�s L�t� D�loszban v�rta a gyermeket. Az istenn�k mind n�la voltak, Di�n� �s Rheia, �s Themisz, aki az igazs�got mindig napvil�gra hozza, �s Amphitrit�, a z�g� tenger asszonya, meg a t�bbi istenasszonyok is. Csak a feh�rkar� H�ra volt t�vol, meg Eileith�ia, mert a f�lt�keny H�ra eltitkolta el�tte Apoll�n sz�let�s�t. �gy mit sem sejtve �lt a magas Ol�mposzon, az aranyos felh�k alatt.

De az istenn�k elk�ldt�k �rte szelek sz�rny�n j�r� k�vet�ket, Iriszt, meghagyva neki, hogy �vatosan, H�ra h�ta m�g�tt sz�ljon Eileith�i�nak. Mert tudt�k, hogy k�l�nben H�ra �tj�t �lln�.

�gy is tett Irisz. S amint megparancsolt�k az istenn�k, �g�rt is Eileith�i�nak mindenf�le sz�pet, borosty�nk�vel d�sz�tett, kilenc h�velyk hossz� aranyl�ncot, csak j�jj�n D�loszba. Eileith�ia r��llt, �s most m�r ketten mentek vissza. Mint megriadt galambok, sebesen szelt�k a leveg�t.

Amint D�loszba �rt a gyermek�ld�st hoz� Eileith�ia, a K�nthosz-hegy oldal�n, p�lmafa t�v�ben megsz�letett Apoll�n �s Artemisz. A f�ld is mosolygott alattuk, az istenn�k pedig ujjongtak �r�m�kben.

Istenn�k dajk�lt�k, f�r�szt�tt�k Apoll�nt, �k p�ly�lt�k sz�pen h�feh�r gyolcsba, aranyszalaggal. De nem s�rt tej ut�n, mint a t�bbi gyermek. Halhatatlan ajkait Themisz istenasszony illette nekt�rral �s �des ambroszi�val. S amint meg�zlelte Apoll�n az isteni eledelt, t�st�nt fick�ndozni kezdett, izmos kis l�baival ler�gta mag�r�l a p�ly�t - az aranyszalag is elszakadt -, �s vid�m sz�val sz�lt oda az istenn�knek:

- Megj�ttem k�z�tek! �n leszek a lantnak, �s a g�rbe �jnak az istene, �n leszek a j�sisten is, aki Zeusz megm�s�thatatlan akarat�t fogom hirdetni az embereknek.

�gy sz�lt a f�rt�s fej� Phoibosz, �s l�pkedett is mindj�rt nagyokat D�losz f�ldj�n. �multak-b�multak az istenn�k, a boldog sziget pedig, amint mag�n �rezte az istent, egyszeriben kivirult, ragyog� aranyvir�ggal.

L�t� ikergyermekei hamar megtanult�k a messzel�v� �j kezel�s�t. Artemisz nem is t�r�d�tt egy�bbel, eg�sz nap csak erd�t-mez�t j�rta a vad ut�n h� k�s�r�ivel, a nimf�kkal, maga sz�z maradt, �s el�zte mag�t�l azt a nimf�t is, aki engedett a szerelem cs�b�t�s�nak. Apoll�n ujjai nemcsak az �j ideg�hez, hanem a lant h�rjaihoz is �rtettek; az � birodalma a messzes�g, ahov� biztosan tal�l� nyilait r�p�ti, amerre az �nek sz�ll a lant h�rjair�l, �s a messze j�vend�, amelynek titkait az � j�slatai t�rj�k fel.

Miut�n a j�sl�s m�v�szet�t m�r megtanulta, h�tra volt m�g, hogy alkalmas szem�lyt keressen mag�nak. �gy jutott Delphoiba, a F�ld k�ld�k�hez, ahol valamikor maga Gaia, majd le�nya, Themisz mondott j�slatot. De a ny�l�st, amelyen kereszt�l a j�slatok felt�rtek a m�lyb�l, P�th�n, a hatalmas s�rk�nyk�gy� �rizte. Az ifj� isten megk�zd�tt a s�rk�nnyal, �j�t emelte r� �s leter�tette, majd eg�szen a Temp� v�lgy�ig futott, hogy ott megtisztuljon a v�ront�s b�n�t�l. Id�vel sok m�s szent�ly is �p�lt Apoll�n tisztelet�re, ahov� j�slat�rt fordultak az emberek, de legtekint�lyesebb j�shelye Delphoi maradt.

Messze f�ldr�l zar�ndokoltak el ide tan�cs�rt. A f�ldhasad�k felett h�roml�b� sz�ken �lt a szent�ly papn�je, a P�thia, �s Apoll�n nev�ben hirdette ki k�t�rtelm� j�slatait. Aki eltal�lta a helyes �rtelmet, sikerrel j�rt, �s f�nyes fogadalmi aj�nd�k�t helyezte el h�l�ja jel��l a szent�lyben, aki pedig f�lre�rtette a hom�lyos szavakat, s v�llalkoz�sa balul �t�tt ki, csak saj�t ostobas�g�t okolhatta �rte.

