Shakti Gawain: Az átalakulás útja

Egységbe rendezés

Van egy egyszerű egyetemes elv: a világmindenségben minden azt akarja, hogy elfogadják. A teremtés valamennyi aspektusa szeretetre és megbecsülésre vágyik, és arra, hogy befogadják.

Az átalakulás útjának kulcskifejezése az "egységbe rendezés". Egyszerűen fogalmazva ez annyit tesz, mint "összekapcsolni egyetlen funkcionális egésszé". Jelen szövegösszefüggésünkben pedig azt jelenti, hogy teljesebben megvalósult lénnyé válunk, és mindennapi életünkben a lehető legtökéletesebben kifejlesztjük, kifejezzük és megvalósítjuk Isten, a világmindenség, az élet megannyi aspektusát. A sikeres földi élet azt jelenti, hogy felvállaljuk és egységbe rendezzük állati (fizikai), emberi (érzelmi és értelmi), valamint isteni (spirituális) éneinket.

A fizikai világra természeténél fogva jellemző a kettősség. Végtelen polaritásokat foglal magában, azaz minden egyes igazságnak van egy ugyanolyan és egy ellentétes igazsága. Ez az elképzelés - miszerint minden igazságnak megvan a poláris ellentéte - paradoxnak és ellentmondásosnak látszhat, s így gondolkodásunk számára nehezen befogadható, hiszen azt a késő huszadik század erőteljesen technológiai, lineáris gondolkodási rendszerei befolyásolták. Ahhoz, hogy megértsük az egészet, és ne zavarjon össze az általunk létrehozott dualisztikus világ, intuitívebb, a jobb agyfélteke által irányított, holisztikus énünkből merítsünk, de csak az, akit nem nyugtalanít a tény, hogy az igazság néha paradoxnak tűnik, és ezért nem érzi kényelmetlennek a polaritások feltárását.

Minden bennünk lévő alapvető energiának potenciálisan van egy azzal egyenlő, ellentétes párja, amely kiegyensúlyozza - ilyen párok a tevékenység és a létezés, az adás és kapás, az erő és a sebezhetőség. Minél inkább kifejlesztjük és magunkévá tesszük az élet ezen bennünk lévő ellentéteit, annál tudatosabbá, egységesebbé és kiegyensúlyozottabbá válunk. Az élet mindig megmutatja nekünk a helyes irányt, így segít bennünket, hogy könnyebben kifejlesszük a szükséges tulajdonságainkat.

Ahhoz, hogy az ember teljes mértékben kiadhassa az energiáját, egységesítenie kell annak ellentétes pólusát. Azt is mondhatjuk, hogy az út az ember tulajdonságaihoz az ellentéteken keresztülvezet. Például, csak olyan mértékben lehetsz igazából erős, amennyire elfogadtad és magadhoz ölelted a gyengeségeidet és a sebezhetőséged. Ha mesterré szeretnél válni, legyél hajlandó tanulni. S az igazából bölcs elfogadja önnön butaságát.

Legtöbbször nagyon könnyen elfogadjuk és kifejezésre juttatjuk valamelyik polaritásunk egyik oldalát, ám a másik oldalával már nehezen boldogulunk. Valaki például kényelmesen érzi magát vezető szerepben, de képtelen elfogadni alárendelt pozíciót; valaki más, talán követő és nem vezető szerepben érzi magát otthon. Az is előfordul, hogy megállunk a biztonságos középúton, mert nem merjük kifejezni egyik végletet sem - azaz sem vezetni, sem követni nem vagyunk képesek. Ha azonosultunk az egyik oldallal, az élet mindig az ellentéte felé taszít bennünket. Ha középen érezzük magunkat jól, talán egyszer az egyik, aztán a másik irányba.

Ha szeretnénk belső polaritásainkat egységbe rendezni, nem tagadhatjuk meg egyetlen részünket sem, még azokat sem, amelyek esetleg kényelmetlenséget okoznak. Az egységbe rendezés azt jelenti, kiterjeszkedünk azért, hogy képesek legyünk befogadni őket. Egyes érzéseinket, gondolatainkat és energiáinkat negatívnak értékeljük, míg önmagunk és az élet más aspektusait pozitív jelzővel illetjük. Megpróbálunk megszabadulni a negatívumoktól, és igyekszünk csak a pozitívumokat megtapasztalni. Azonban amit negatívnak nevezünk, az csupán az, amitől félünk, vagy amit nem értünk. Nem akarjuk megtapasztalni. Igyekszünk megszabadulni tőle, de ez nem sikerülhet, hiszen részét képezi lényünknek és életünknek. A negatív velünk marad.

