Indulás: 2005-09-18
 
A Katolikus Biblia - Ó Szövetség
A Katolikus Biblia - Ó Szövetség : Krónikák II. könyve

Krónikák II. könyve

  2006.09.01. 21:17

2.rész

megállapított szolgálatra, a levitákat is a tisztjükbe, hogy dicséretet zengjenek és szolgáljanak a papok mellett az egyes napok szertartása szerint, végül az ajtónállókat is osztályaik szerint minden egyes kapuhoz, mert így parancsolta Dávid, az Isten embere.
2Krón 8.15
Attól, amit a király a papoknak és a levitáknak parancsolt, nem is tértek el semmiben, még a kincstár őrzése ügyében sem.
2Krón 8.16
Az egész költség készen állott Salamonnak attól a naptól kezdve, hogy megvetette az Úr házának alapjait, egészen addig a napig, amelyen befejezte.
2Krón 8.17
Ezután Salamon elment Ecjon-Geberbe és Elátba, a tenger partjára Edom földjén.
2Krón 8.18
Hirám ekkor szolgái által hajókat és tapasztalt tengerészeket küldött neki. Ezek Salamon szolgáival együtt elmentek Ofirba. Négyszázötven talentum aranyat hoztak onnan, és elvitték Salamon királynak.
2Krón 9
2Krón 9.1
Amikor Sába királynője meghallotta Salamon hírnevét, találós kérdésekkel próbára akarta tenni. Eljött tehát hozzá Jeruzsálembe hatalmas kísérettel, tevékkel, amelyek fűszereket, töméntelen aranyat és azonkívül drágakövet hoztak. Meglátogatta Salamont, és megtárgyalt vele mindent, ami csak érdekelte.
2Krón 9.2
Salamon meg is felelt minden kérdésére. Nem volt olyan dolog, amiben Salamon tájékozatlan lett volna, és amire ne tudott volna választ adni.
2Krón 9.3
Sába királynője megcsodálta Salamon bölcsességét, a palotát, amelyet épített,
2Krón 9.4
az asztalára felszolgált ételeket, szolgáinak lakásait, tisztviselőinek elhelyezését és ruházatát, valamint a pohárnokokat és ruhájukat, végül azokat az égőáldozatokat, amelyeket az Úr templomában bemutatni szokott, és a lélegzete is elállt.
2Krón 9.5
Meg is mondta a királynak: "Igaz az a beszéd, amelyet otthon mondásaidról és bölcsességedről hallottam.
2Krón 9.6
Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy - lám - még a felét se jelentették nekem nagy bölcsességedről. Felülmúltad a hírt, amelyet hallottam.
2Krón 9.7
Boldogok alattvalóid, és boldogok szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet.
2Krón 9.8
Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál, az Úr, a te Istened szándéka szerint. Az Isten szereti ugyanis Izraelt, és meg akarja tartani mindörökké, azért tett meg királyává, hogy jogot és igazságot szolgáltass."
2Krón 9.9
Azután százhúsz talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak. Nem volt olyan fűszer, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak.
2Krón 9.10
De Hirám szolgái is hoztak Salamon szolgáival aranyat Ofirból, azonkívül illatos fákat és drágakövet.
2Krón 9.11
A király az illatos fákból lépcsőket készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, továbbá lantokat és hárfákat a zenészek számára. Azelőtt sohasem láttak ilyeneket Júda földjén.
2Krón 9.12
De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak. Azután szolgáival együtt visszatért hazájába.
2Krón 9.13
Salamonnak egyévi jövedelme aranysúlyban hatszázhatvanhat talentum arany volt,
2Krón 9.14
a kereskedőktől és a kalmároktól származó jövedelmein kívül. Sőt, Arábia összes királyai és a tartományok helytartói is szoktak aranyat és ezüstöt hozni Salamonnak.
2Krón 9.15
Salamon király kétszáz nagy pajzsot is készíttetett vert aranyból, hatszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra;
2Krón 9.16
továbbá háromszáz kisebb pajzsot is vert aranyból, háromszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra. A király a libanoni erdei palotában helyezte el őket.
