KÍNAI TEREMTÉSTÖRTÉNET

A világ keletkezésének mítoszai

(töredékek)

Kezdetben, amikor az ég és a föld még tojás alakú káosz volt, Pan Ku megszületett a tojásban, és itt élt tizennyolcezer esztendeig. És ekkor a Jang tiszta elemeiből megformálódott az ég, a Jin durvább elemeiből pedig a föld. Pan Ku a középpontban tartózkodott, és nap mint nap kilenc alkalommal alakult át: hol az ég, hol pedig a föld istene volt. Az ég naponta három méterrel emelkedett magasabbra, a föld három méterrel vastagodott. Így folytatódott ez tizennyolcezer éven át, míg az ég elérte a legnagyobb magasságot, és a föld a legnagyobb mélységet.

Pan Ku az élet kezdete. Ő az őse tizennyolcezer élőlénynek. Amikor Pan Ku meghalt, fejéből szent szirt lett, szeméből a nap és a hold, zsírjából a folyók és a tengerek, hajából és szőréből a fák és a növények. Pan Ku könnyeiből fakadt a Sárga Folyó és a Kék Folyam. Hangja alkotta a mennydörgést, lehelete a szelet, pillantása a villámot; az ég kiderült, amikor Pan Ku vidám volt, a rosszkedvétől elborult. Pan Ku volt a Jang és felesége a Jin, a teremtés férfi és női eleme.

(Buddhista változat)

Az eget, a földet és mindent, ami él, mozog, létezik, Pan Ku, a mindenség atyja teremtette a semmiből. Pan Ku hatalmas termetű volt, homlokából két szarv meredt elő, jobb kezében a napot, baljában a holdat tartotta.

A teremtés munkája nehéz és fáradságos volt. Kerek tizennyolcezer esztendeig tartott, míg Pan Ku létrehozta az eget, a földet és a csillagokat. Teremtő munkája közben magát is alakította, hiszen mindennap hat lábbal magasabbra nőtt. Miután Pan Ku befejezte művét, a nap és a hold elindult útjára, és a mindenségben rend uralkodott. Ekkor Pan Ku meghalt, és visszavonult a holtak birodalmába. De halála után sötétség borult a világra.

Az emberek nem láttak a sötétségben, és panaszra járultak a földi császár elé. A földi császár elküldte követét, a földi időt, parancsolja meg a napnak és a holdnak: foglalják el helyüket az égen, és világítsanak éjjel-nappal, mint azelőtt. De az égitestek nem hallgattak a földi uralkodó szavára, s az emberek ismét Pan Kuhoz könyörögtek, hogy teremtsen újra rendet a világmindenségben. Pan Ku kegyesen előjött a holtak birodalmából, s az isteni Buddha felírta a mennyek urának bal kezére hatalmas betűkkel: nap, míg jobb kezére a hold jelét rótta.

Pan Ku az óceán partjához lépett, magasba emelte bal kezét, és fennhangon szólította a napot, majd felnyújtotta jobbját, és a holdat hívta. Hétszer ismételte meg bűvös parancsát, és a hetedik kiáltásra felbukkantak az égitestek. E naptól fogva szüntelenül járják útjukat, hogy fényt adjanak a földnek, és elválasszák a nappalt az éjszakától.

(Román József feldolgozása)