Az általunk "negatívnak" meghatározott aspektusok blokkolása rengeteg energiát emészt fel, és így önmagunkat raboljuk meg potenciális erőnktől. Ha energiánkból egyre többet és többet áldozunk arra, hogy "negatív" énjeinket lakat alatt tartsuk, megpróbáljuk: nem átélni azokat az aspektusainkat, amelyeket negatívnak és félelmetesnek gondolunk, elapasztjuk életerőnket. Valójában belepusztulhatunk abba, hogy az energiánkat energiánk elzárására használjuk!

Az élet igyekszik megtanítani bennünket arra, hogy ajtót nyissunk, és pillantsuk meg azokat az oldalainkat, amelyektől félünk, amelyeket gyűlölünk, mert rosszaknak, csúnyáknak és irtózatosnak vagy ijesztőnek tartjuk őket. Az élet segít felfedeznünk lényünknek azokat a rejtett aspektusait, amelyekre szükségünk van, amelyeket akarunk és amelyek hiányában valójában nem is tudnánk élni.

Van egy egyszerű egyetemes elv: a világmindenségben minden azt akarja, hogy elfogadják. A teremtés valamennyi aspektusa szeretetre és megbecsülésre vágyik, és arra, hogy befogadják. Így, bármely képesség vagy energia, amelynek átélését vagy kifejezését nem tesszük lehetővé, folyamatosan fel fog bukkanni bennünk vagy körülöttünk, egészen addig, amíg el nem ismerjük saját részünkként, amíg el nem fogadjuk, be nem építjük személyiségünkbe és életünkbe.

Ha például arra tanítottak, hogy helytelen és rossz dolog kifejezést adni haragunknak, és soha nem is tettük ezt lehetővé önmagunk számára, rengeteg harag gyűlik fel bennünk. Végül robbanással tör ki belőlünk, depresszióssá tesz, vagy hozzájárul egy fizikai betegség kialakulásához. Hasonlóképpen, azt is megfigyelhetjük, hogy haragos embereket vonzunk magunkhoz, talán társunk vagy az egyik gyermekünk lesz nagyon haragos természetű. Ám ha megtanulunk kifejezést adni haragunknak megfelelő és konstruktív módon, az megerősítheti és gazdagíthatja életünket. Valószínűleg a körülöttünk lévők sem lesznek többé olyan haragosak.

Bármi, amit nem szeretsz, visszautasítasz, és megpróbálsz elmenekülni vagy megszabadulni tőle, makacsul melletted marad. Mindenhová követni fog, és egyenesen az arcodba repül. Álmainkban is üldözni fog, Problémákat okoz az életedben, valamennyi kapcsolatodban, egészségedben, anyagi helyzetedben egészen addig, amíg hajlandó és képes nem leszel szembesülni vele, elismerni, és önmagad részévé fogadni. Ha ezt megteszed, nem lesz többé probléma. Nem lesz komoly ügy. Nem fogja többé meghatározni az életedet. Választások és lehetőségek egyre szélesebb skálája nyílik meg előtted.

Hogyan is kezdjünk bele valójában az egységbe rendezési folyamatba, amelyet itt leírtam? Erről szól a következő fejezet.

Shakti Gawain: Az átalakulás útja

A bennünk lakó ÉN-ek felfedezése

Tény, hogy minden egyes személyiségben sok különböző a1-személység vagy én van. Belső konfliktusaink és ellentmondásaink jobb megértéséhez ezeket kell tudatosítanunk.

Modern, civilizált felnőttek lévén, elvárjuk önmagunktól, hogy racionális és következetes módon viselkedjünk és éljünk. Tény azonban, hogy érzéseink és viselkedésünk gyakran meglehetősen következetlenek, egyik óráról vagy napról a másikra. Például, talán egészen tisztának és magabiztosnak érezzük magunkat egy pillanatban, a következőben azonban tökéletesen másképp - bizonytalannak, zavartnak és védtelennek. Továbbá, gyakran élünk meg belső konfliktust, tudatosan vagy öntudatlanul. Talán valamely részünk radikális változást akar az életünkben létrehozni, azt akarja, hogy feladjuk munkánkat vagy megszakítsuk egy kapcsolatunkat, míg egy másik részünk a dolgok eddigi rendjéhez ragaszkodik. Lehet egy részünk, amelyik keményen akar dolgozni és sikeressé akar válni, míg egy ezzel konfliktusban álló rész pihenésre vágyik, és nem akarja túlságosan komolyan venni a dolgokat.

Tény, hogy minden egyes személyiségben sok különböző a személyiség vagy én van. Belső konfliktusaink és ellentmondásaink jobb megértéséhez ezeket kell tudatosítanunk. A tudatépítés folyamata magában foglalja a sok benső énünk megismerését és egyensúlyba hozását, valamint beillesztésüket személyiségünkbe.

A világmindenség végtelen számú alapvető minőségből, energiából és archetípusból áll. Spirituális lényekként, mindegyikünk a makrokozmosz mikrokozmosza - darabokat tartalmaz mindenből, ami az univerzumban létezik. Amikor fizikai testbe születünk, lehetőségünk nyílik mindezeket az energiákat kifejleszteni és kifejezni emberi személyiségünkben.