2Krón 9.17
A király készíttetett egy nagy trónszéket is elefántcsontból, és bevonatta színarannyal.
2Krón 9.18
A trónnak hat lépcsője és aranyzsámolya volt, hozzá rögzítve. Az ülőhely felett mindkét oldalon karja volt, a karok mellett pedig két oroszlán állt.
2Krón 9.19
Tizenkét oroszlán meg ott állt a hat lépcsőnél kétfelől. Nem készült ilyen egy királyságban se.
2Krón 9.20
Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, sőt, a libanoni erdei palotában is színaranyból volt minden fölszerelés. Az ezüstöt ugyanis Salamon király napjaiban semmire se becsülték,
2Krón 9.21
mert a király Tarsisba járó hajói háromévenként el szoktak menni Hirám szolgáival. A tarsisi hajók aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak.
2Krón 9.22
Salamon király tehát gazdagságban és bölcsességben felülmúlta a föld összes királyait.
2Krón 9.23
A föld minden királya látni kívánta Salamon arcát, hogy hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott.
2Krón 9.24
Mindegyik hozott neki ajándékot is: arany- és ezüsttárgyakat, ruhákat, fegyvert, fűszereket, lovakat és öszvéreket évről évre.
2Krón 9.25
Salamonnak négyezer ló számára volt hely az istállóiban, továbbá harci szekerei meg tizenkétezer lovasa. Ezeket a szekerész városokban és a király közelében, Jeruzsálemben helyezte el.
2Krón 9.26
Ő uralkodott az összes királyok felett a folyamtól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig.
2Krón 9.27
Ő tette Jeruzsálemben az ezüstöt olyanná, mint a kő, a cédrusfát pedig olyanná, mint a fügefa, amely tömegével fordul elő a síkságon.
2Krón 9.28
Lovakat Egyiptomból és még sok országból hoztak neki.
2Krón 9.29
Salamon egyéb dolgait - mind az elsőket, mind az utolsókat - nemde megírták Nátán próféta krónikáiban, a silói Achija prófétai könyvében, meg Iddó látóembernek Jerobeám, Nebát fia ellen írt látomásaiban.
2Krón 9.30
Salamon negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben egész Izrael felett.
2Krón 9.31
Azután Salamon megtért atyáihoz, és eltemették atyjának, Dávidnak városában. A fia, Rechabeám lett helyette a király.
2Krón 10
2Krón 10.1
Rechabeám elment Szichembe, mert Szichemben gyűlt össze egész Izrael, hogy királlyá tegye.
2Krón 10.2
Amikor ezt az Egyiptomban tartózkodó Jerobeám, Nebát fia meghallotta - oda menekült ugyanis Salamon király elől -, visszatért Egyiptomból.
2Krón 10.3
Érte küldtek, és hazahívták. El is jött Jerobeám, és vele egész Izrael. Így szóltak Rechabeámhoz:
2Krón 10.4
"Atyád nehéz igát rakott ránk. Ha megkönnyebbíted a kemény robotot és a nehéz igát, amelyet atyád ránk rakott, szolgálni fogunk neked."
2Krón 10.5
Azt felelte nekik: "Három nap múlva térjetek vissza hozzám!" Erre a nép eltávozott.
2Krón 10.6
Rechabeám király pedig tanácsot tartott az öregekkel, akik atyja, Salamon életében előtte álltak, és megkérdezte őket: "Mit tanácsoltok: Milyen feleletet adjak ennek a népnek?"
2Krón 10.7
Azt felelték neki: "Ha ma kedvében jársz a népnek, megnyered tetszésüket, és ha szíves szavakkal fordulsz hozzájuk, akkor szolgáid lesznek minden időben."
2Krón 10.8
Ám ő figyelmen kívül hagyta az öregek tanácsát, akik figyelmeztették. - Azoktól az ifjaktól kért tanácsot, akik vele nevelkedtek, és az udvarához tartoztak.
2Krón 10.9
Tőlük is azt kérdezte: "Mit tanácsoltok: Milyen választ adjak ennek a népnek, amely azt követelte tőlem: Könnyíts az igán, amelyet atyád rakott ránk?"