A P�th�n s�rk�ny legy�z�se ut�n a P�neiosz foly� vid�k�n tal�lkozott Apoll�n Aphrodit� j�t�kos kedv� fi�val, Er�sszal, a szerelem isten�vel. Annak is �j volt a kez�ben.

- Pajkos gyermek, mi dolgod e h�si fegyverrel? -  k�rdezte. - Az �n v�llamra illik az ilyen, aki biztos k�zzel tudok vele sebeket k�ldeni a vadakra �s az ellens�gre. Az im�nt is leter�tettem vele P�th�nt, h�ny hold f�ldet takart be egyszerre d�gv�sz lehel�, lomha test�vel, amint elny�lt! Te el�gedj�l meg f�kly�iddal, �s �r�lj, ha evvel csip-csup szerelmek l�ngj�t lobbanthatod fel, de ne t�rj az �n dics�s�gemre.

Csak nevette Aphrodit� fia:

- A te nyilad, Phoibosz, utol�r mindenkit, de az eny�m t�ged.

�gy sz�lt, �s f�rg�n szelve sz�rnyaival a leveg�t, egyszeribe ott volt a Parnasszosz orm�n. Ott kivett tegz�b�l k�t nyilat: az egyik horgas �s csillog� hegyben v�gz�d�tt, a m�sik tompa volt, �s �lom nehez�tette a sz�r�t. Az egyik szerelmet kelt, a m�sik szerelmet �z; emezt a P�neiosz foly� le�nya, Daphn� sz�v�be l�tte, amavval Apoll�nt tal�lta el. Szerelmet fogott az isten t�le. De m�g a szerelem nev�t�l is futott a nimfa, csak az erd� s�t�tj�nek �s a vad�szzs�km�nynak �r�lt, �s a sz�z Artemiszt akarta k�vetni, haj�t is egyszer� szalag tartotta �ssze. Kez�t sokan k�rt�k, de � elfordult k�r�it�l, nem akart f�rfit ismerni, �s a j�ratlan berkeket kereste. Atyja v�t �s unok�kat hi�ba v�rt t�le, � hallani sem akart a mennyegz�i f�kly�r�l, ha sz� ker�lt r�, sz�p arc�t szem�rmes piross�g futotta el. H�zelg� karj�val fonta �t ilyenkor atyja nyak�t, �s �gy k�rte, hogy k�vethesse Artemisz p�ld�j�t. P�neiosz engedett, de nem engedett a saj�t sz�ps�ge.

Csak megl�tta Phoibosz, s heves szerelemre lobbant Daphn� ir�nt. Mint a k�nny� szalma vagy mint az �tsz�li ker�t�s, ha t�ls�gosan k�zel vitte vagy virradat ut�n elhaj�totta mellette f�kly�j�t a v�ndor, �gy l�ngolt az isten, �gy �gett a keble, �s rem�nys�ggel t�pl�lta szerelme t�z�t. N�zte elszabadult, nyak�ra leoml� f�rtjeit a l�nynak, n�zte csillagk�nt f�nyl� k�t szem�t, kez�t, karj�t, de az k�nny� szell�n�l sebesebben futott tova, s nem �llt meg, hi�ba h�vogatta Phoibosz:

- P�neiosz nimf�ja, �llj meg, maradj n�lam, nem vagyok ellens�g, maradj, ne f�lj t�lem, mint b�r�ny a farkast, szarvas az oroszl�nt, sast remeg� tollal a galambok f�lik. Szeretlek, �s az�rt �zlek itt az erd�n. Ne fuss h�t el�lem! Elesel, megs�rti l�badat a t�ske, �s �n voln�k oka f�jdalmadnak. G�r�ngy�s a f�ld ott, ahol futsz, ne fuss h�t, �s lass�tok �n is. K�rdezd, hogy ki vagyok, kinek megtetszett�l: nem a hegy lak�ja, nem vagyok �n p�sztor. Nem tudod, k�nnyelm�, nem tudod, kit�l futsz, akkor nem is futn�l. Delphoi f�ldje �s Klarosz �s Tenedosz �s Patara kir�lyi palot�ja nekem szolg�l, Zeusz az �n ap�m, �ltalam ny�lik meg a bel�t�k el�tt, ami lesz, ami volt �s ami van, �s �ltalam csend�lnek �ssze a dalok a h�rokkal. Biztos az �n nyilam, hej, csak egy ny�l tal�l enn�l biztosabban, az amely gondtalan keblemben sebet �t�tt. Az orvoss�g az �n tal�lm�nyom, seg�t� istennek h�v a f�ldkereks�g, a f�vek gy�gy�t� erej�nek �n parancsolok. De jaj, a szerelmet f�vek nem gy�gy�tj�k, s nem haszn�l magamnak, b�r mindenki m�snak haszn�l tudom�nyom!