A személyiség kialakulását valahogy úgy lehet elképzelni, mint egy hagyma különböző leveleit. A magban ott van elemi spirituális lényünk, a pótlólagos rétegek e mag köré növekednek, amikor megtapasztaljuk a világot, és elkezdjük kiépíteni a benne való működés módjait. A személyiség azon rétege, amely elsőként fejlődik ki a lényegi mag körül, a gyermek. A gyermek mindvégig igen közvetlenül kapcsolódik a spirituális énhez, így rendkívül tudatos és érzékeny, feltűnően erőteljes és magnetikus jelenléte van.

Fizikai szinten a csöpp gyermek tökéletesen gyámoltalan, sérülékeny és függő helyzetű. Túlélésének érdekében magához kell vonzania édesanyja, a család, és/vagy más körülötte lévő emberek szeretetét és gondoskodását. Így aztán kísérletezni kezd, különféle módokon fejezi ki önmagát, hamarosan felfedezve, hogy melyik kifejezési mód hozza a legjobb eredményt. Lehet, hogy rájön, a mosolygás és a gügyögés szeretetet és melegséget hoz, ha pedig valami kényelmetlen a számára, a sírás szintén meghozza a szükséges figyelmet. Tapasztalhatja azt is, hogy ha sírását figyelmen kívül hagyják, esetleg meg is büntetik érte.

Ahogy a gyermek növekszik, továbbra is energiák és viselkedések számos formájával kíséretezik. Megfigyeli a szüleit, más személyeket a környezetében, és utánozza őket. Azokat a viselkedéseket, amelyekkel elismerést és jutalmat ér el, illetve amelyek lehetővé teszik, hogy elkerülje a büntetést vagy a magára hagyatottság fájdalmát, beépíti személyiségébe, ezekből lesz a "hagyma" egy újabb rétege. Azokat az energiákat és megnyilatkozásokat, amelyek rosszallást váltanak ki, amelyeket a külső világ nem értékel, amelyek hatására kellemetlen figyelem éri, például, hogy kritizálják, nevetségessé teszik vagy megbüntetik, végül kitörli vagy elfojtja, és azok így nem válnak a külső személyisége nyilvánvaló részeivé. Azonban bár a mindennapi személyiségből ki lehet őket irtani, ezek a kifejezések nem feltétlenül semmisülnek meg. Inkább háttérbe szorulnak és kialakulatlanok maradnak, esetleg óvatlan pillanatokban bukkannak elő.

A gyermekkor további részeiben, a kamaszkorban és a felnőttkorban is megy tovább a folyamat, amelynek során kialakítjuk és kifejezzük lényünk bizonyos aspektusait, míg másokat elnyomunk vagy megtagadunk. Azok az energiák, amelyeknek legszívesebben adunk kifejezést, elemi énünkké válnak - a személyiség domináns részévé. Elemi énünkkel szorosan azonosulunk, és azt gondoljuk, hogy egyek vagyunk vele. Amíg tudatossá nem válunk a személyiségfejlődés e folyamatában, ténylegesen elemi énünk irányítja az életünket.

A családomban például nagyra értékelték az intellektuális keresést, és pozitív figyelemmel jutalmazták azt. Ennek köszönhetően én racionális, művelt elemi éneket alakítottam ki. Anyám erős szerepmodell volt a számomra, mivel õ maga is igen erőteljes, vállalkozó szellemű és karrierjét sikeresen építő asszony volt. Így én az övéhez hasonló - erős, képzett, dolgos és kockázatvállaló - elemi éneket fejlesztettem ki. Mivel szüleim hároméves koromban elváltak, és az anyámnak dolgoznia kellett, nagyon korán kialakult bennem a felelősségérzet és a függetlenség képessége. Érzékeny gyermek lévén, át tudtam érezni szüleim (és mások) érzelmi fájdalmát, és megpróbáltam támasz nyújtani nekik. Így még fiatal lányként, a gondoskodó anyai energia is erős, elemi énemmé vált.

Az, ahogy magunkat ismerjük, illetve az, ahogy valaki, aki jól ismer, leír bennünket, általában elég pontos képet ad elemi éneinkről. Ha magamat fiatal felnőttként le kellett volna írnom, valószínűleg az intelligens, felelősségteljes, komoly, kifelé forduló (ez az, amit a pszichológia így nevez: extrovertált - A szerk.) és gondoskodó jelzőket használtam volna.

