21.          Szva-szvámi-saktyoho szvarúpalabdhi-hetuhu szamjogaha.

23.    … annak (prakritinak), … (és) a mesternek (purusának), … a két erőnek, … saját forma; valóságos vagy lényeges természet, … tapasztalás; tudás; ismeret, … ok; indíték; indok; cél, … egyesülés; összejövés.

23.    Purusa és prakriti összehozásának célja az, hogy purusa elnyerje igaz természetének éber tudatosságát, valamint, hogy a benne és prakritiben rejlő erők, lehetőségek és képességek kibontakozása megvalósuljon.

Általában az a felfogás van elterjedve, hogy a fejlődés eszméje, elmélete, a tudomány teljesen új hozzájárulása a modern civilizációhoz és Darwint tekintik ezen eszme atyjának. Azonban, ahogyan sokszor említettük, semmi új nincs a Nap alatt és egyik vagy másik formájában a fejlődés gondolata a legkorábbi időkből származik. Valóban meglepő lenne, ha azok a múltban élt mesteri elmék, akiknek olyan csodálatos áttekintésük volt az élet lényeges valóságairól, figyelmen kívül hagyták volna az élet megnyilvánulásának ezt a fontos és mindent átható törvényét. Talán az is igaz, hogy ezt a törvényt nem tanulmányozták és mutatták be abban a részletes formájában, ahogyan ma áll rendelkezésünkre, de azokban a régi időkben semmi olyasmit nem tanulmányoztak nagy részletességgel, ami nem volt lényeges a tényleges emberi boldogsághoz. Úgy gondolták, elegendő az alapvető elvek általános elgondolása. Azok a régi gondolkodók és kutatók sohasem hagyták figyelmen kívül az értelem korlátozásait, és feltehetően nem tartották érdemesnek, hogy idejüket és energiájukat az általános alapelvekre vonatkozó szükségtelen részletek gyűjtésére vesztegessék, amelyet a káprázathoz kötött intellektus közegén át, a legjobb esetben is csak tökéletlenül lettek volna képesek megérteni. Arra gondoltak, hogy a nem – lényeges részletekre vonatkozó ismeretek gyűjtéséhez szükséges energiát, jobb magának az élet nagy misztériumának a megfejtésére fordítani, mert amennyiben azt a misztériumot megfejtették, akkor az élet minden más problémáját is magától, és egyidejűleg meg lehetett érteni és azt olyan módon, ahogyan az intellektuális elemzés és gondolkodás révén sohasem érthették volna meg.

Miközben az élet tudományának ezek az adeptusai nem vélték érdemesnek, hogy a jelenségek világainak nem – lényeges részleteibe bocsátkozzanak, megkísérelték és sikeresen meg is valósították, hogy az alapvető elvekről csodálatosan teljes és igaz, valóságos képet nyerjenek. Az alapvető elveknek és törvényeknek ez a világos és biztonságos felfogása tette őket képessé, hogy ezeket az alapelveket és általánosításokat szútrák formájába öntsék. Aminek közlésére egy modern írónak talán egy fejezetre, vagyis éppen egy egész könyvre lenne szüksége, mesteri módon egyetlen szútrában sűrítették össze. A jóga-szútrákban sok példa van az ilyen összesűrített tudásra és a továbbiakban megtárgyalandó II. rész 23-as szútrát az ilyen természetű sűrítés megdöbbentő példájának lehet tekinteni. Patanydzsali egy szútrába sűrítette a fejlődés elméletének alapjául szolgáló lényeges és alapvető ideát, továbbá sikerült neki ebbe az általánosításba a fejlődésnek azt a legfontosabb aszpektusát is belevenni, ami sajnálatos módon hiányzik a modern tudományos elméletből. Modern tudósaink legtöbbje annyira el van merülve a részletekbe, annyira telítve van saját sikereivel és eredményeivel, továbbá anyagelvű szemléletének annyira megszállottja, hogy sok esetben figyelmen kívül hagyja kutatásai legfontosabb aszpektusait, olyanokat, amelyek ott vannak a szeme előtt, és amelyeket nem téveszthetne szem elől, amennyiben egyáltalán nyitott elmével dolgozna. A most megfontolandó fejlődés elmélet éppen ilyen.

A nagyon általános értelemben vett modern elmélet szerint, a növények és az állatok testében a fejlődésre való hajlam, irányzat fedezhető fel és a környezetükhöz való alkalmazkodásuk iránti erőfeszítéseikben új erőket, képességeket és tulajdonságokat fejlesztenek ki. Ha ezt az elgondolást másképpen kívánjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy amennyiben az élőlényeket a formák oldaláról tanulmányozzuk, akkor észrevehető, hogy a formák állandóan, bár lassan mind összetettebbé és az életben rejlő képességek kifejezésére alkalmasabbá válnak. Az élet és a forma mindig együtt található meg. A formákról megállapítható, hogy fejlődnek. Mi mondható az életről? A modern tudomány nem igen tudja, és ami meglepő, nem is nagyon törődik azzal, hogy valójában megtudja. Jól ismert elgondolás az, hogy az élet együtt fejlődik a formákkal, és ez valójában kiegészíti a formák fejlődésének ideáját, amelyet a tudomány fejlesztett ki. Éppen az által válik a fejlődés elmélete érthetővé, valamint szépsége és jelentősége nyilvánvalóvá, hogy az élet fejlődésének elgondolását a formák fejlődésének elgondolásával kapcsolják össze. A formák azért fejlődnek, hogy a fejlődő élet számára nyújtsanak jobb lehetőségeket, eszközöket.