2Krón 10.10
S az ifjak, akik vele nevelkedtek, azt mondták neki: "Így szólj a néphez, amely azt mondta neked: Atyád súlyos igát rakott ránk, de te könnyíts rajta! Így válaszolj nekik: Nekem a kisujjam is vastagabb, mint az atyám dereka.
2Krón 10.11
Ha atyám nehéz igával terhelt benneteket, hát én még nehezebb igával tetézem. Atyám ostorral vert benneteket, én pedig skorpióval foglak verni."
2Krón 10.12
A harmadik napon elment Jerobeám és az egész nép Rechabeámhoz, ahogyan a király meghagyta nekik: "Térjetek vissza három nap múlva!"
2Krón 10.13
A király kemény feleletet adott nekik, és nem törődött az öregek tanácsával.
2Krón 10.14
Az ifjak biztatására így beszélt hozzájuk: "Atyám súlyos igát rakott rátok, de én megtetézem. Atyám ostorral vert benneteket, én pedig skorpióval foglak verni."
2Krón 10.15
A király tehát nem hallgatott a népre. Az volt ugyanis az Isten rendelése, hogy az Úr megvalósítsa azt az ígéretét, amelyet a silói Achija által Jerobeámnak, Nabát fiának tett.
2Krón 10.16
Mivel a király nem hallgatott rájuk, Izrael egész népe így válaszolt a királynak: "Nincs részünk Dávidban, sem örökségünk Izáj fiában. Térj vissza sátraidba, Izrael, te meg, Dávid, nézz a magad háza után!" Azzal az egész Izrael visszatért sátraiba.
2Krón 10.17
Így Rechabeám Izraelnek csak azokon a fiain uralkodott, akik Júda városaiban laktak.
2Krón 10.18
Rechabeám király elküldötte ugyan Hadorám robotfelügyelőt, de Izrael fiai agyonkövezték. Ekkor Rechabeám király gyorsan szekérre szállt, és Jeruzsálembe menekült.
2Krón 10.19
Így pártolt el Izrael Dávid családjától mind a jelen napig.
2Krón 11
2Krón 11.1
Amikor Rechabeám Jeruzsálembe érkezett, összehívta Júda és Benjamin egész házát, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy háborút kezdjenek Izrael ellen, és visszaszerezzék a királyságot Rechabeámnak.
2Krón 11.2
De az Úr szózatot intézett Semajához, Isten emberéhez:
2Krón 11.3
"Szólj Rechabeámhoz, Salamon fiához és egész Izraelhez, mely Júdában és Benjaminban lakik!
2Krón 11.4
Ezt üzeni az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne szálljatok harcba testvéreitekkel! Térjen vissza mindenki a házába, mert tőlem eredt ez a dolog!" Hallgattak is az Úr szavára, és abbahagyták a Jerobeám ellen indított hadjáratot.
2Krón 11.5
Rechabeám Jeruzsálemben lakott. Júdában fallal megerősített városokat épített.
2Krón 11.6
Kiépítette Betlehem, Etám, Tekoa,
2Krón 11.7
Bet-Cur, Szokot, Adullám,
2Krón 11.8
Gát, Maresa, Cif,
2Krón 11.9
Adoraim, Lakis, Azéka,
2Krón 11.10
Corea, Ajalon és Hebron júdai és benjamini helységeket erős városokká.
2Krón 11.11
Miután így biztosította az erődítményeket, parancsnokokat rendelt föléjük, továbbá étel, olaj és bor számára raktárakat rendezett be.
2Krón 11.12
Minden városban volt fegyverraktár a pajzsok és a dárdák számára, s ezeket nagy gonddal megerősítette. Csak Júda és Benjamin volt az övé.
2Krón 11.13
Ám a papok és a leviták, akik szerte egész Izraelben voltak, eddigi lakóhelyükről hozzá pártoltak.
2Krón 11.14
A leviták ugyanis elhagyták legelőiket és birtokaikat, és átköltöztek Júdába vagy Jeruzsálembe, mert Jerobeám és utódai megfosztották őket attól, hogy az Úr papjai lehessenek.