Elemi éneink nagyon erős, valós energiák. Olyanok, mint bennünk lakozó emberek, akik szinte minden döntést meghoznak számunkra. Mögöttes céljuk a lényünk mélyén élő sérülékeny gyermek-energiának a megóvása és védelme. Ez a "hagyma" első rétege. Általában kevéssé vagyunk tudatában annak, hogy él bennünk egy sérülékeny gyermek, és viselkedésünk gyökere nagyrészt abban az öntudatlan igyekezetben található, hogy megadjuk e gyermeknek, amire szüksége van, és megóvjuk a sérülésektől. Azzal sem vagyunk tisztában, hogy elemi éneink különálló energiák. Olyan nagy mértékben azonosultunk velük, hogy azt gondoljuk, egyek vagyunk.

Elemi éneink talán személyiségünk és időnk kilencven százalékát elfoglalják (vagy még többet); ám ezek az ének még így is csak részei annak, akik valójában vagyunk. Az elemi ének az általunk megtalált legjobb módjai lettek a túlélésnek, és a családunkban, valamint a kulturális környezetünkben való sikeresség elérésének. Ezek azok az energiák, amelyekkel a leghatékonyabban tudtuk kielégíteni korai szükségleteinket.

Számos egyéb, elemi éneinktől gyakran igen különböző, azokkal látszólag ellentétben álló energiánk is van. Ezeket a múltban elhanyagoltuk vagy elfojtottuk, mivel nem tudták meghozni számunkra azt a figyelmet és elismerést, amelyre vágytunk, vagy mert ténylegesen rosszallást, büntetést váltottak ki a családunkból, tanárainkból vagy a közösségből, amelyben éltünk. Mivel ezek az energiák ennek ellenére természetes részei lényünknek, nem hagynak el bennünket csak azért, mert nem juttatjuk őket kifejezésre. Bennünk maradnak, mélyen szunnyadva, vagy talán olyan pillanatokban törve utat maguknak, amikor elemi éneink nincsenek szolgálatban. Ezek az elfojtott vagy kialakulatlan energiák a mi megtagadott éneink.

Az én esetemben, mivel elemi éneim komoly, felelősségteljes, keményen dolgozó ének, megtagadott energiáim gondtalanok, vidámak és játékosak. Mivel én erősen "tevékeny" vagyok, egy kevésbé kialakult energia bennem az a képesség, hogy ellazítsak és egyszerűen csak "legyek".

Megtagadott éneink legalább olyan fontosak számunkra, mint elemi énjeink. Õk képviselik lehetőségeinket a kiterjeszkedésre, fejlődésre és önmagunk új módokon történő kifejezésére. Nem negatívak, holott elsőre talán annak tűnnek. Lehet, hogy a hosszú időn át tartó elfojtás következtében kissé eltorzultak. Így amikor megismerjük lényünk valamely megtagadott énjét, elsőre igen negatívnak és ijesztőnek találhatjuk. Ám ha sikerül jobb kapcsolatba kerülünk vele, ha kifejezéshez juttatjuk és megértjük, látni fogjuk, hogy ez egy eredendően pozitív, természetes képesség; amely szükséges jóllétünkhöz és teljességünkhöz.

Például, ha nagymértékben azonosulsz egy kedves, belátó, szeretetteljes elemi énnel, könnyen rájössz, hogy az egyik megtagadott éned 'ennek szöges ellentéte - önző, és nem törődik másokkal. Ezek a tulajdonságok kétségtelenül rettentő negatívnak tűnnek, és azon töprengsz, "Miért akarnám kifejleszteni és felvállalni ezt a részemet? Nem akarok önző lenni, és nem gondolni másokra. Valójában szeretnék tökéletesen megszabadulni ettől a részemtől."

Ám egyetlen részedtől sem szabadulhatsz meg. Tagadhatod és elfojthatod, ebben az esetben azonban végül problémákat fog okozni az életedben. Viszont ha tudomásul veszed és elfogadod, mint önmagad természetes, emberi részét, nem lesz már olyan ijesztő az egész. Vedd fontolóra a következőt: ha időd kilencven százalékában az elemi éned gondoskodó, belátó és adakozó, lehet, hogy máris túl sokat adsz. Így kiapasztod magad, és végül nem lesz mit adnod.

Ha túl sokat adsz, az igazából nem jó sem neked, sem másnak, hiszen egyensúlyvesztett állapotot jelent. Ha kapcsolatot létesítesz az önzés ellentétes tulajdonságával és felvállalod azt, azaz, ha tisztába kerülsz saját szükségleteiddel, és gondoskodsz ezekről - megtalálod a szükséges egyensúlyt. Ha megtanulsz jobban gondoskodni önmagadról, valójában többet tudsz adni másoknak is.

Megtagadott éneid felvállalása nem azt jelenti, hogy tökéletesen azonosulsz velük, vagy elemi éneid helyére állítod őket. A kettő közötti megfelelő egyensúlyt kell megtalálnod, hogy életed működőképesebb legyen, te pedig egységesebbnek és teljesebbnek érezhesd magad.

