú fegyelem ellen, amelynek alá vagyunk vetve, hanem a helyes eszközöket is fogjuk alkalmazni, hogy az élettel együtt járó nyomorúságokból és szenvedésekből kikerüljünk. A helyes eszköz nyilvánvalóan az, hogy a szükséges feladatokat olyan alaposan és gyorsan tanuljuk meg, amennyire csak lehet, ahelyett, hogy csupán a menekülés módjait és eszközeit tervezzük, amelyek hosszú távon amúgy is hatástalanoknak fognak bizonyulni. Ennek fényében nézve, a jóga-élettel járó fegyelem csupán oktatásunk és kiképzésünk utolsó fázisa, amely által teljessé, és körkörössé válik a neveltetésünk, mielőtt a szabad és független életvitelhez lehetőséget kapnánk.

25,    Tad-abhávát szamjogábhávo hánama tad drisehe kejvaljam.

25.    ... annak az (avidjá), ... hiányából vagy kiküszöböléséből, ... egységnek; társításnak, ... eltűnés, ... elkerülése; helyrehozása; ellenszere, ... annak a, ... látónak, ... elszigetelődése; mindentől különválása (felszabadulás).

25.    Purusa és prakriti avidjá eloszlatásával kiküszöbölésével) létrehozott szétválasztása a valóságos helyreállítás és a látó felszabadulása.

Ha purusa és prakriti egyesülését májá vagy avidjá idézte elő és ez  a klesák kialakulása által a testi létezés nyomorúságaihoz, és szenvedéseihez vezet, akkor ebből logikusan következtethető, hogy ezen utóbbiak eltávolítása csak akkor lehetséges, amikor avidjá elpusztításával megtörtént annak az egyesülésnek a megszüntetése. Az az egyesülés a kötöttség egyedüli oka. Tehát a látó emancipálásához, felszabadításához, vagyis a kajvaljához az egyedüli rendelkezésre álló mód, annak az egyesülésnek a megszüntetése. A kötöttséget purusa azzal tartja fenn, hogy az atmikus szinttől a fizikai szintig azonosítja magát a tudathordozó eszközeivel. A kiszabadulás azáltal jön létre, hogy a látó, tudatában egymás után mindegyik tudathordozóból kibonyolódik egészen addig a fokig, amíg ezektől szabaddá válik, még akkor is, ha eszközként továbbra is használja azokat.

Világosan meg kell érteni, hogy a tudatnak valamely tudathordozó eszköztől való elvonatkoztatása nem csupán gondolkodási és intellektuális elemzés folyamata által létrehozott megértés dolga, ámbár az ilyen erőfeszítések bizonyos mértékben segíthetnek az alsóbb tudathordozó eszközökhöz való viszonyunkban. A káprázatot a jógi akkor semmisíti meg teljesen és valóságos értelemben, amikor a szamádhi tudatállapotban akarati elhatározással tudja elhagyni a tudathordozó eszközt és mintegy magasabb szintről néz le arra. Akkor érti meg véglegesen, hogy nem azonos azzal az eszközzel és ilyen tapasztalat után, amint azt a II. rész 6-os szútrájával kapcsolatban megtárgyaltuk, - már sohasem lesz képes magát azzal az eszközzel azonosítani. A tudathordozó eszköztől való elkülönülés folyamatát, valamint a tudatnak az abból történő kibonyolítását, kibogozását a fizikain túli szinteken újból és újból megismétli a jógi, amíg az utolsó tudathordozó eszközt, - az atmikusat - is túlhaladja a nirbidzsa szamádhi tudatállapotban és akkor van purusa szabadon "a saját - formájában" (szvarúpe' vaszthánam). Ebből látható, hogy a finomabb tudatszinteken, a tudathordozó eszközök egymás utáni elvetése, - amit szamádhi gyakorlásával lehet megtenni, - aszmitá és avidjá elpusztításának egyedüli útja és hogy azok az emberek, akik úgy hiszik, hogy az "Ahama Brahmászmi" (én Brahman vagyok) vagy ehhez hasonló mentális formulák puszta ismételgetésével vagy azzal, hogy különvalónak képzelik magukat a tudathordozó eszközöktől, elérhetik az ön-megvalósulást, valójában nem ismerik az általuk elvégezni megkísérelt feladat természetét. Tulajdonképpen ámulatba ejtő, hogy emberek milyen mértékben képesek túl - egyszerűsíteni a problémákat, és magukat szinte belehipnotizálni abba a hiedelembe, hogy az általában hétköznapi tapasztalataik a végső valóság megértését jelentik.

26.    Viveka-khjátir aviplavá hánsopájaha.

26.    ... megkülönböztető ismeret, az Én és a nem-Én közötti különbség éber tudatossága; az éber valóság tudatok, ... töretlen;váltakozásmentes; hullámzásmentes; tévedhetetlen; szüntelen, ... az elkerülés eszközei; az abolició (megszüntetés) módjai, eszközei; helyreállítás; a szétoszlatás módjai, eszközei.

