Királyok II. könyve
2006.07.27. 20:30
Királyok II. könyve
2Kir 1 2Kir 1.1 Acháb halála után Moáb elszakadt Izraeltől. 2Kir 1.2 Achaszja pedig Szamariában a rácson át leesett a tetőről, és betegen feküdt. Ezért követeket küldött ezzel a megbízatással: "Menjetek, kérdezzétek meg Baal-Zebubot, Ekron istenét, vajon felépülök-e bajomból?" 2Kir 1.3 Az Úr angyala azonban így szólt a tisbei Illéshez: "Indulj, menj eléje Szamaria királya követeinek és kérdezd meg tőlük: Hát nincs Isten Izraelben, hogy Baal-Zebubot, Ekron istenét mentek megkérdezni? 2Kir 1.4 Ezért ezt mondja az Úr: Többé nem kelsz föl fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod." Ezzel Illés továbbment. 2Kir 1.5 Amikor a követek visszatértek, (Achaszja) megkérdezte: "Miért jöttetek vissza?" 2Kir 1.6 Ezt válaszolták: "Szembejött velünk egy ember és ezt mondta: Menjetek vissza a királyhoz, aki küldött benneteket, és jelentsétek neki: ezt mondja az Úr: Hát nincs Isten Izraelben, hogy Baal-Zebubot, Ekron istenét küldesz megkérdezni? Ezért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod." 2Kir 1.7 Megkérdezte tőlük: "Milyen volt az az ember, aki szembejött veletek és ezeket a szavakat intézte hozzátok?" 2Kir 1.8 "Szőrruha volt rajta, a derekán pedig bőröv" - felelték. Erre megjegyezte: "Illés volt, a tisbei." 2Kir 1.9 Azután elküldött hozzá egy ötven (férfi) fölé rendelt embert az ötvennel együtt. Az éppen akkor ért oda, amikor egy hegy csúcsán ült, s így szólította meg: "Isten embere, a király parancsolja, gyere le!" 2Kir 1.10 Illés azt felelte az ötven (férfi) fölé rendelt embernek: "Jól van, ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből és pusztítson el ötven (embereddel) együtt." Erre tűz csapott le az égből és elpusztította az ötvennel együtt. 2Kir 1.11 A király most egy másik ötven (férfi) fölé rendelt emberét küldte el hozzá az ötvennel együtt. Az elment és azt mondta neki: "Isten embere, azt parancsolta a király, gyere le!" 2Kir 1.12 Illés azonban így válaszolt: "Ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből, és pusztítson el az ötven (embereddel) együtt." Erre Isten tüze lecsapott az égből és elpusztította az ötvennel együtt. 2Kir 1.13 Ezután még egy harmadik ötven (férfi) fölé rendelt embert is küldött. Hanem amikor a harmadik ötven (férfi) fölé rendelt ember fölment, leborult Illés előtt és így szólt: "Isten embere, kíméld meg életemet és ennek az ötvennek az életét, ha számít valamit a szemedben. 2Kir 1.14 Mert tűz szállt alá az égből, és elpusztította az első két ötven (férfi) fölé rendelt embert. Hadd számítson hát az életem valamit a szemedben!" 2Kir 1.15 Az Úr angyala azt mondja Illésnek: "Menj le vele, ne félj tőle." Erre fölállt, bement vele a királyhoz, 2Kir 1.16 s azt mondta neki: "Ezt üzeni az Úr: Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baal-Zebubot, Ekron istenét, azért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél; biztos, hogy meghalsz." 2Kir 1.17 Meg is halt az Úr szava szerint, amelyet az Úr Illés által hallatott és testvére, Jorám lett helyette a király, Júda királyának, Jehosafát fiának, Jorámnak a 2. esztendejében, mert neki nem volt fia. 2Kir 1.18 Achaszja történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. 2Kir 2 2Kir 2.1 Amikor az Úr azt akarta, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe, az történt, hogy Illés és Elizeus éppen elmentek Gilgalból. 2Kir 2.2 Illés így szólt Elizeushoz: "Maradj itt, mert engem az Úr Bételbe küld." Elizeus azonban ezt felelte: "Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!" Így hát elmentek Bételbe. 2Kir 2.3 A Bételben lakó prófétatanítványok odamentek Elizeushoz és megkérdezték: "Tudod, hogy ma az Úr elragadja uradat a fejed fölött?" "Tudom én is, csak hallgassatok" - felelte. 2Kir 2.4 Illés meg így szólt hozzá: "Elizeus, maradj itt, mert engem Jerikóba küld az Úr." De az ezt mondta neki: "Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!" Így hát elmentek Jerikóba. 2Kir 2.5 A Jerikóban élő prófétatanítványok Elizeushoz fordultak és azt mondták neki: "Tudod, hogy ma az Úr elragadja a fejed fölött uradat?" "Tudom én is, csak hallgassatok!" - válaszolta. 