Az "árnyék" kifejezést is használhatjuk megtagadott éneinkről beszélve. Az árnyék én egy olyan részünk, amelyet nem ismertünk fel és nem fogadtunk el. Mivel ez az én a részünk, nem hagyhat el bennünket pusztán azért, mert megtagadtuk. Így aztán követ bennünket életünk során, mint egy árnyék, amíg észre nem vesszük és tudomást nem veszünk róla.

Sokan önmaguk azon aspektusait tagadják meg, amelyeket az ösztönös energiák jelentenek - azokat, amelyek a szexualitással és az agresszív mozgatóerőkkel vannak összefüggésben. Részben azért van így, mert a legtöbben nagyon korán megtanuljuk, hogy ezek az erők félelmet és bizalmatlanságot váltanak ki a civilizált társadalomból, a tradicionális vallás pedig gyakran elátkozza őket. Mivel azonban ezek az energiák erőteljes kifejeződései magának az életerőnek - ha megtagadjuk őket, végül elnyomjuk természetes életerőnk nagy részét. Ezeknek az erőknek az elnyomása - a krónikus stressz egyik kulcsforrása - végül érzelmi depresszióhoz és fizikai betegségekhez vezethet. Felvállalva ezeket az energiákat, nem kell őket szabadon engednünk zabolátlanul az életünkben. Meg kell találnunk az egyensúlyt ott, ahol képesek vagyunk elismerni, megbecsülni és élvezni éneinket, miközben fenntartjuk azt a tudatosságunkat, amivel odafigyelünk másokra, tiszteletben tartjuk a határok és a viselkedési szabályok szükségességét.

Kultúránk igen nagy értéket tulajdonít az erőnek és annak, hogy önmagunkat képesek legyünk fenntartani. Ennek köszönhetően sokan nem ismerik el, vagy egyenesen letagadják, hogy lennének bármiféle szükségleteik. Nehéz beismernünk, hogy szükségünk van mások segítségére, támogatására, netán még vágyunk is rá. Szégyenletes dolognak számít, ha az embernek szüksége van valamire, illetve függ valamitől. Pedig, ha nem tudjuk elfogadni és tudomásul venni szükségleteinket és sebezhetőségünket, a megfelelő pillanatban nem leszünk képesek segítségért fordulni másokhoz, nem leszünk képesek szeretetet elfogadni, és felvállalni emberségünket. Ehelyett, mindenható, független és másokkal bizalmatlan elemi éneket fogunk kifejleszteni. Ez a probléma a hagyományos férfi szerepben élő férfiakra volt igazán jellemző, de az elmúlt évtizedekben egyre inkább a nők problémájává is vált.

A fenti helyzet ellentétes pólusán azokat találhatjuk, akik szorosan azonosulnak a szükségletekkel és a sebezhetőséggel. Ha ezek a tulajdonságok válnak egy személy elemi énjévé, akkor az elveszíti erejét és függetlenségét. Az ilyen személyiségstruktúra azért alakul ki, mert valaki életének korai szakaszában felfedezi, hogy az erő kifejezése veszélyes, és hatására kedvezőtlen bírálatban részesülhet. Biztonságosabb és kényelmesebb sérülékenynek, függő helyzetűnek és passzívnak lenni. Ha az ilyen személy nem lesz képes hozzáférni az erejéhez, hogy megerősítse magát, és gondoskodhasson magáról, erősen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet és áldozattá válhat. Hagyományosan ez gyakrabban fordult elő a nők körében, de a mai változó időkben sok férfi is ezzel a problémával kell hogy szembesüljön.

Hogyan hozhatjuk egyensúlyba elemi és megtagadott éneinket, hogyan rendezhetjük egységbe őket? Az első és legfontosabb lépés elsődleges éneink tudatosítása és azonosítása. Ha saját részeinknek tekintve őket felfigyelünk rájuk, azzal megtettük az első lépést, hogy leváljunk a velük való szoros azonosulásról, ami korábban valósággal magába szívott bennünket. Bár apró lépésnek tűnhet ez, valójában rendkívül erőteljes. Ne feledjük, hogy a változás legfontosabb része a tudatosság.

Ha tudatosítjuk elemi éneinket, kezdünk felépíteni egy tudatos egót, személyiségünk tudatos részét. Ez a tudatos ego tud a különféle énekről, és segít az egyensúly és a harmónia hangszerelésében. Ha elemi éneinket jobban megismerjük, az életünkben adódó választások skálája is kiszélesedik. Például, amikor képessé váltam keményen dolgozó, intellektuális energiáimat elemi énekként látni, kezdtem az egyéb lehetőségeket is észrevenni. Nem kell, hogy az élet mindig csak kemény munkából álljon. Amíg kizárólag ezekhez a tulajdonságokhoz ragaszkodtam, abban a hitben, hogy mindig ezeket kell követnem, elhanyagoltam más aspektusaimat.