Olyan világegyetemben, amelyben úgy tűnik, hogy minden természeti jelenséget intelligens tervezés irányít, a puszta forma – fejlődés értelmetlen folyamattá válna. A modern tudomány ennek ellenére a formák fejlődésének elgondolását követi és visszautasítja a hozzá tartozó kiegészítő elgondolással való összekapcsolását. Nem csoda, hogy ezen a területen a részletek özönébe bonyolódtak és elmulasztották néhány alapvető és az emberiség életfontosságú érdekét képező tény felfedezését.

A II. rész 23-as szútrája válaszol arra a kérdésre, hogy: „Miért került purusa prakritivel kapcsolatban?” A válasz az, hogy prakritiben és saját magában lévő erőket kibontakoztassa, és hogy képessé váljon önmaga megvalósítására. Dióhéjban ez a fejlődés teljes eszméje. Azonban ezen elgondolás egész jelentőségének és horderejének megértéséhez ezt még ki kell dolgozni. Előbb lássuk, melyek purusának és prakritinek ebben a szútrában említett erői. Ennek megértéséhez csupán vissza kell idézni az emlékezetünkbe, hogyan vezet a teljes fejlődés egyrészt a tudat fokozatos kibontakozásához és azzal együtt haladva, hogyan fokozódik, másrészt a tudathordozó eszközök hatékonysága. Ha az ásványvilágot, - amelyben a tudat kibontakozása annyira kezdetleges, hogy alig érzékelhető, - most kihagyjuk a számításból, akkor a növényi, állati és emberi fejlődési területek tanulmányozásakor, a tudat kibontakozásában figyelemre méltó fokozódást fogunk tapasztalni, amikor tanulmányozásunkban egyik birodalomról a másikra megyünk át. Azt találjuk, hogy a tudathordozó eszköz úgyszintén mind összetettebbé és hatékonyabbá válik a kibontakozó tudat kifejeződésére. Az élet és a forma e kettős fejlődésében nemcsak akkor láthatunk figyelemre méltó fokozódást, amikor annak tanulmányozása közben egyik fejlődési birodalomból a másikba megyünk át, hanem amikor bármely birodalmat önmagában veszünk, akkor egyik lépésről a másikra követhetjük a folyamatos fejlődést annyira, amennyire korlátozásaink azt lehetővé teszik, és akkor láthatjuk az élet egész fejlődési létráját, amint az ásványi birodalomtól, az emberi birodalom civilizált fokozatáig terjed, és amelyben alig hiányzik egyetlen létrafok.

Mit értünk prakritinek erői alatt ebben a szútrában? Ezek nyilvánvalóan nem a természethez tartozó általános erők, amelyek mintegy függetlenek az élet és a formák körülöttünk zajló kettős fejlődésétől. Az itt hivatkozott prakriti erők kétségtelenül azok a képességek, amelyek a tudattal együtt fejlődő tudathordozókban fejlődnek ki. Csak össze kell hasonlítani valamely csiga agyát egy majoméval, és azt ismét magas szinten művelt emberével, hogy felismerhető legyen a tudathordozó képességének az a roppant változása, a tudatban rejlő erők kifejezése érdekében. Továbbá a jelenleg élő magas szinten művelt és intellektuális férfiak és nők által kinyilvánított mentális és szellemi képességek szinte semmik azokhoz a képességekhez viszonyítva, amelyeket a fejlődésben és kibontakozásban messze előrehaladt jógi fejleszt ki, és amelyek olyan emberre várnak, aki a magasabb fejlődésre vállalkozik. A jóga-szútrák III. részében tárgyalt különféle szidhik, vagyis okkult erők tanulmányozása fog a tanulmányozónak valamelyes fogalmat nyújtani azokról a szunnyadó képességekről, amelyek ott rejlenek mindannyiunkban, és amely képességek az ebben a könyvben körvonalazott módszerekkel fejleszthetők ki.

Prakriti és purusa erői között annak ellenére is különbséget kell tenni, hogy ez a kettő általában együttesen nyilvánul meg. Prakriti ereje nyilvánvalóan a tudathordozónak az a képessége, hogy válaszoljon a tudat követelményeire. A tudat valamely hordozó eszköze az anyag bizonyos sűrűségi szintjén lévő kombináció, amelyeket különféle erők integrálnak és tartanak össze, és hatékonysága attól függ, hogy mennyire képes a tudat erőhatásaira reagálni. Valamely idióta agya ugyanabból az anyagból van, mint a magas szinten intellektuális emberré, azonban a gondolatrezgésekre való reagálási képesség tekintetében egy világnyi különbség van a kettő között. A tudathordozó fokozódó különlegessége és összetettsége a nagyobb válaszadási képesség és hatékonyság titka és valójában az jelenti a tudathordozó fejlődését.