2Kir 2.6 Illés pedig így szólt hozzá: "Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld." De ő azt mondta: "Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el." Így mind a ketten elmentek. 2Kir 2.7 A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők ketten a Jordán mellett álltak meg. 2Kir 2.8 Illés fogta a köntösét, összegöngyölte és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmentek rajta. 2Kir 2.9 Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: "Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!" Elizeus így felelt: "Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!" 2Kir 2.10 Azt mondta neki: "Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha (nem), akkor nem kapod meg." 2Kir 2.11 S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. 2Kir 2.12 Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: "Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!" S többé nem látta. Akkor fogta ruháját és kettérepesztette. 2Kir 2.13 Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. 2Kir 2.14 Aztán fogta Illés köntösét, ráütött (vele) a vízre és azt mondta: "Hol az Úr, Illés Istene?" Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment. 2Kir 2.15 Amikor a prófétatanítványok odaátról látták, felkiáltottak: "Illés lelke leszállt Elizeusra!" S eléje mentek, a földre borultak előtte, 2Kir 2.16 és így szóltak hozzá: "Nézd, van itt szolgáid között ötven férfi, csupa erős ember. Ők majd elmennek és megkeresik uradat. Hátha az Úr lelke ragadta el, és valamelyik hegyre vagy valamelyik völgybe vitte." "Ne küldjétek el (őket)!" - felelte. 2Kir 2.17 De addig-addig unszolták, míg azt mondta: "Küldjétek hát el (őket)!" Elküldtek tehát ötven férfit. Ezek három napig keresték, de nem találták. 2Kir 2.18 Amikor visszatértek hozzá - épp Jerikóban volt -, azt mondta nekik: "Nem megmondtam, hogy ne menjetek utána?" 2Kir 2.19 A város lakói így szóltak Elizeushoz: "Nézd, jó ugyan a városban lakni, mint magad is látod, urunk, de hát a víz rossz, s emiatt koraszülöttek vannak a vidéken." 2Kir 2.20 "Hozzatok ide nekem egy új csöbröt és tegyetek bele sót" - felelte. Vittek neki. 2Kir 2.21 Akkor kiment a forráshoz, beleszórta a sót, és így szólt: "Ezt mondja az Úr: Egészségessé teszem ezt a vizet, ezentúl ne fakadjon belőle sem halál, sem koraszülés!" 2Kir 2.22 S a víz azóta egészséges mind a mai napig, Elizeus szava szerint. 2Kir 2.23 Onnan fölment Bételbe. Amint fölfelé haladt az úton, fiúk jöttek a városból. Kicsúfolták, így kiabáltak: "Gyere fel, kopasz! Gyere fel, kopasz!" 2Kir 2.24 De ő megfordult, rájuk nézett és az Úr nevében megátkozta őket. Erre kijött az erdőből két nősténymedve és negyvenkettőt széttépett a fiúk közül. 2Kir 2.25 Ő maga pedig elment onnét Kármel hegyére, majd visszatért Szamariába. 2Kir 3 2Kir 3.1 Acháb fia, Jorám, Júda királyának, Jehosafátnak 18. esztendejében lett Szamariában Izrael királya, és tizenkét évig uralkodott. 2Kir 3.2 Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, de azért nem úgy, mint apja vagy mint anyja. Ő ugyanis lerombolta Baal oszlopait, amelyeket apja emelt. 2Kir 3.3 De Jerobeámnak, Nebat fiának bűneiben, amelyekbe az Izraelt is belevitte, kitartott, és nem szakított velük. 2Kir 3.4 Moáb királyának, Mesának nyájai voltak, és százezer juhot szolgáltatott be adó fejében Izrael királyának, meg százezer kosról való gyapjat. 2Kir 3.5 Mihelyt azonban Acháb meghalt, Moáb királya elfordult Izrael királyától. 2Kir 3.6 Jorám király ezért egy napon kivonult Szamariából és számba vette egész Izraelt. 2Kir 3.7 Ugyanakkor elküldött Júda királyához, s ezt üzente: "Moáb királya elpártolt tőlem. Hadba vonulsz-e velem Moáb ellen?" Az azt válaszolta: "Hadba vonulok, ugyanúgy, mint te, népem is, mint a te néped, lovaim is, mint a te lovaid." 2Kir 3.8 S még azt is megkérdezte: "Melyik úton vonuljunk fel ellene?" "Az Edom pusztáján vivő úton" - felelte. 2Kir 3.9 Izrael királya tehát kivonult Júda királyával és Edom királyával. Amikor azonban hétnapi járással egy kerülőutat tettek, nem volt víz a seregnek, s a nyomába haladó jószágnak sem. 2Kir 3.10 Akkor Izrael királya felkiáltott: "Jaj, az Úr kihívta ide ezt a három királyt, hogy a moábiták kezére adja őket!" 2Kir 3.11 Jehosafát azonban így szólt: "Nincs itt az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk általa az Urat?" Izrael királyának egyik embere azt válaszolta: "Itt van Elizeus, Safát fia, aki vizet öntött Illés kezére." 