Ha tudatos egót építünk fel, amely képes objektívebben és tárgyilagosabban tekinteni az elemi énekre, egyre nyitottabbá válhatunk az előttünk álló lehetőségekre. Ha leválunk az elemi éneinkkel való tökéletes azonosulásról, megtagadott energiáink beáramlanak a létrejött űrbe. Mivel ez fokozatosan és természetes módon megy végbe, nem érzünk mást, mint egyre nagyobb egyensúlyt az életünkben. Ha a tudatos ego kifejlődött, az életünk egyre nyugodtabbá és nyitottabbá válik, és a korábban megtagadott és elfojtott énekkel már közvetlen viszonyba kerülünk.

Ez nem jelenti azt, hogy meg kell próbálnunk megszabadulni elemi éneinktől. Ellenkezőleg, létfontos részeink, amelyekre még mindig szükségünk van! Segítettek a túlélésben, és abban, hogy eljussunk az életben oda, ahol most vagyunk. Meg kell őket tartanunk. A tudatos egónk által szerzett nagyobb tudatosságunk a tudatos választások nagyobb skáláját nyitja meg számunkra az életünkkel kapcsolatban. Ahelyett, hogy 95 százalékban keményen dolgozó, felelősségteljes énem irányítaná az életemet, és szinte minden döntést õ hozna meg a számomra, inkább olyan tanácsadóm lesz, akiben megbízok. Így fokozatosan képessé válok úgy dönteni, hogy valamivel kevesebbet dolgozom, kevésbé leszek felelősségteljes, és beengedem lazító, gondtalan és játékos megtagadott energiáimat, amelyek gazdagítják az életemet.

Fontos ebben a folyamatban, hogy megbecsüljük és elismerjük elemi éneinket azért, amit annak érdekében tettek, hogy gondoskodjanak rólunk. Tudomásukra kell hoznunk, hogy továbbra is igényt tartunk rájuk. Talán furcsán hangzik, de az ál-személyiségek olyanok, mint a valódi emberek. Szükségük van a szeretetre, a megértésre és a megbecsülésre, valamint arra, hogy befogadják őket. Ha azt érzik, hogy meg akarunk szabadulni tőlük, vagy tönkre akarjuk tenni őket, keményen visszavágnak, gyakran ördögi módon. Szabotálják azon erőfeszítéseinket, amelyekkel növekedni és változni akarunk. Minden részünk fontos, és tudnia kell, hogy meglesz az őt megillető helye pszichénkben és életünkben.

Személyiségünk összetett struktúrája, valamennyi elemi és megtagadott ál-személyisége mögött ott van az eredeti, sérülékeny gyermek energiája, azé, akik mi voltunk valaha. Tudatos kapcsolatunkat talán már elveszítettük vele, de a gyermek soha nem nõ fel, és nem hagy el bennünket. Mélyen önmagunkban hordozzuk egész életünkben. Alapvetően egész személyiségünk azért fejlődött ki, hogy gondoskodjon a gyermekről, beteljesítse igényeit, és megvédje a sérülésektől. Paradox módon, a gyermeket általában elássuk személyiségük számos rétege alá, és tudatos szinten megfeledkezünk róla. Ám öntudatlanul a legtöbb én folyamatosan a gyermekről próbál gondoskodni különféle (gyakran egymással szembenálló) módokon.

* Az olvasó most talán azon töpreng, hogy a sok én gondolata miként kapcsolódik a tudathasadásos személyiség problémájához. Tulajdonképpen, mindannyiunkban sok különböző én vagy ál-személyiség van. Ugyanakkor, ha valaki komoly sérülést vagy traumát szenved életének korai szakaszában, ezek az energiák sok különböző részre szakadnak szét úgy, hogy alig tartja õket össze valami, és egymásról igen kevés, vagy semmi tudásuk nincs. Így, ahelyett, hogy a különféle ének egy többé-kevésbé integrált egészként együtt dolgoznának, mint ahogy a viszonylag egészséges személyiségekben, a tudathasadásos személyiség egyik éntől a másikig sodródik, mintha az éppen egyetlen énje lenne. Szerencsére sokan azok közül, akik ebben a tudathasadásos problémában szenvednek, meggyógyulhatnak terápia segítségével.

Tudatosságunk növekedésével általában felismerjük, hogy benső gyermekünk igényeit gyakran olyan dolgokkal próbáltuk kielégíteni, amelyek már elavultak, korlátozott hatásúak, talán még önpusztítóak is. Például, ha egy funkcionálisan nem jól működő családi helyzetben nőttünk fel, lehet, hogy olyan védőállást alakítottunk ki, amely megóvja a gyermeket a sérüléstől. Senkit nem engedünk közel magunkhoz érzelmileg. Később tudatosíthatjuk, hogy ez a viselkedés meggátolja lényünket, legfőképp pedig benső gyermekünket abban, hogy megkapja azt a gondoskodást és szeretetet, amire vágyik, illetve, amire szüksége van. Felnőttként, tudatos egóval, dönthetünk úgy, hogy ezt a sémát megváltoztatjuk, és lesznek olyanok, akik számára lehetővé tesszük, hogy közel kerüljenek benső gyermekünkhöz.