Besz�lt m�g t�bbet is, de P�neiosz le�nya remegve futott el�le, �s otthagyta f�lig mondott szavaival. Futt�ban m�g szebb volt, amint a sz�l lebegtette ruh�it, �s a k�nny� szell� h�trafel� f�jta lobog� f�rtjeit.

De az ifj� isten sem vesztegette ott tov�bb gy�ng�d szavait hi�ba, � is nekieredt, �s futott, amerre szerelme hajtotta. Mint a vad�szeb, ha nyulat l�tott meg a r�ten, ez a zs�km�nyt, az a szabads�got keresi, az egyik be�ri, �s a moh� fogak k�z�l ugrik el m�r a m�sik: �gy volt az isten �s a sz�z, egyiket a rem�ny, a m�sikat a f�lelem tette f�rg�v�. M�gis, az �ld�z�t szerelme sz�rnyai vitt�k lankadatlan, m�r-m�r utol�rte a menek�l�t, �s lehelete a le�ny nyak�n eloml� f�rt�ket �rte. Ez erejehagyottan s�padt el, �ld�z�je gy�z�tt, �s a le�ny a P�neiosz habjaira tekintett.

- Seg�ts, aty�m - ki�ltott -, F�ld any�m, te ny�lj meg, vagy v�ltoztasd el vesztemet okoz� sz�p le�nyalakom!

Alig volt ideje szav�t bev�gezni, s m�r neh�z zsibbad�s fogta el tagjait, l�gy kebl�t gy�nge fah�ncs vette k�r�l, haja lombb�, karjai �gakk� fejl�dtek, im�nt m�g gyors l�ba gy�keret vert, csak r�gi sz�ps�ge maradt v�ltozatlan. De Phoibosz m�g �gy is szerette. T�rzs�re tette jobb kez�t - a friss k�reg alatt m�g �rezte, amint a le�ny keble megremeg -, s karj�val �t�lelte az �gakat, megcs�kolta a f�t, de m�g a fa is visszah�z�dott a cs�kok el�l.

�s megsz�lalt az isten:

- H�t ha nem lehett�l az �n hitvesem, m�gis az �n f�m leszel. Homlokomon, lantomon, tegezemen mindig t�ged foglak viselni, bab�rfa. Amint az �n ifj�i fejemen �r�kk� ny�ratlanok a hajf�rt�k, te is mindig hordozni fogod �r�kz�ld lombjaid b�szke koron�j�t.

Bev�gezte Apoll�n, �s im�nt nyert �gaival intett r� Daphn�, a "bab�rfa", �s ingatta lombkoron�j�t, mintha a fej�vel b�logatott volna.

Mai�t az arkadiai hegyekben szerette meg Zeusz. K�ll�n� hegy�nek �rny�kos barlangj�ban lakott a sz�phaj� nimfa. S mikor megsz�letett fiacsk�ja, Herm�sz, b�lcs�be fektette. De a kis Herm�sznek nem volt sok�ig marad�sa.

Kil�pett a b�lcs�b�l, �s �tl�pte a barlang k�sz�b�t. �ppen egy tekn�sb�ka legel�szett a barlang el�tt, hetyk�n rakta l�bait a virul� p�zsiton. Nagyot nevetett Herm�sz, amikor megl�tta, �s nem �llta meg sz� n�lk�l:

- J�kor j�tt�l, hozott isten min�lunk, te kedves kis j�sz�g! Micsoda gy�ny�r� j�t�k, ugyan honnan-merr�l? Kicsi cser�ptekn�, de l�ba is van, j�rni is tud. No, majd �n beviszlek, m�r �ppen r�d v�rtam, megl�sd, megbecs�llek, te vagy a legels�, de nem a legutols�, kib�l hasznot l�tok. Gyere csak, jobb lesz bent min�lunk, idekint m�g k�nnyen valami bajod esn�k. Bajt hoz� ig�z�s ellen leszel var�zsszer, am�g �lsz, s ha meghalsz, sz�pen hangz� �neket fogsz mondani.

�gy sz�lt, �s k�t k�zre fogta a tekn�sb�k�t, �s �gy cipelte be mag�val a barlangba. Ott azt�n a puha testet sz�pen kiemelte a tekn�b�l, f�rt-faragott rajta �gyes k�zzel: kimondani �s megtenni csak egy gondolat volt Herm�sz sz�m�ra. N�dsz�lakat metszett, ar�nyosan, azokat sz�rta �t a tekn� k�kem�ny h�t�n, k�ny�km�don hajl� fog�t illesztett hozz�, ezen �t gerincet