2Kir 3.12 Jehosafát erre azt mondta: "Általa hallatja szavát az Úr." Izrael királya, valamint Jehosafát és Edom királya elmentek tehát hozzá. 2Kir 3.13 Elizeus azonban azt mondta Izrael királyának: "Mi dolgom veled? Menj apád prófétáihoz és anyád prófétáihoz!" De Izrael királya azt felelte: "Nem úgy! Azért hívta ide az Úr ezt a három királyt, hogy Moáb kezére adja őket?" 2Kir 3.14 Elizeus így szólt: "Úgy igaz, ahogy a seregek Ura él, akinek a szolgálatában állok: ha nem volnék tekintettel Jehosafátra, Júda királyára, bizony még csak egy pillantásra se méltatnálak. 2Kir 3.15 De így kerítsetek nekem egy hárfást!" S történt, hogy amint a hárfás megpendítette a húrokat, az Úr keze megérintette, 2Kir 3.16 és így szólt: "Ezt mondja az Úr: Ássatok e patak völgyében árkot árok mellé. 2Kir 3.17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok majd szelet, s nem láttok esőt sem, mégis ennek a pataknak a völgye megtelik vízzel, úgyhogy ihattok, és csapataitok meg teherhordó állataitok is. 2Kir 3.18 De ez még nem elég az Úrnak; még Moábot is kezetekre adja, 2Kir 3.19 foglaljátok el összes megerősített városát, vágjátok ki gyümölcsfáit, tömjétek be vízforrásait, jó szántóföldeire meg hányjatok követ." 2Kir 3.20 S valóban, másnap abban az időben, amikor az ételáldozatot szokás bemutatni, lám, víz közelgett Edom felől, és az egész vidéket elárasztotta a víz. 2Kir 3.21 Amikor egész Moáb megtudta, hogy a királyok kivonultak, hogy harcba szálljanak velük, mind kiparancsolták, akik csak fegyverforgatásra alkalmasak voltak, s megszállták a határokat. 2Kir 3.22 Kora reggel azonban, amikor a nap felragyogott a víz fölött, odaát a vizet olyan pirosnak látták a moábiták, mint a vér. 2Kir 3.23 Ezért így szóltak: "Vér! Biztos, egymást támadták meg a királyok, és egyikük legyőzte a másikukat. Most aztán rajta, Moáb, zsákmányolni!" 2Kir 3.24 Mihelyt azonban Izrael táborához értek, Izrael elindult és rátámadt a moábitákra, úgyhogy azok megfutamodtak előlük. Utánuk eredtek és teljesen megsemmisítették Moábot. 2Kir 3.25 A városokat lerombolták, a jó szántóföldekre ki-ki követ szórt, úgyhogy teljesen ellepte. Minden vízforrást betömtek és minden gyümölcsfát kivágtak. Végül már csak Kir-Hareszet volt hátra. A parittyások körülvették és elkezdték ostromolni. 2Kir 3.26 Amikor Moáb királya látta, hogy nem tud nekik ellenállni, magához vett hétszáz karddal fölfegyverzett embert, hogy Arám királyához utat vágjon magának. 2Kir 3.27 De nem volt rá képes. Erre fogta elsőszülöttét, akinek királynak kellett volna lennie helyette, és a falon bemutatta égőáldozatul. De akkor iszonyú harag töltötte el Izraelt, úgyhogy elvonult, s visszatért földjére. 2Kir 4 2Kir 4.1 A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: "Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának." 2Kir 4.2 Elizeus azt válaszolta: "Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!" Az így felelt: "Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj." 2Kir 4.3 Erre azt mondta neki: "Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! 2Kir 4.4 Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre." 2Kir 4.5 Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. 2Kir 4.6 Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: "Nyújts ide még egy korsót!" De az azt felelte: "Nincs több edény." Ezzel az olaj megszűnt folyni. 2Kir 4.7 Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: "Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz." 2Kir 4.8 Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. 2Kir 4.9 Az (asszony) így szólt férjének: "Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk. 2Kir 4.10 Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, fölmehet majd ebbe a fönti szobába és lefekhet." 2Kir 4.11 Történt, hogy egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. 