... az elme olyan kapcsolatban van az aggyal, amilyenben egy programozó a számítógépével. A kétkedők feltehetik azt a kérdést, hogy vajon létezik-e bármiféle közvetlen tapasztalati bizonyíték ennek alátámasztására. Természetesen van, de mint minden tapasztalati bizonyítékot, ezt is többféleképpen lehet értelmezni. Azt, hogy az elme független a fizikai agytól és a testtől, nagyon jól példázzák a halál közeli élmények és a reinkarnációs emlékek kutatása során történt felfedezések.

A halál közeli élmények testen kívüli tapasztalatokat jelentenek, amelyek során bizonyos emberek arról számoltak be, hogy saját fizikai testüket és az azzal kapcsolatos eseményeket kívülről szemlélték egy öntudatvesztéssel járó súlyos betegség vagy fizikai trauma során. Ennek tipikus esete az, mikor egy személy magához tér a szívinfarktus után, és beszámol arról, hogy egy a testén kívül elhelyezkedő pontból látta az újraélesztésén fáradozó kórházi személyzetet. Ilyen esetekben az általános orvosi vélemény szerint a bizonyos agyhullámok által jelzett normális agyműködés gyengül, és a páciens elveszti öntudatát, ha ugyan a tudat pusztán az agy egyik megnyilvánulása.

Habár a halál közeli élmények terén végzett kutatások bizonyos százaléka megbízhatatlan, mégis vannak olyan személyek is, akik minden kétséget kizáróan hiteles tudományos dokumentációval rendelkező eredményekkel álltak elő. Például Dr. Michael Sabom kardiológus, aki az Emory Egyetem Orvosi Karának professzora, nyíltan kétségbe vonta a halál közeli élmények valódiságát, de miután tanulmányozta őket, megváltoztatta véleményét. Egy 25 főből álló kontrollcsoportot állított össze tapasztalt szívbetegekből, akik szívrohamokat éltek át, de még sohasem volt testen kívüli élményük. Sabom megkérte őket, hogy beszéljenek arról, hogy milyen volt az, amikor a szívrohamot követően magukhoz tértek. Közülük húszan hibásan írták le a kórházban történt kardio-pulmonáris újraélesztést, hárman nem teljesen, de hibátlanul jellemezték azt, ketten pedig azt állították, hogy semmit sem tudnak róla.

A másik, 32 betegből álló csoportot olyan személyek alkották, akik előzőleg testen kívüli élményekről számoltak be. Közülük huszonhatan általános vizuális jellemzést adtak halál közeli krízisükről, hatan az orvosok által készített feljegyzéseknek megfelelő részletekkel szolgáltak saját újraélesztésükkel kapcsolatban, egy személy beszámolója pedig "kivételes pontossággal jellemezte a kardio-pulmonális újraélesztés kezdetét, technikáját és folyamatát."

A kontrollcsoport tagjai közül senki sem volt képes részletes beszámolót adni az újraélesztésük során történt orvosi beavatkozásokról, míg a testen kívüli élménnyel rendelkező személyek csoportjából hatan is képesek voltak erre, annak ellenére, hogy az újraélesztés ideje alatt elvileg öntudatlannak kellett volna lenniük. Ez és más hasonló kutatások késztették Sabomot arra, hogy elfogadja a páciensek halál közeli élményeinek valódiságát. Néhány orvos, aki kétségbe vonja a halál közeli élmények valódiságát, lehetségesnek tartja, hogy a páciensek félig öntudatuknál voltak, és ezért tudták felidézni élményeiket. Viszont Sabom megjegyzi, hogy habár néhány páciens valóban félig tudatos állapotban marad az operáció során, beszámolóik nem tesznek tanúbizonyságot vizuális tudatosságról, és rémálomszerűek, ellentétben a halál közeli élmények kimondottan vizuális és kellemes mivoltával.

Mások szintén lehetségesnek tartják, hogy a halál közeli élmények egy sajátos kulturális vagy vallásos háttérnek köszönhetőek, ami valamiképpen arra készteti a pácienst, hogy képzeletében egy halál közeli élményt éljen át. Megvizsgálva ezt a lehetőséget, Sabom számos érintett személlyel beszélgetett, és azt találta, hogy a halál közeli élmény a találomra megkérdezett halál közeli állapotot túlélő személyek 40 %-ánál fordult elő, korra, nemre, fajra, lakhelyre, a családi közösség méretére, a tanultság fokára, foglalkozásra, vallásos háttérre, templomba járásra, vagy a halál közeli élményekkel kapcsolatos előzetes ismeretekre való tekintet nélkül.