2Krón 11.15
Ő ugyanis más papokat rendelt a magaslatokra, a bálványokhoz és az általa készített borjakhoz.
2Krón 11.16
Utánuk Izrael többi törzséből is, akik elhatározták szívükben, hogy az Urat, Izrael Istenét keresik, Jeruzsálembe jártak, hogy áldozzanak az Úrnak, atyáik Istenének.
2Krón 11.17
Ezzel is megszilárdították Júda királyságát, és megerősítették Rechabeámot, Salamon fiát három esztendeig. Mert csak három évig járt Dávid és Salamon útjain.
2Krón 11.18
Rechabeám Máchalátot, Dávid fiának, Jerimotnak a lányát meg Abihailt, Eliábnak, Izáj fiának a lányát vette feleségül.
2Krón 11.19
Ez fiúkat szült neki: Jeust, Semarját és Zahámot.
2Krón 11.20
Azután elvette Maachát is, Absalom leányát, s ez Abiját, Attait, Zizát és Selomitot szülte neki.
2Krón 11.21
Rechabeám Maachát, Absalom lányát minden feleségénél és mellékfeleségénél jobban szerette. Tizennyolc feleséget tartott ugyanis, meg hatvan mellékfeleséget. Huszonnyolc fiút és hatvan leányt nemzett.
2Krón 11.22
Rechabeám Abiját, Maacha fiát állította első helyre, fejedelmül testvérei közül, mert őt szánta királynak.
2Krón 11.23
Előrelátó volt, és fiait szétosztotta Júda és Benjamin egész területére, az összes megerősített városba. Bőségesen gondoskodott megélhetésükről és sok asszonyt szerzett nekik.
2Krón 12
2Krón 12.1
Amikor Rechabeám uralma megszilárdult és megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele egész Izrael.
2Krón 12.2
Mivel elpártoltak az Úrtól, Rechabeám király ötödik esztendejében felvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen
2Krón 12.3
ezerkétszáz harci szekérrel és hatvanezer lovassal. Tömérdek népség jött vele Egyiptomból: líbiaiak, szukiak és kusiak.
2Krón 12.4
Elfoglalta a Júdában levő megerősített városokat, és egészen Jeruzsálemig eljutott.
2Krón 12.5
Ekkor Semaja próféta fölkereste Rechabeámot és Júda fejedelmeit, akik Sisáktól való félelmükben Jeruzsálemben jöttek össze. Azt mondta nekik: "Ezt üzeni az Úr: Elhagytatok, azért hát én is Sisák kezére adlak benneteket."
2Krón 12.6
Izrael fejedelmei a királlyal együtt megalázkodtak és elismerték: "Igazságos az Úr!"
2Krón 12.7
Amikor az Úr látta, hogy megalázkodtak, szózatot intézett Semajához: "Mivel megalázkodtak, nem pusztítom el őket, hanem adok nekik egy kis lehetőséget a menekülésre. Nem zúdítom rá Sisák által haragomat Jeruzsálemre.
2Krón 12.8
Mindazonáltal a szolgái lesznek, hadd tudják meg, mi a különbség az én szolgálatom, meg a világ hatalmasainak szolgálata között."
2Krón 12.9
Sisák, Egyiptom királya fel is vonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Isten házának és a királyi palotának a kincseit. Mindent elvitt, még az aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon készíttetett.
2Krón 12.10
Helyettük Rechabeám király bronzpajzsokat készíttetett, és rábízta a királyi palota kapuját őrző testőrök tisztjeinek kezére.
2Krón 12.11
Valahányszor a király az Úr templomába ment, ezeket vitték a kíséretében haladó testőrök. Azután ismét visszavitték a fegyverraktárba.
2Krón 12.12
Mivel tehát megalázkodtak, elfordult tőlük az Úr haragja, és nem pusztított el mindent teljesen, mert Júdában is csak akadt valami jó.