2Kir 4.12 Aztán így szólt szolgájához, Gechaszihoz: "Hívd ide sunemi asszonyunkat!" Odahívta, s az oda is állt (Gechaszi) elé. 2Kir 4.13 Erre meghagyta: "Mondd meg neki: Te annyi gondot vállaltál miattunk. Mit tehetnénk érted? Lehetne talán egy szót szólni érdekedben a királynál vagy a sereg vezérénél?" Azt felelte: "Nemzetségem körében élek." 2Kir 4.14 Tovább kérdezte hát: "Mégis, mit lehetne tenni érted?" Gechaszi így válaszolt: "Ó, nincs neki fia és a férje öreg." 2Kir 4.15 Erre megparancsolta: "Hívd ide!" Odahívta, az be is lépett az ajtón. 2Kir 4.16 Akkor így szólt hozzá: "Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz." Azt felelte: "Nem uram, ne ámítsd szolgálódat!" 2Kir 4.17 De az asszony áldott állapotba került, és az Elizeus által megnevezett időben fiút szült. 2Kir 4.18 Amikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment apjához az aratók közé. 2Kir 4.19 Így panaszkodott apjának: "A fejem, a fejem!" Az meghagyta az egyik szolgának: "Vidd vissza anyjához!" 2Kir 4.20 Fogta hát és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt. 2Kir 4.21 Erre fölment, Isten embere ágyára fektette, rázárta az ajtót és kiment. 2Kir 4.22 Aztán hívatta férjét és kérte: "Küldj ide nekem egy szolgát és egy nőstényszamarat! Elmegyek Isten emberéhez, s hamarosan vissza is térek." 2Kir 4.23 Az megkérdezte tőle: "Miért akarsz éppen ma elmenni hozzá, amikor se szombat nincs, se újhold napja?" "Engedj csak!" - felelte. 2Kir 4.24 Ezzel fölnyergelte a szamarat és megparancsolta a szolgának: "Hajts gyorsan, s ne hagyj fel az ügetéssel, míg nem szólok neked!" 2Kir 4.25 Így elment, s megérkezett Isten emberéhez a Kármel hegyére. Amikor Isten embere a távolból megpillantotta, így szólt szolgájához, Gechaszihoz: "De hisz ez a mi sunemi asszonyunk! 2Kir 4.26 Rajta, fuss eléje és kérdezd meg tőle: Jól vagy? Jól van a férjed? Jól van a fiú?" 2Kir 4.27 "Igen" - felelte. De mihelyt odaért Isten emberéhez a hegyre, átkarolta lábát. Gechaszi odalépett, hogy ellökje onnan. Az Isten embere azonban azt mondta: "Hagyd csak! Szomorú a lelke, s az Úr elrejtette előlem, nem tárta fel előttem." 2Kir 4.28 Akkor (az asszony) így szólt: "Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?" 2Kir 4.29 Erre így szólt Gechaszihoz: "Övezd fel derekadat, vedd kezedbe botomat, és menj el! Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha valaki köszönt, ne viszonozd. Aztán tedd botomat a fiú arcára." 2Kir 4.30 A fiú anyja azonban így szólt: "Úgy igaz, ahogy az Úr él és úgy igaz, amint te élsz: nem tágítok!" Erre elindult és követte. 2Kir 4.31 Gechaszi azonban előrement és a fiú arcára tette a botot. De semmi nesz, semmi jele az életnek. Visszafordult hát, eléje ment és jelentette: "Nem ébredt fel a fiú!" 2Kir 4.32 Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. 2Kir 4.33 Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött. 2Kir 4.34 Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. 2Kir 4.35 Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét. 2Kir 4.36 Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: "Hívd ide sunemi asszonyunkat!" Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá. 2Kir 4.37 Akkor azt mondta neki: "Vedd a fiadat!" Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt előtte. Aztán vette a fiát és kiment. 2Kir 4.38 Elizeus visszatért Gilgalba. Éppen éhínség uralkodott az országban. Amikor a prófétatanítványok egyszer ott ültek előtte, szólt szolgájának: "Tégy fel egy nagy fazekat és főzz valami ételt a prófétatanítványoknak!" 2Kir 4.39 Egyikük erre kiment a mezőre valami zöldségfélét szedni. Talált is egy vadindát és teleszedte róla vadtökkel a köntösét. Amikor hazatért, darabokra vágta és beletette a fazékba, bár nem ismerték. 2Kir 4.40 Hanem amikor kimerték az embereknek az ételt, hogy egyenek, s csakugyan ettek is az ételből, felkiáltottak: "Halál rejlik a fazékban, Isten embere!" S nem tudtak többet enni belőle. 2Kir 4.41 Erre megparancsolta: "Hozzatok lisztet!" Beletette a fazékba és így szólt: "Szedjetek az embereknek, hadd egyenek!" S nem volt többé semmi ártalmas a fazékban. 2Kir 4.42 Baal-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: "Adjatok enni az embereknek!" 2Kir 4.43 Szolgája ellene vetette: "Hogy adjak ennyit száz ember elé?" De ő azt felelte: "Adj csak az embereknek enni!" 2Kir 4.44 Mert ezt mondja az Úr: "Esztek és még marad is." Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta. 2Kir 5 2Kir 5.1 Naamán, Arám királya seregének a vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának, mert általa adott az Úr győzelmet Arámnak. De ez az ember leprás volt. 2Kir 5.2 Az arámiak egyszer kivonultak portyázni, s Izrael földjéről magukkal hurcoltak egy lányt. Ez Naamán felesége szolgálatába került. 2Kir 5.3 S így szólt asszonyához: "Ha uram a prófétához fordulna Szamariában, biztosan megszabadítaná leprájától." 2Kir 5.4 (Naamán) erre elment urához és előadta: "Így és így beszélt az Izrael földjéről való lány." 2Kir 5.5 Arám királya azt válaszolta: "Menj el, s adok neked egy levelet Izrael királya számára!" El is ment, s vitt magával 10 ezüst talentumot, 6000 (sékel) aranyat és 10 ünnepi köntöst. 2Kir 5.6 Aztán átadta Izrael királyának a levelet, amely így szólt: "Ezzel a levéllel egyszersmind szolgámat, Naamánt is elküldöm hozzád, szabadítsd meg leprájától!" 2Kir 5.7 Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját és felkiáltott: "Hát Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni? Miért küldte hát ide ezt az embert, hogy szabadítsam meg leprájától? Világosan láthatjátok, csak ürügyet keres, hogy belém köthessen" 2Kir 5.8 Amikor Elizeus meghallotta, hogy a király megszaggatta ruháját, elküldött hozzá, s ezt üzente neki: "Miért szaggattad meg ruhádat? Küldd el hozzám, aztán megtudja, hogy van próféta, Izraelben." 2Kir 5.9 Naamán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. 2Kir 5.10 Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: "Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!" 2Kir 5.11 Naamán megharagudott és azt mondta: "Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. 2Kir 5.12 Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?" Azzal megfordult, és haragosan elment onnan. 2Kir 5.13 Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: "Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), hogy csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel." 2Kir 5.14 Leszállt hát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste. 2Kir 5.15 Aztán visszatért Elizeushoz, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: "Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben. Fogadj el ezért szolgádtól némi ajándékot!" 2Kir 5.16 De az így felelt: "Úgy igaz, ahogy az Úr él, akinek a szolgálatában állok: nem fogadok el semmit." Hiába unszolta, hogy fogadja el, nem volt rá hajlandó. 2Kir 5.17 Naamán ezért így szólt: "Ha nem, akkor adjatok szolgádnak egy szekér földet, amennyit egy pár öszvér elhúz, mert szolgád ezentúl nem mutat be égő- és véres áldozatot másnak, csak az Úrnak. 2Kir 5.18 Csak legyen az Úr elnéző szolgád iránt: ha uram Rimmon templomába megy, hogy ott imádkozzék, az én karomra támaszkodik, s én is leborulok Rimmon templomában, amikor ő leborul. E tekintetben legyen az Úr elnéző szolgád iránt!" 2Kir 5.19 (Elizeus) azt felelte neki: "Menj békével!" S Naamán elindult útjára, hazafelé. 2Kir 5.20 Elizeus szolgája, Gechaszi így gondolkodott magában: Lám, ez az én uram annyira kímélte az arámi Naamánt, hogy még csak azt sem fogadta el kezéből, amit magával hozott. Úgy igaz, ahogy az Úr él: utána szaladok - biztosan kapok tőle valamit. 2Kir 5.21 Gechaszi ezzel utána eredt Naamánnak. Amikor Naamán észrevette, hogy valaki utána szalad, kihajolt a kocsiból és megkérdezte tőle: "Rendben van (minden)?" 2Kir 5.22 Azt felelte: "Igen! Uram küldött utánad, azt üzeni: Nézd, éppen most érkezett hozzám két fiatalember Efraim hegyéről, prófétatanítványok. Adj nekik, kérlek, egy ezüst talentumot!" 2Kir 5.23 "Ha akarsz, végy akár kettőt!" - felelte Naamán és biztatta. Erre belekötött két talentumot két zsákba és odaadta két szolgájának, hogy vigyék előtte. 2Kir 5.24 Amikor az Ofelre értek, kivette a kezükből és elrejtette a házban, az embereket pedig visszaküldte; azok vissza is mentek. 2Kir 5.25 Amikor aztán bement és ura elé lépett, Elizeus megkérdezte tőle: "Honnan, Gechaszi?" - "Nem járt szolgád se itt, se ott" - felelte. 