Ha a tudat hatásaira való reagálás határozza meg a tudathordozó fejlődését, akkor az értendő a tudat, vagyis purusa képességeinek kibontakozásán? A jóga filozófiája szerint, maga a tudat nem fejlődik. Az értelem számára érthetetlen módon valahogyan tökéletes, teljes és örökké való. Amikor a kettő képességeinek együttes kibontakozására hivatkozunk, akkor purusa képességei alatt, a tudatnak a hordozó eszközén át és azzal együtt működésben történő működését értjük. Mivel purusa tiszta tudat és a tudat örökkévaló, azért képességeinek fejlődését nem abban az értelemben értjük, ahogyan a fejlődés szót általában. Azonban feltételezhetjük, hogy purusa meg kell szerezze ezt a képességet, hogy erőit a különböző anyagszintekkel társulva használja úgy, hogy a fejlődés előrehaladtával tudata mind teljesebben tudja magát ezeken az anyagszinteken kifejezni, és hogy tudathordozóit fokozódó szabadsággal és hatékonysággal legyen képes kezelni és ellenőrizni, vezérelni. Az, hogy ez milyen roppant hatalmas feladat, csak akkor fogható fel, ha a fejlődés hosszú folyamatát a természet különböző birodalmain és részletesen tanulmányozzuk, valamint az ebbe a folyamatba belevont ember teljes megalkotottságát. Ameddig a fizikai szint jelenségeire korlátozzuk magunkat, sohasem lehet megfelelő elképzelésünk ennek a feladatnak a hatalmasságáról és természetéről, még akkor sem, ha ennek a hosszú folyamatnak a különböző fázisai a fizikai szinten is csodás és elképesztően káprázatos látványt –nyújtanak. A fejlődés, az elme és a szellem számunkra láthatatlan birodalmaiban hozza létre a legnagyszerűbb eredményeket, és ez teszi lehetővé purusa erőinek fő kifejeződését.

E fejlődés szükségességéről és módjáról hasonlattal lehet talán valamit elképzelni. Nagy zenész által létrehozható, bemutatható lenne, a hangszere minőségétől és hatékonyságától függ. Amennyiben olyan hangszert adunk a zenész kezébe, amelyet sohasem használt akkor, amíg meg nem tanulta annak a hangszernek a kezelését, tehetetlennek fogja magát érezni. Óriási mértékben fogja őt akadályozni a hangszer gyenge minősége is. A zenész által produkált zene minősége három tényezőtől függ: a zenész képességeitől, a hangszer hatékonyságától, teljesítőképességétől és a kettő koordinálásától. Annak ellenére, hogy purusának potenciálisan minden képessége meg van, hacsak nem áll rendelkezésére a tudathordozók működőképes, hatékony együttese és nem tanulja meg azok ellenőrzését, vezérlését, valamint használatát, akkor a körülötte rejlő, játszódó világdrámának csupán tehetetlen nézője marad. Valahogyan így tudjuk az értelmünkkel szemléltetően elképzelni purusa erőinek, prakriti képességeivel együtt történő fokozatos kibontakozását, habár ez a kérdés alapjában véve a megnyilvánulás „miért”-jével kapcsolatos végső kérdés, és így túl van az intellektuslátó, felfogó képességén.

A tudathordozónak a megnyilvánulás minden szintjén történő egyidejű fejlődése, valamint használatuk képességének megszerzése, nem egyedül célja purusa és prakriti összehozásának. Purusa nemcsak hogy meg kell tanulja ezen tudathordozó eszközök mesteri kezelését, de túl is kell haladnia azokon. Amíg és hacsak ezt meg nem tudja tenni, azon tudatszintek korlátozása alatt marad, amelyek elkülönítve fogva tartják és alá lesz vetve azok káprázatának. Purusa arra hivatott, hogy azoknak az anyag és tudatszinteknek a korlátozásai és káprázatai fölött, de ugyanakkor ezeknek a szinteknek uralkodó mestere is legyen. Ennek megvalósulását jelenti az a kifejezés, hogy ön-megvalósulás vagy szanszkrit szóval szvarúpopalabdhi. A fölébe rendelés, a túlhaladás, valamint a mesteri kezelés nem két egymástól független cél és feladat. Az alsóbb tudat és anyagszintek kezelésének teljes elsajátítása, valamint az azokon való túlemelkedés nem lehetséges, amíg purusa ki nem szabadul prakriti ellenőrzése alól. Bárminek alapos és tökéletes ismeretében az utolsó lépés általában a túlhaladás azon vagy túllépés annak befolyása és ellenőrzése alól. Csak akkor ismerhetjük meg egészen és ellenőrizhetjük teljesen.