2Krón 12.13
Rechabeám király ezután újra erőre kapott Jeruzsálemben, és tovább uralkodott. Negyvenegy esztendős volt, amikor király lett, és tizenhét évig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet Izrael törzsei közül kiválasztott az Úr, hogy az viselje a nevét. Anyja ammonita volt és Naamának hívták.
2Krón 12.14
Gonosz tetteket vitt végbe, mert szíve nem volt állhatatos az Úr szolgálatában.
2Krón 12.15
Rechabaám dolgai az elsőktől az utolsókig gondosan meg vannak írva Semaja próféta és Iddó látóember krónikáiban. Rechabeám és Jerobeám között állandó volt az ellenségeskedés.
2Krón 12.16
Végül Rechabeám is megtért atyáihoz, és eltemették Dávid városában. Fia, Abija lett helyette a király.
2Krón 13
2Krón 13.1
Abija Jerobeám király 18. esztendejében lett Júda királya.
2Krón 13.2
Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja a gibeai Uriel leánya volt és Michajának hívták. A háború Abija és Jerobeám között is tovább folyt.
2Krón 13.3
A támadást Abija kezdte négyszázezer válogatott harcossal. Jerobeám pedig nyolcszázezer válogatott vitéz harcost állított csatarendbe vele szemben.
2Krón 13.4
Ekkor Abija felállt Cemarájim hegyére, amely Efraim hegységében van, és így kezdett beszélni: "Figyeljetek ide, Jerobeám és egész Izrael!
2Krón 13.5
Nemde jól tudjátok, hogy az Úr, Izrael Istene mindörökre Dávidnak adta a királyi méltóságot Izrael fölött, neki és fiainak örök időre szóló sószövetség alapján.
2Krón 13.6
Jerobeám, Nebát fia, Dávid fiának, Salamonnak a szolgája mégis fölkelt és fellázadt ura ellen.
2Krón 13.7
Erre köré gyűltek a mihaszna emberek, a semmirekellő alakok, és fölébe kerekedtek Rechabeámnak, Salamon fiának. Rechabeám tapasztalatlan és félénk szívű ember volt, azért nem tudott nekik ellenállni.
2Krón 13.8
Most tehát ti azt gondoljátok, hogy ellen tudtok állni az Úr királyságának, amelyet Dávid fiainak kezére bízott? Azért, mert nagy tömeggel jöttetek, és veletek vannak az aranyborjak, amelyeket Jerobeám készített nektek istenekül?
2Krón 13.9
Hát nem ti űztétek el az Úr papjait, Áron fiait meg a levitákat? S nem ti szereztetek magatoknak papokat úgy, mint a világ többi népei? Minden jöttment, aki megragadott egy bikaborjút és hét kost, mindjárt papjává lett azoknak, akik nem is istenek.
2Krón 13.10
Ami minket illet, nekünk az Úr az Istenünk, mi nem hagytuk el. Papjaink, akik az Úr előtt szolgálatot teljesítenek, Áron fiai, meg a leviták is a maguk szolgálatában.
2Krón 13.11
Minden reggel és minden este bemutatják az Úrnak az égőáldozatokat, az illatáldozatokat és a tiszta asztalra kitett kenyerek rendjét. Nálunk van az arany mécstartó a mécseseivel együtt, amelyeket minden este meggyújtanak. Mi ugyanis megtartjuk az Úrnak, a mi Istenünknek törvényeit, ti azonban elhagytátok őt.
2Krón 13.12
Nézzétek, nekünk Isten áll az élünkön, meg az ő papjai, és a riadó trombiták, amelyek ellenetek harsognak. Izrael fiai, ne harcoljatok az Úr, atyáitok Istene ellen, mert nem hoz rátok szerencsét!"
2Krón 13.13
Közben Jerobeám cselt vetve mögéjük osont. Így Júda előtt is ott álltak, s mögöttük is ott voltak a cselvetők.
2Krón 13.14
Amint Júda megfordult és rádöbbent, hogy elöl is, hátul is ellenség, felkiáltottak az Úrhoz. A papok megfújták a trombitákat,
2Krón 13.15
Júda harcosai meg nagy lármát csaptak. Amikor Júda harcosai kiáltozni kezdtek, Isten megverte Jerobeámot és egész Izraelt Abija és Júda szeme láttára.