2Kir 5.26 De az így szólt hozzá: "Nem voltam-e ott lélekben, amikor valaki kihajolt hozzád kocsijából? Nos, kaptál pénzt, vehetsz rajta kertet, olajligetet és szőlőt, juhokat és barmokat, szolgákat és szolgálókat. 2Kir 5.27 De ellep Naamán leprája téged is, utódaidat is, örökre." Gechaszi elment és fehér lett a leprától, mint a hó. 2Kir 6 2Kir 6.1 A prófétatanítványok így szóltak Elizeushoz: "Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk. 2Kir 6.2 Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak." "Jól van, menjetek!" - felelte. 2Kir 6.3 Egyikük azonban így szólt hozzá: "Légy olyan jó, tarts te is szolgáiddal!" Azt válaszolta: "Veletek megyek." 2Kir 6.4 S el is ment velük. Odaértek a Jordánhoz és döntötték a fát. 2Kir 6.5 Történt, hogy amikor egyikük vágta a fát, a fejsze beleesett a vízbe. Siránkozva mondta: "Jaj, uram! Ráadásul kölcsön kértem." 2Kir 6.6 Isten embere megkérdezte: "Hova esett?" Megmutatta neki a helyet. Erre kifaragott egy darab fát, utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére. 2Kir 6.7 Akkor azt mondta: "Hozd ki magadnak!" Kinyújtotta hát a kezét és kivette. 2Kir 6.8 Amikor Arám királya hadat indított Izrael ellen, megbeszélte embereivel: "Nyomuljatok előre az ellen a hely ellen." 2Kir 6.9 Elizeus azonban elküldött Izrael királyához és azt üzente: "Légy résen ezen a helyen, mert az arámok ott jönnek lefelé." 2Kir 6.10 Erre Izrael királya elküldött arra a helyre, amelyet Elizeus megjelölt, s amelyre felhívta a figyelmét, és résen volt, nem is csak egyszer vagy kétszer. 2Kir 6.11 Arám királyának emiatt nyugtalanná vált a szíve, hívatta szolgáit, s így szólt hozzájuk: "Meg tudjátok nekem mondani, ki árult el minket Izrael királyának?" 2Kir 6.12 Egyik szolgája így felelt: "Nem így történt, uram és királyom, hanem Elizeus, a próféta közölte Izrael királyával szavaidat, amelyeket hálószobádban ejtettél ki." 2Kir 6.13 Erre megparancsolta: "Menjetek és kutassátok ki, hol van! Aztán elküldök érte és ide hozatom." Jelentették neki: "Dotánban van." 2Kir 6.14 Lovakat, szekereket és egy erős csapatot küldött ezért oda. Éjszaka mentek és körülvették a várost. 2Kir 6.15 Amikor Elizeus másnap kora reggel fölkelt és kiment, ott táborozott egy lovakkal, szekerekkel fölszerelt sereg a város körül. Szolgája így szólt hozzá: "Jaj, uram, most mit csináljunk?" 2Kir 6.16 De ő azt válaszolta: "Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak." 2Kir 6.17 Aztán Elizeus így imádkozott: "Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!" És az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel. 2Kir 6.18 Amikor kivonultak ellene, Elizeus az Úrhoz imádkozott: "Verd meg ezt a népet vaksággal!" S megverte őket vaksággal, Elizeus kérése szerint. 2Kir 6.19 Erre így szólt hozzájuk Elizeus: "Nem ez az út az, s nem ez az a város! Gyertek utánam, elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek." S elvezette őket Szamariába. 2Kir 6.20 Amikor Szamariába értek, Elizeus így szólt: "Uram, nyisd meg ennek a népnek a szemét, hogy lásson!" S az Úr megnyitotta a szemüket, úgyhogy egyszeriben észrevették, hogy Szamariában vannak. 2Kir 6.21 Amikor Izrael királya megpillantotta őket, megkérdezte Elizeustól: "Halomra öljem őket, atyám?" 2Kir 6.22 De ő azt felelte: "Nem! Nem szabad lekaszabolnod őket. Vagy lemészárolod azokat, akiket kardoddal vagy íjaddal foglyul ejtesz? Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak, aztán térjenek vissza urukhoz!" 2Kir 6.23 Nagy lakomát rendezett nekik, s miután ettek és ittak, elengedte őket. Visszatértek urukhoz. De attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael földjére Arám portyásai. 2Kir 6.24 Aztán történt, hogy Arám királya, Benhadad egész seregét összevonta, és kivonult, hogy ostrom alá fogja Szamariát. 2Kir 6.25 Szamariában nagy éhínség támadt. Igen, olyan sokáig ostromolták, hogy végül 80 (sékel) ezüstbe került egy szamárfej, egy negyed kab vadhagyma meg 5 (sékel) ezüstbe. 2Kir 6.26 Amikor egy alkalommal Izrael királya körbejárta a várfalakat, egy asszony odakiáltott neki: "Segíts, uram és királyom!" 2Kir 6.27 "Az Úr ne segítsen! - felelte. - Hát honnan vegyek neked segítséget, talán a szérűről vagy a sajtóból?" 