Ezen a ponton tudatosan magunkra vállaljuk a folyamat felelősségét. Ám ehhez meg kell ismerkednünk benső gyermekünkkel hogy megtudjuk, mit érez, mire van szüksége. Meg kell tanulnunk tudatosan és hatékonyan törődni vele. Bizonyos értelemben saját gyermeki énünk tudatos, gondoskodó szüleivé kell válnunk.

Tudatutazásunk egyik legfontosabb és legmélyebb lépése, a benső gyermekünkkel való kapcsolatunk meggyógyítása. Mivel a gyermek legmélyebb része személyiségünknek, kulcsa érzelmi jólétünknek is. Amíg nincs tudatos hozzáférésünk érzékeny, sérülékeny gyermeki énünkhöz, és nem tudjuk kifejezni szükségleteit és érzéseit, addig nem leszünk képesek valódi intimitást létrehozni vagy fenntartani kapcsolatainkban. A gyermek nemcsak mély érzésű, de õ az a részünk is, amely tudja, hogyan kell játszani, mókázni és élvezni az életet Játékos gyermekenergiánk nélkül az élet túlságosan komollyá és örömtelenné válna.

Mivel a gyermek a személyiség. első rétege, nagyon szorosan kapcsolódik spirituális lényegünkhöz. Benső gyermekünk felfedezése és magunkhoz ölelése lelkünk előtt nyitja meg az utat Benső gyermekünkkel való kapcsolatunk tehát kreativitásunk, természetes bölcsességünk és spirituális jólétünk forrása.

A bennünk lévő számos énről és a tudatos ego kifejlesztésének fontosságáról való megértésem nagy részét a dr. Hallal és dr. Sidra Stone-nal folytatott közös munkának köszönhetem. Õk igen mély megértéssel rendelkeznek az ének pszichológiájáról. A Hang Dialógus módszere, amelyet al-személyiségeink megismerésére és megértésére alkottak, az általam ismert egyik legerősebb eszköz a tudatosság eléréséhez. Munkájuk számos más szakterülethez is kapcsolódik, és sokat merít ezekből. Ilyenek pl. a Jung-i analízis, a Gestalt-terápia, a pszichoszintézis, hogy csak néhányat említsek. Ám az õ módszerük valamelyest előrébb jutott mindezeknél. Számomra rendkívül nagy segítséget jelentett, mind személyes gyógyulási folyamatomban, mind a másokkal való munkám során. Hal és Sidra bölcs és csodálatos tanítók, akik szerte a világban vezettek csoportokat és képzéseket. Számos kitűnő könyv és kazetta szerzői.
A Hang Dialógus - számos egyéb módszer mellett - igen hatékony módja annak, hogy felfedezzük és meggyógyítsuk belső gyermekünket. Manapság rengeteg támaszcsoporttag, terapeuta és más segítő szakember dolgozik saját benső gyermekükkel való kapcsolatán. Az Al-Anon külön csoportokat szervez az Alkoholisták Felnőtt Gyermekei és más diszfunkcionális családi szituáció áldozatainak számára. Ezekben a csoportokban külön figyelmet fordítanak arra, hogy a résztvevők megtanulják szeretni benső gyermeküket és gondoskodni tudjanak róla. John Biadshaw könyvei, szemináriumai és televíziós programjai emberek millióinak segítettek abban, hogy megértsék a benső gyermekkel való törődés fontosságát. Lucia Cappachione doktor Benső gyermeked felépülése című kitűnő könyvében bemutatja, hogyan teremthetünk kapcsolatot benső gyermekünkkel, és hogyan gyógyíthatjuk meg annak segítségével, ha nem a domináns kezünkkel írunk. Egy igen kedves barátom, Tanha Luvaas írt egy gyönyörű könyvet, Bensõ gyermekem jegyzetei: mindig itt vagyok címmel, amelyet külön szeretnék javasolni. A könyvet valójában Tanha benső gyermeke írta, és nagy erővel csalogatja elő az olvasó saját benső gyermekét. Benső gyermeked felfedezése címmel nekem is van egy kazettám, ez tartalmaz egy meditációt, amely segít kapcsolatot teremteni vele.