Dr. Russel Noyes és Dr. Richard Blacher úgy gondolta, hogy a halál közeli élmény egy pszichológiai reakció a közelgő halál érzésére, az egó egyfajta kísérlete önmaga védelmére azáltal, hogy a fantázia szárnyalásánál vesz menedéket. Azonban Sabom bemutatta, hogy ezek az élmények váratlan halál közeli krízisek esetében fordultak elő. Egy férfi például a következőket mesélte: "A parkolón mentem keresztül, hogy beszálljak a kocsimba... Ekkor elájultam. Nem emlékszem arra, ahogy a földre zuhantam. A következő dolog, amire emlékszem, az, hogy lebegtem, magasan az autók felett. Tényleg furcsa érzés volt érezni azt, hogy lebegek. Lenéztem, és tisztán láttam a saját testemet, ahogy 4 vagy 5 ember szaladt felé. Hallottam és értettem azt, amit mondtak."

Sabom alapos kutatásaira és a különféle eltérő magyarázatok átfogó elemzéseire alapozva ezt a következtetést vonta le az "elme-agy" kérdést illetően: "Ha az emberi értelmet tényleg két alapvető elem alkotja - az "elme" és az "agy" -, akkor vajon hogyan lenne képes a halál közeli krízis valahogy előidézni azt, hogy az elme ideiglenesen elszakadjon az agytól jónéhány személy esetében? E kérdést illetően saját elképzeléseim ebbe az irányba hajlanak. A testen kívüli hipotézis, úgy tűnik, hogy tökéletes összhangban áll a kéznél levő adatokkal... Lehetséges lenne, hogy a fizikai agytól elszakadó elme lényegében a lélek, ami tovább él a test végső pusztulása után, ahogy azt bizonyos vallási tanok tartják? Ahogy én látom, ez az a legvégső kérdés, ami a halál közeli élményekről szóló beszámolókkal kapcsolatban felmerült."

A múlt életekkel kapcsolatos beszámolók számos esetben pontatlannak és valótlannak bizonyultak, de ugyanakkor a komoly kutatóknak sikerült pontos, hiteles történetek birtokába jutniuk. Egy ilyen kutató Ian Stevenson Carlson is, a Virginia Egyetem Pszichiátria Karának professzora. Stevenson nagy alapossággal tanulmányozott olyan reinkarnációs emlékeket, amelyekről gyermekek számoltak be. Néhány esetben képes volt minden kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, amit a gyermek állított, mégpedig úgy, hogy alaposan utánajárt azoknak a helyszíneknek és személyeknek, akikről a beszámolók szóltak, beleértve azokat a már halott embereket is, akikről a gyerekek azt állították, hogy előző életükben ők voltak azok. Stevenson számos elbeszélést gyűjtött össze és ellenőrzött, mindig nagyon nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy kiszűrje a koholmányokat.

Vegyük például egy bengáli vasúti alkalmazott lányának, Suklának az esetét! Mikor egészen kicsi volt, egy párnát ringatott karjai között, úgy, ahogy egy csecsemőt szokás, és Minunak szólította. Úgy viselkedett, mintha Minu a saját lánya lenne, és Minu apjáról, valamint két fivéréről is említést tett. Sukla állítása szerint mindannyian Bhatparában éltek, és arra kérte szüleit, hogy vigyék el oda. Sukla apjának sikerült kinyomoznia, hogy élt Bhatparában egy Mana nevű asszony, aki néhány évvel azelőtt halt meg, és egy Minu nevű leánygyermeket hagyott hátra. Sukla apja bizonyos lett abban, hogy lánya előzőleg mint Mana élt. Ezt követően Sukla egy 30 vadidegen emberből álló csoport tagjai közül képes volt kiválasztani Mana férjét, anyósát, sógorát és Minut is. Ezeket és az egyéb részleteket teljes alapossággal megvizsgálták, és hitelesnek találták.

Egy másik példa, amikor egy amerikai nőt visszavezettek a múltba a hipnózis segítségével. A nőből egy svéd földműves személye nyilvánult meg. Folyékonyan beszélt svédül, habár előzőleg soha, semmiféle kapcsolata nem volt a svéd nyelvvel. Svéd anyanyelvű személyek igazolták, hogy kiejtése hibátlan, annak ellenére, hogy a svéd nyelvben több olyan magánhangzó is található, amit egy amerikainak különösen nehéz kiejtenie.

Stevenson tanulmányai meggyőző bizonyítékkal szolgálnak arról, hogy a tudatos önvaló képes az egyik fizikai testből a másikba vándorolni. Vagyis amikor a test elpusztul, akkor az agyban tárolt adatok is megsemmisülnek, és nem ismerünk olyan módszert, aminek a segítségével ezek befolyásolhatnák egy másik agy tartalmát. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a tudatos önvaló minden kétséget kizárólag egy olyan dolog, ami teljesen különálló agy agytól.