2Kir 6.28 Aztán így folytatta a király: "Hát mi hiányzik neked?" Azt válaszolta: "Itt ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, megesszük ma. Aztán holnap megesszük az én fiamat. 2Kir 6.29 Így hát megfőztük a fiamat és megettük. Másnap szóltam neki: Add ide a fiadat, együk meg! De ő elrejtette a fiát." 2Kir 6.30 Amikor a király meghallotta az asszony szavait, megszaggatta ruháját. S mivel a falon állt, a nép látta, hogy alul, a puszta testén vezeklőruhát viselt. 2Kir 6.31 S felkiáltott: "Ezt meg ezt tegye velem Isten, ha Safát fiának, Elizeusnak ma helyén marad még a feje!" 2Kir 6.32 Elizeus házában ült, s a vének is itt ültek nála. A király előreküldött egy embert. Mielőtt azonban a hírhozó odaért volna, Elizeus így szólt a vénekhez: "Tudjátok-e, hogy ez a gyilkos megparancsolta, hogy a fejemet vegyék? Ügyeljetek, s ha a hírhozó ideér, csukjátok be az ajtót, és rekesszétek ki az ajtóval. Nemde már hallatszik ura lépteinek zaja mögötte?" 2Kir 6.33 Még beszélt hozzájuk, amikor lám, már oda is ért a király, és azt mondta: "Lásd, mekkora bajt hozott ránk az Úr! Hát hogy bizakodjunk tovább az Úrban?" 2Kir 7 2Kir 7.1 Elizeus így válaszolt: "Halld az Úr szavát! Ezt mondja az Úr: Holnap ebben az időben Szamaria kapujánál egy szea lisztlángnak egy sékel lesz az ára, s két szea árpának szintén egy sékel." 2Kir 7.2 A fegyverhordozó, akinek a karjára a király támaszkodott, azt felelte Elizeusnak: "Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhetne meg?" Elizeus azt felelte rá: "Meglátod saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!" 2Kir 7.3 Négy leprás ember tanyázott kint a kapu előtt. Így szóltak egymáshoz: "Miért maradjunk itt addig, míg meg nem halunk? 2Kir 7.4 Ha azt határozzuk, hogy bemegyünk a városba, ahol éhínség dühöng, ott halunk meg. De ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Nos, menjünk hát át Arám táborába. Ha életben hagynak, tovább élünk, ha megölnek, hát meghalunk." 2Kir 7.5 Alkonyatkor elindultak, hogy átérjenek Arám táborába. Hanem amikor az arám tábor széléhez értek, lám, nem volt ott senki. 2Kir 7.6 Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban, úgyhogy így szóltak egymáshoz: "Izrael királya biztos fölbérelte a hetiták királyait meg Egyiptom királyait, hogy rajtaütésszerűen támadjanak meg bennünket." 2Kir 7.7 Ezért alkonyatkor szedték magukat, és futásnak eredtek. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, egyáltalán az egész tábort, úgy, ahogy volt, és menekültek, csak hogy mentsék az életüket. 2Kir 7.8 Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották és elmentek elásni. 2Kir 7.9 Akkor azonban így szóltak egymáshoz: "Nem tesszük helyesen! A mai nap az örömhír napja. Ha hallgatunk és várunk, míg megvirrad, bűnt veszünk magunkra. Gyertek hát, menjünk és jelentsük a dolgot a királyi palotában!" 2Kir 7.10 El is mentek, megszólították a város őreit és hírül adták nekik: "Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak." 2Kir 7.11 Erre a kapuk őrei felkiáltottak és jelentették a királyi palotában. 2Kir 7.12 A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: "Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtőzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk őket és behatolunk a városba." 2Kir 7.13 Az egyik szolga ezt válaszolta: "Válasszunk ki a megmaradt lovak közül, amelyek itt vannak még, ötöt, hisz úgy is az a sors vár rájuk, mint arra a rengetegre, amelyik elpusztult, aztán küldjük el őket, járjanak utána a dolognak." 2Kir 7.14 Fogtak tehát két szekeret lovastul, aztán a király az arámok után küldte őket ezzel a paranccsal: "Menjetek és nézzétek meg!" 2Kir 7.15 Lemerészkedtek egészen a Jordánig. S lám, az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, amit az arámok menekülés közben elhajigáltak. A hírszerzők visszafordultak és jelentették a királynak. 2Kir 7.16 Erre a nép kivonult és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta. 2Kir 7.17 A király azért megbízta a fegyverhordozóját, akinek a karjára támaszkodott, hogy őrizze a kaput. De a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt, amint az Isten embere mondta. [Akkor mondta, amikor a király lejött hozzá. 