2Krón 13.16
Ekkor Izrael fiai megfutamodtak Júda elől, de Isten a kezükbe adta őket.
2Krón 13.17
Abija és népe akkora vereséget mért rájuk, hogy Izraelből ötszázezer válogatott férfi esett el sebeiben.
2Krón 13.18
Így maradtak alul abban az időben Izrael fiai, ellenben Júda fiai erősebbnek bizonyultak, mert az Úrban, atyáik Istenében bíztak.
2Krón 13.19
Abija azután üldözőbe vette Jerobeámot, és néhány várost elfoglalt tőle: Bételt a leányvárosaival együtt, Jesanát a leányvárosaival együtt és Efront, szintén a leányvárosaival együtt.
2Krón 13.20
Nem is tudott többé Jerobeám Abija napjaiban erőre kapni, sőt az Úr úgy megverte, hogy belehalt.
2Krón 13.21
Abija ellenben megerősödött. Tizennégy asszonyt vett feleségül, és huszonkét fiút meg tizenhat leányt nemzett.
2Krón 13.22
Abija egyéb dolgai, tettei és szavai meg vannak írva Iddó próféta feljegyzéseiben.
2Krón 13.23
Mikor aztán Abija megtért atyáihoz, Dávid városában temették el. Fia, Aza lett helyette a király. Az ő napjaiban tíz évig békét élvezett az ország.
2Krón 14
2Krón 14.1
Aza azt tette, ami jó és helyes az Úr, az ő Istene szemében.
2Krón 14.2
Eltávolította az idegen oltárokat és a magaslatokat, összetörette az emlékoszlopokat és a bálványokat.
2Krón 14.3
Júdának meghagyta, hogy az Urat, atyáinak Istenét kövesse, tartsa meg a törvényt és a parancsolatokat.
2Krón 14.4
Júda minden városából eltávolította a magaslatokat és a Nap-bálványokat. Alatta békében élt az ország.
2Krón 14.5
Majd megerősített városokat épített Júdában. Békében élt ugyanis az ország, és nem volt háború ezekben az években, mert az Úr békességet adott.
2Krón 14.6
Azt mondta Júdának: "Építsük ki ezeket a városokat, vegyük körül fallal, erősítsük meg bástyákkal, kapukkal és zárakkal! Még miénk az ország! Mi ugyanis az Urat, a mi Istenünket kerestük, és ő békét adott minden felől." Ezért tudtak építkezni és sikerük is volt.
2Krón 14.7
Aztán Júdából háromszázezer főnyi serege volt, amely pajzzsal és dárdával volt fölszerelve, Benjaminból pedig kétszáznyolcvanezer pajzzsal is ellátott íjásza volt. Ezek mindnyájan vitéz emberek voltak.
2Krón 14.8
Ám a kusita Zerach kivonult ellenük ezerszer ezer főnyi seregével és háromszáz harci szekérrel. El is jutott egészen Maresáig.
2Krón 14.9
Erre Aza elébe vonult és a Maresa melletti Szefata-völgyben csatarendbe álltak.
2Krón 14.10
Majd Aza segítségül hívta az Urat, az ő Istenét, és így fohászkodott: "Uram, kívüled nincs senki, aki meg tudná segíteni a sokasággal szemben az erőtlent. Segíts meg minket, Urunk, Istenünk, mivel benned bíztunk és a te nevedben vonultunk ki e sokaság ellen. Urunk, te vagy a mi Istenünk, ne engedd, hogy szembeszegüljön veled az ember!"
2Krón 14.11
Ekkor az Úr megverte a kusitákat Aza és Júda előtt, és a kusiták megfutamodtak.
2Krón 14.12
Aza és a vele levő nép egészen Geráig üldözte őket. Olyan sokan estek el a kusiták közül, hogy senki se maradt életben közülük, mert szétszóródtak az Úrnak és seregének színe előtt. Ezek pedig nagy zsákmányra tettek szert,
2Krón 14.13
és megverték az összes várost Gerár környékén, az Úr akkora félelmet bocsátott rájuk. Aztán kifosztották az összes várost. Sok zsákmány volt ugyanis bennük.
