ASSISI SZENT FERENC élete Ünnepe: Október 4. Assisiben született 1182-ben. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere, anyja Pika, egy finom lelkű, művészetkedvelő, francia származású asszony volt. Édesanyja Jánosnak keresztelte, majd mikor apja hazatért, inkább a Ferenc nevet adta neki. Hiszen a Jánossal ellentétben, a Ferenc név a gazdagság, kényelem, társasági ember, nemes udvari magatartás tulajdonságait foglalta össze. Bernardone nem törődött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, ezért a fiú tékozlóan bánt a pénzzel, vakmerően adakozó volt. Megválasztották vezető táncosnak, ami azt jelentette, hogy hatalmas lakomákról, fantáziadús programokról gondoskodott a város lakói számára. Ennek költségeit általában magára vállalta, más emberek helyett. A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt. Perugiában fogságban volt - az assisiek ugyanis háborút viseltek Perugia ellen -, amikor "magasabb rendű dolgokról" kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. Ennek érdekében lóháton járta a vidéket, és akkor egy leprás megsegítése után gyakran járta a leprás-házat. Életmódját lényegesen megváltoztatta: a csendet kereste, hogy imádkozzék; Rómába zarándokolt, belső sugallatokhoz kezdett igazodni, ruhát cserélt egy ottani koldussal. Ezek után nem kerülhette el a világgal, elsősorban az apjával való összeütközést. Bernardone és Pika mikor kiéhezett, ápolatlan állapotban felismerte Ferencet, az apa bezárta a fiát a pincébe, de persze Pika kiszabadította. Ekkor Bernardone feljelentette tulajdon fiát, hogy visszaperelje tőle pénzét. A nyilvános tárgyalás meghökkentő módon zárult: Ferenc levette ruháját és a püspök lába elé tette, erszényével együtt. Ferenc Istennek tett szolgálata eleinte abból ált, hogy helyreállította a környék összedűlőfélben lévő templomait és kápolnáit. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzá. Valamennyien a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron lévő evangéliumos könyvet felütötte, és erre a helyre talált: „Ha tökéletes akarsz lenni, amid van, add el és oszd szét a szegények között”. Akkor felkiáltott: „Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg amit halottatok! Ez 1209. április 15-én történt. Ez a nap a Ferences rend születésnapja. Az első ferencesek gyakran nélkülözték a legszükségesebb dolgokat is, csúfolták és bántalmazták elsősorban a saját rokonaik. Az „assisi bűnbánók” végtelen türelme hamarosan felkeltette az emberek figyelmét. Vidámak, és egymással nagyon figyelmesek. Voltak olyanok, akik elajándékozták vagyonukat, és csatlakoztak a rendhez. Néhány év múlva ötezer testvér gyűlt össze. Ferenc ekkor útnak indult első tizenkét testvérként hozzá csatlakozott tanítvánnyal, és Rómában III. Ince pápától jóváhagyást kapott közössége számára. A Porciunkula-kápolna mellett alakult a Ferences rend anyakolostora. Ferenc arra tanította a testvéreket, hogy ne fogadjanak el semmiképpen pénzt, és dolgozzanak, ahogyan ő is teszi. Így a tanítványok cselédek, kézművesek, betegápolók, és parasztoknak segítő mezei munkások lettek. Ferenc szó szerint vette az evangéliumot. Mivel pedig az evangéliumban ez áll: „egyétek, amit elétek tesznek”, ezért megengedte társainak, hogy bármilyen ételt ehessenek. ”Mindannak, aki kér tőled, adj” Ferenc odaadta köpenyét, a ruháját, sőt az evangéliumos könyvet is, ha ezzel segíteni tudott a szegényeken. Ez az evangéliumhoz való közelség magyarázat rendíthetetlen derűjére. Öröme újra dalban tört ki, és átragadt a környezetére is. Ezzel szemben a források gyakran említik, hogy sírt, mikor Jézus szenvedéséről elmélkedett. Ferencet bensőséges kapcsolat fűzte a természethez, de átkot mondott a vörösbegyre, mert az elvette a gyengébb madarak elől a szemet, és nem kedvelte a hangyákat, mert azok gyűjtenek maguknak. A ferencesek képmásának találta viszont a bubospacsirtát, a bárányt vagy a napot. A ferences szellem a nőket is magával ragadta, miután Assisi Klára, Ferenc első leány-tanítványa megalapította a második rend anyakolostorát. Sőt, házasemberek számára is megalapította Ferenc a harmadik rendet. Mivel Ferenc tekintélyét mindenki elismerte, békét tudott közvetíteni. Így 1210-ben, Assisiben az addig viszályoskodó ellenfelek az ő hatására „örök szerződést” kötöttek egymással, Arezzóban megakadályozta a polgárháborút, a keresztes hadjáratokat meg akarta szüntetni, és nem karddal, hanem igével akarta megtéríteni az iszlámot. Természetesen erre a szultán nem volt hajlandó. Ferenc sem kerülhette el az összeütközéseket: A római kúriában sok prelátus volt, akiknek a rend az útjukban állt, és ami még ennél is súlyosabb volt, hogy a renden belül is támadtak feszültségek. Ő minderről Palesztinában értesült, és gyorsan, súlyos gondok közepette visszatért Itáliába. Mikor hazatért, látnia kellett saját ideáljainak elhalványulását, mégsem hagyta el az Egyházat. Visszavonult tehát az Alverna-hegyre, és ott a Szent Kereszt felmagasztalásának napján megjelent előtte egy angyal, és utána Ferenc testén láthatóvá váltak Krisztus sebei, a stigmák, lábai megdagadtak, és a szeme is felmondta a szolgálatot. Jöttek az orvosok, de ahelyett, hogy gyógyították volna, csak rontottak a helyzeten. Nem sokkal később 1226. okt. 3-án Porciunkulában meghalt. Megtérése után eleinte bolondnak nézték Ferencet, de nem sok idő múltán utána ment a világ. Ha egy városba megérkezett, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok, a gyermekek tapsoltak, siettek az emberek, hogy lássák és hallják, mintha a másvilágról jött volna valaki.