2Kir 7.18 Beteljesedett, amit Elizeus a királynak mondott: "Két szea árpa holnap ebben az időben egy sékelbe fog kerülni és egy szea lisztláng szintén egy sékelbe Szamaria kapujánál." 2Kir 7.19 Akkor a fegyverhordozó azt felelte Elizeusnak: "Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhet meg?" Ez így válaszolt: "Meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!" 2Kir 7.20 Így is történt, mert a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt.] 2Kir 8 2Kir 8.1 Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: "Készülj, és menj el innét, te és családod, és élj idegenként, akárhol, mert az Úr éhínséget küld - már közeleg is az országra, hét esztendőre." 2Kir 8.2 Az asszony tehát nekikészült, s megtette, amit az Isten embere tanácsolt neki. Elment családostul, és hét évig a filiszteusok földjén élt. 2Kir 8.3 A hét év eltelte után az asszony hazatért a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy háza és földje ügyében hozzá folyamodjék. 2Kir 8.4 A király épp Gechaszival beszélt, az Isten embere szolgájával, és azt mondta: "Beszéld el nekem azokat a nagy tetteket mind, amelyeket Elizeus végbevitt!" 2Kir 8.5 S amikor az épp azon fáradozott, hogy elbeszélje a királynak, mint keltette életre a halottat, megjelent az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy háza és földje ügyében a királyhoz folyamodjék. Gechaszi így szólt: "Uram és királyom, ez az az asszony, akinek a fiát Elizeus életre keltette." 2Kir 8.6 A király tehát megkérdezte az asszonytól, s ő el is beszélte neki. Erre a király mellé rendelte egyik kincstárosát s meghagyta neki: "Adj neki vissza mindent, ami az övé volt, s földjének minden termését is attól a naptól, hogy elhagyta az országot egészen a mai napig." 2Kir 8.7 Elizeus egyszer elment Damaszkuszba. Arám királya, Benhadad éppen beteg volt. Ezért jelentették neki: "Eljött ide az Isten embere." 2Kir 8.8 A király tehát így szólt Hazaelhez: "Vigyél magaddal ajándékot, és menj eléje Isten emberének, s kérdezd meg általa az Urat: fölépülök-e ebből a betegségből." 2Kir 8.9 Hazael eléje ment, s vitt magával ajándékot Damaszkusz drágaságaiból negyven tevére való rakományt. Amikor odaért, eléje lépett és így szólt: "Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád. Ezt kérdezteti: Fölépülök-e ebből a betegségből?" 2Kir 8.10 Elizeus azt válaszolta: "Menj és jelentsd neki: Fölépülsz. De az Úr megmutatta nekem, hogy meghal." 2Kir 8.11 Közben maga elé meredt, s egészen meg volt indulva; az Isten embere könnyezett. 2Kir 8.12 Hazael megkérdezte: "Miért könnyezik az én uram?" Így felelt: "Mert tudom, hogy majd gonoszul bánsz Izrael fiaival. Megerősített városait felgyújtod, ifjait kardélre hányod, a csecsemőket és a várandós anyákat kettévágod." 2Kir 8.13 Hazael azonban azt felelte: "Mi a te szolgád, kutya, hogy ilyen szörnyűséget vihetne végbe?" "Az Úr látomásban megmutatott nekem téged Arám királyaként" - válaszolta Elizeus. 2Kir 8.14 Erre otthagyta Elizeust. Amikor urához visszatért, az megkérdezte: "Mit mondott Elizeus?" "Azt mondta, hogy meggyógyulsz" - felelte. 2Kir 8.15 Másnap azonban történt, hogy fogta a takarót, vízbe mártotta és az arcára borította. Benhadad meghalt, és Hazael lett helyette a király. 2Kir 8.16 Jorámnak, Acháb fiának, Izrael királyának 5. esztendejében Jehosafát fia, Jorám lett Júda királya. 2Kir 8.17 Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 2Kir 8.18 Izrael királyainak útjain járt, ahogy Acháb háza tette. Acháb házából való volt ugyanis a felesége, s azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében. 2Kir 8.19 De az Úr nem akarta Júdát kiirtani szolgája, Dávid kedvéért, hiszen megígérte neki, hogy mindig lesz mécsese a színe előtt. 2Kir 8.20 Az ő idejében Edom elszakadt Júdától, és királyt ültetett maga fölé. 2Kir 8.21 Erre Jorám összes harci szekerével Cair ellen vonult... Éjszaka indult és áttört az edomiták gyűrűjén. De azok körülzárták, s vele együtt a harci szekerek parancsnokait is; a nép a sátrakba menekült. 2Kir 8.22 Így Edom elszakadt Júdától, mind a mai napig. Libna is elszakadt, ugyanabban az időben. 2Kir 8.23 Jorám történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében. 2Kir 8.24 Akkor Jorám megtért atyá
|