2Krón 14.14
Még a juhaklokat is feldúlták, rengeteg juhot, és tevét zsákmányoltak. Azután visszatértek Jeruzsálembe.
2Krón 15
2Krón 15.1
Ekkor Azarjára, Obed fiára leszállt az Úr lelke.
2Krón 15.2
Kiment Aza elé, és azt mondta neki: "Hallgass meg, Aza, egész Júda és Benjamin! Az Úr veletek van, mert ti is vele voltatok. Ha keresitek, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket.
2Krón 15.3
Sok-sok nap jön Izraelre, amikor igaz Isten nélkül, oktató pap nélkül és törvény nélkül lesznek.
2Krón 15.4
De ha nyomorúságukban visszatérnek az Úrhoz, Izrael Istenéhez, és keresik, akkor meg fogják találni.
2Krón 15.5
De azokban az időkben nem lesz békesség a ki- s bejáróknak, sőt nagy félelem száll a világ összes lakóira.
2Krón 15.6
Ugyanis nemzet nemzet ellen fog harcolni, és város város ellen, mert az Isten mindenféle nyomorúsággal fogja sanyargatni őket.
2Krón 15.7
Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjon kezetek, mert meglesz munkátok jutalma."
2Krón 15.8
Amikor Aza meghallotta ezeket a szavakat, vagyis Obed fiának, Azarja prófétának jövendölését, felbuzdult, és eltávolította a bálványokat Júda és Benjamin egész földjéről, sőt még azokból a városokból is, amelyeket Efraim hegységében elfoglalt. Azután megújította az Úr oltárát, amely az Úr előcsarnoka előtt volt.
2Krón 15.9
Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene.
2Krón 15.10
Aza uralkodásának 15. esztendejében, a harmadik hónapban jöttek össze Jeruzsálembe.
2Krón 15.11
Azon a napon hétszáz szarvasmarhát és hétezer juhot mutattak be az Úrnak véresáldozatul abból a zsákmányból, amelyet magukkal hoztak.
2Krón 15.12
Azután szövetségre léptek, hogy az Urat, atyáik Istenét fogják követni szívük és lelkük mélyéből.
2Krón 15.13
Halállal bűnhődik mindenki, aki nem követi az Urat, Izrael Istenét, akár kicsi, akár nagy, férfi vagy nő.
2Krón 15.14
Esküt is tettek az Úrnak emelt hangon, ujjongás, trombitaszó és harsonazengés közepette.
2Krón 15.15
Egész Júda örült az eskütételnek, mert egész szívükből esküdtek. Teljes jóakarattal keresték, azért meg is találták, az Úr pedig békét adott nekik minden tájon.
2Krón 15.16
Sőt, Aza király Maachát, az édesanyját is megfosztotta a királynéi méltóságtól, mert Aserának szobrot készíttetett. Aza összetörette a bálványt és szétzúzva elégette a Kidron völgyében.
2Krón 15.17
A magaslatokat ugyan nem távolította el, de azért szíve tökéletes volt egész életében.
2Krón 15.18
Amit atyja, meg maga is az Úrnak szentelt: az aranyat, ezüstöt és az edényeket, bevitette az Isten házába.
2Krón 15.19
Aza uralkodásának 35. esztendejéig nem volt háború.
2Krón 16
2Krón 16.1
Aza uralkodásának 36. esztendejében Bása, Izrael királya felvonult Júda ellen. Kiépítette Rámát, hogy Aza, Júda királya számára lehetetlenné tegye a szabad mozgást.
2Krón 16.2
Ekkor Aza kihozatta az Úr templomából és a királyi palotának a kincstárából az ezüstöt és az aranyat. Aztán követséget küldött a Damaszkuszban lakó Ben-Hadadhoz, Arám királyához, ezzel az üzenettel:
2Krón 16.3
"Szövetség van köztem és közted, atyám és atyád között. Nos, azért küldtem neked aranyat és ezüstöt, hogy bontsd fel a szövetséget Básával, Izrael királyával, hogy eltávozzon tőlem."