26.    A nem-tudás (tudatlanság-avidjá) eloszlatásának módja az éber valóság szakadatlan gyakorlása.

Miután az első szútrában a szerző tárta elénk avidjá megsemmisítésének alapvető általános elvét, ebben a szútrában a véghez vitelénél alkalmazandó gyakorlati módszereket adja meg.  A módszer viveka-khjáti szakadatlan, folytonos gyakorlása. Mi is ez a viveka-khjáti? Viveka természetesen a való és a valótlan közötti megkülönböztetést jelenti és e szó mögötti általános elv ismert a jóga-filozófia tanulmányozói előtt. Khjáti-t általában tudásnak vagy tudatnak, ismeretnek fordítják. Így tehát viveka - khjáti a való és a valótlan közötti megkülönböztetés tudását, ismeretét jelenti. Mivel ennek így nincs sok értelme, vizsgáljuk meg teljesebben a viveka és a khjáti szavakat.

A viveka kifejezést általában arra az elmeállapotra használják, amelyben az élet nagy problémái, valamint az átlagos emberi élettel járó illúziók, káprázatok az elme éber tudatában vannak. A viveka állapotában mindent természetesnek, magától értetődőnek veszünk. Ebben az állapotban az élet problémái számunkra nem léteznek, vagy ha mégis, akkor pusztán akadémiai, elméleti érdeklődést váltanak ki belőlünk. Ilyenkor nem kívánunk az életnek kérdéseket feltenni, kérdezni, az élet közönséges illúziói mögé tekinteni, a valós és maradandó értékek, valamint a múló érdeklődések, érdekek közötti megkülönböztetést alkalmazni. Amikor viveka fénye derengeni kezd, minden megváltozik. Az élet alapvető problémái iránt igencsak élénkké válunk, és az élet eddigi értékeit elkezdjük megkérdőjelezni, elszakadunk a közönséges gondolatok és érzések áramától és mindenek fölött, a jelenségek áramlása mögötti rejtett valóságot szeretnénk megtalálni. Ez nem pusztán gondolkodási folyamat eredménye, hanem az elme megvilágosodott állapota. Ez az állapot időlegesen valamilyen megrázkódtatása következtében jelenik meg, vagy természetesen is növekedhet az életszemléletünk állandó jellegzetességévé válhat.

Amikor ez életünk normál jellegzetessége, akkor ez az állapot valójában a később bekövetkező szellemi kibontakozás előfutára, szállás-csinálója. A lélek felébred hosszas szellemi alvásából, és most önmagát kívánja megtalálni. Érettséget ért el és be akar lépni isteni örökségébe. A közönséges viveka csupán tünete a lélek berkeiben bekövetkező változásoknak.

Amit itt most hangsúlyozottan meg kell jegyezni, az, hogy vivekának ez a megnyilvánulási módja a szellemi a tudatnak még csak tükröződése az alsóbb elmében, mintegy a bennünk rejlő valóság érzékelése. Ez még nem a valóságról alkotott tényleges éber tudatosság. Viveka-khjáti a ténylegesen éber valóságtudat, közvetlen, azonnali kapcsolat a szellemi tudattal, vagyis pratyaksa a valóság ismerete. Amit a látás érzékelésének a tapintás érzékelése jelent, az viveka-khjátinak a viveka. Az utóbbi esetében, csupán többé-kevésbé homályosan érzékeljük a valóságot. Az előbbi esetében különböző fokozatokon át közvetlen kapcsolatban vagyunk vele.

Az éber valóságtudat, vagyis viveka-khjáti, az éber valóságtudat hiányát jelentő avidjá ellentéte, ahol a kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint a világosság és a sötétség. Amikor purusa a valóság teljesen éber tudatosságában van, akkor kikerült avidja uralma alól. Viszont amikor elveszíti éber tudatosságát, akkor visszacsúszik avidjába és a többi klesákba. Látni fogjuk, hogy a való és a valótlan közötti tényleges megkülönböztetés csak akkor lehetséges, amikor megtapasztaljuk a valóságot, és mind a valót, mind a valótlant ismerjük. Amikor valamely kezdőt ezen az úton, a való és a valótlan közötti megkülönböztetésre szólítanak fel, akkor ez alatt valójában az élet maradandó értékei és a mulandó értékek közötti megkülönböztetést értik.

A fentebb elmondottak fényében világossá kell váljon ennek a szútrának az értelme. Mivel avidját csak az éber valóságtudattal lehet legyőzni, nyilvánvaló, hogy az utóbbi művelése az egyetlen mód, amellyel a kötöttségből való megszabadulást el lehet érni. Aviplavá jelentése nyilvánvaló, az éber tudatosság folyamatos és zavartalan kell legyen. Csak akkor vehető figyelembe kaivalja elérése. Egy puszta villanás, vagy pillantás valóságra nem kaivalja, bár bizonyára a cél közelségét jelzi. Purusának olyan fokot kell elérnie, ahol ezt az éber tudatosságot avidjá még időlegesen sem homályosíthatja el. Ezt az állítást az utolsó részben fejtjük ki teljesebben.