GYAKORLAT
Ismerkedjünk meg elemi éneinkkel

Ha érzékelni akarod elemi éneidet, állíts össze egy listát hat-tíz legerősebb, legnyilvánvalóbb személyiség jegyedről. Ha nem sikerül igazán azonosítanod őket, gondolj egy téged jól ismerő közeli barátodra, és képzeld el, õ hogyan írna le téged. Azután vesd papírra a jellemzés szavait. Ne légy ítélkezõ, ne értékeld tulajdonságaidat sem pozitív sem negatív módon. Légy objektív, amennyire csak lehetséges.
Ha összeállítottad a listát, vess rá még egy pillantást, és gondold át, vajon ezek alapján működsz elsődlegesen a világban? Ha jobban tisztába kerülsz ezekkel, talán azt is tudatosítani tudod, hogy legbensőbb érzéseidet nem feltétlenül ezek az ének képviselik. Például, talán vannak agresszív, kifelé-forduló, mókás elemi éneid is, pedig legbelül félénknek, szomorúnak és meglehetősen "körültekintőnek" vagy "magányosnak" érzed magad.
Ha eszedbe jut később néhány tulajdonság, amit a listában nem soroltál fel, jegyezd fel utólag azokat is. Hogyan működnek az életedben ezek az elemi ének? Például felismered, hogy az egyik elemi éned a "jó anya" vagy a "jó apa". Ez úgy jelenik meg az életedben, hogy nagyon odafigyel és törődik mások szükségleteivel, de előfordulhat, hogy saját benső gyermekeddel nincs igazi kapcsolata.
Most fusd át a sorokat és gondold át, tudod-e az összes elemi tulajdonság ellentétét. Készíts két oszlopot egy lapon, az első oszlopban sorold fel elemi tulajdonságaidat, a másodikban ezek ellentétét. Ha több ellentétes jelző jut eszedbe egy elemi tulajdonságnál, írd le valamennyit. Ha egy sem, hagyd a helyét üresen. Itt van egy példa, valakinek a listája:

Ha úgy találod, hogy a második oszlopba sok negatív, elítélő kifejezés került, gondold át, meg tudod-e fogalmazni ugyanezeket pozitív formában. Például, a fenti listában az illető két szót írt a "keményen dolgozó" ellentéteként, az első volt a "lusta", amelynek negatív csengése van, a második az "elengedett", amelyről pozitív dolgok jutnak eszünkbe. Ha a második oszlopban lévő szavaknak nem találod a pozitív megfelelőjét, egy ideig ne gondolkozz ezen.

Nézd át a második oszlop szavait, és gondold át, van-e olyan, amely megtagadott vagy kevésbé kifejlesztett éneidre jellemző. Majd tedd fel magadnak a kérdést, vajon hasznodra válna, ha fejlesztenéd ezeket az ellentétes tulajdonságokat.
Lehet, hogy az elemi ének oszlopában is találsz ellentétes kifejezéseket. Ez jelenheti azt, hogy már kifejlesztettél ellentétes elemi éneket, akik konfliktusban állnak benned.
A legtöbben akkor érezzük magunkat a leghatékonyabbnak és legkiegyensúlyozottabbnak, ha képesek vagyunk bármely ellentétes pár közül mindkettőből meríteni. Hogyan tudnád megtanulni, hogy elfogadd mindkét részedet, és egyensúlyt találj közöttük?

Van egy egyszerű technika, amely segíthet elfogadni belső ellentmondásaidat és egyensúlyt találni köztük, ez pedig a következő: egy oximoront kell megalkotni, amely leírja a benned lévő polaritásokat. Az oximoron meghatározás, személyt vagy dolgot ír le, amely látszólag ellentétben álló tulajdonságokat foglal magában. Ilyen például "az extrovertált remete", az "önző szent" és a "spontán szervezett". Játssz egy kicsit a gondolattal, amíg rátalálsz a "címkére", amely leírja ellentétes tulajdonságaidat. Ez segít majd megértened adottságaidat és azokat a helyzeteket is, amelyekben ezeket a legjobban alkalmazhatod.

Például, valaki "az extrovertált remete" kifejezéssel jellemezte magát, mert akkor volt a leghatékonyabb, ha egyedül dolgozhatott, de oly módon, hogy kapcsolatban állt számos más emberrel.

Kreatív mérnökről van szó, aki egy új termékeket előállító teamben dolgozott. A team tagjai hetente egyszer találkoztak, hogy összevessék feljegyzéseiket. Ám a tényleges munkát otthon, a dolgozószobájában végezte. Ez több mint száz mérföldre volt a vállalat központi irodáitól.
Mialatt jobban tudatosítod belső ellentmondásaid és polaritásaidat, ne érezd úgy, hogy egyből meg kell oldanod, helyre kell hoznod őket, vagy azonnal tökéletes egyensúlyt és integrációt kell találnod közöttük. Talán kényelmetlennek fog tűnni, fontos azonban, hogy tudatosítsd mi megy végbe benned anélkül, hogy irányítani akarnád. A lényeg az, hogy kezdj tudatosabbá válni különféle éneidre, és lásd hogyan működnek életedben. A nagyobb egyensúly és integráció majd idővel eljön.