2Krón 16.4
Ben-Hadad hallgatott Aza királyra, és elküldte seregének vezéreit Izrael városai ellen. Azok megverték Ijont, Dánt, Abelmajimot és Naftali minden raktárvárosát.
2Krón 16.5
Amint ezt Bása meghallotta, abbahagyta Rámában az építkezést és beszüntette a munkáját.
2Krón 16.6
Aza király pedig felszólította egész Júdát, és elhordták Rámából a követ és a fát, amelyet Bása az építkezésre szánt. Belőle építtette ki Gebát és Micpát.
2Krón 16.7
Abban az időben Hanáni látóember fölkereste Azát, Júda királyát, és azt mondta neki: "Mivel Arám királyára támaszkodtál és nem bíztál az Úrban, a te Istenedben, azért menekült meg Arám királyának serege a kezedből.
2Krón 16.8
Pedig ugye, a kusiták és a líbiaiak nagyobb erővel, sokkal több szekérrel és lovassal voltak? Az Úr mégis kezedbe adta őket, mert bíztál benne.
2Krón 16.9
Az Úr szeme ugyanis átvizsgálja az egész földet, és ő erősnek bizonyul azok előtt, akik egész szívvel benne bíznak. Azért oktalanul jártál el, emiatt mostantól fogva háborúk törnek ki ellened."
2Krón 16.10
Ezért Aza megharagudott a látóemberre, és fogságba vetette, mert annyira felbosszantotta a dolog. Abban az időben Aza a népből is többet megbüntetett.
2Krón 16.11
Aza dolgai az elsőktől az utolsókig mind meg vannak írva Júda és Izrael királyainak könyvében.
2Krón 16.12
Uralkodásának 39. esztendejében Aza igen súlyosan megbetegedett a lábára. De betegségében nem az Urat kereste, hanem inkább az orvosokban bízott.
2Krón 16.13
Uralkodásának 41. esztendejében Aza megtért atyáihoz és meghalt.
2Krón 16.14
Sírjában temették el, amelyet Dávid városában ásatott magának. Ráfektették a ravatalra, amely tele volt fűszerekkel és kenőcsök módjára készített illatszerekkel. Aztán óriási nagy tüzet gyújtottak felette.
2Krón 17
2Krón 17.1
Helyette fia, Jehosafát lett a király. Arra törekedett, hogy erősebb legyen, mint Izrael.
2Krón 17.2
Ezért csapatokat helyezett el Júda minden megerősített városában. Helyőrségeket rendelt Júda országába és Efraimnak atyja, Aza által elfoglalt városaiba.
2Krón 17.3
Az Úr Jehosafáttal volt, mert atyjának fiatalkori útjain járt. Nem a Baalokat követte,
2Krón 17.4
hanem atyja Istenét. Az ő parancsolatai szerint élt, nem pedig Izrael gonosztetteit követte.
2Krón 17.5
Ezért az Úr megerősítette kezében a királyságot. Egész Júda ajándékot adott Jehosafátnak, és így nagy gazdagsághoz és dicsőséghez jutott.
2Krón 17.6
Szíve úgy felbátorodott az Úr útjain, hogy még a magaslatokat és a bálványokat is eltávolította Júdából.
2Krón 17.7
Uralkodásának harmadik esztendejében elküldte főemberei közül Benhajilt, Obadját, Zekarját, Netanélt és Mikáját, hogy tanítsák a népet Júda városaiban.
2Krón 17.8
Velük voltak a leviták közül Semakja, Netanja, Zebadja, Azahel, Semirámot, Jehonátán, Adonija és Tobija leviták, valamint Elisama és Jehorám papok.
2Krón 17.9
Amikor Júdában tanítottak, velük volt az Úr Törvényének Könyve. Bejárták Júda minden városát és tanították a népet.
2Krón 17.10
A Júda körül levő föld királyságai nem mertek hadakozni Jehosafát ellen az Úrtól való félelmükben.
2Krón 17.11

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2023. November
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77