Indulás: 2005-09-18
 
A jóga tudománya
A jóga tudománya : A jóga tudománya

A jóga tudománya

  2009.10.27. 16:37

29. rész


Tapasz rendszeres gyakorlása általában olyan egyszerű és könnyű gyakorlatokkal kezdődik, amelyek az akaraterő használatát igénylik és olyan összetettebb gyakorlatok folyamatos fokozataival folytatódnak, amelyek célja a tudathordozó eszköz és a tudat különválasztása. A tudat a legtöbb embernél általában erősen azonosul azzal a tudathordozóval, amelyen át működik. Tapasz gyakorlása fokozatosan fellazítja ezt a társulást és a tudatot képessé teszi, hogy részben elkülönüljön a tudathordozótól. Azzal, hogy mind inkább a „nem-én” részeként ismeri fel a tudathordozó eszközt, csökken „ászmitá”, vagyis az „én ez vagyok” tudata. Csak miután a szádhaka bizonyos mértékig megszerezte a tudatnak az eszközeitől való különválás képességét, akkor tudja azokat az eszközöket megtisztítani és ellenőrizni, irányítani és a jóga céljaira használni.

Szavadhjája: Ezt a kifejezést az ősi szentírások tanulmányozásához néha korlátozott értelemben használják. Azonban ez az értelmezés az elvégzendő munkánk csak egy része, - az első lépés. A tanulmányozó, - ahogyan azt minden más tudomány tanulmányozásánál teszi, - előbb természetesen alaposan meg kell ismerjen minden, a jóga különféle aszpektusaival foglalkozó lényeges irodalmat. Ezen a módon szerzi meg a jóga eszményei követésével járó elméleti alapelvek és gyakorlatok szükséges ismeretét. Továbbá fogalmat alkot a jóga gyakorlataival kapcsolatos minden dologra vonatkozó helyes szempontról, valamint a különféle módszerek viszonylagos értékéről is.

Miközben ez a tanulmányozás csupán elméleti és nem viszi nagyon messzire az ön-megvalósulás útján, mégis nagyon sokat jelent a tanulmányozónak. A keresés és kutatás ezen útjára induló sok embernek nagyon homályos és zavaros az intellektuális háttere és hiányzik nekik a téma világos és széleskörű felfogása és megértése, amely olyan szükséges az állandó haladáshoz. Mivel elégtelen a keresés és kutatás különféle problámáira vonatkozó szükséges tudásuk, hajlamosak, hogy ezeket a problémákat túl egyszerűsítsék és lehetetlen eredményeket várjanak. Előbb, vagy utóbb kiábrándulnak, és sikertelenekké válnak, vagy azon gátlástalan emberek áldozatai lesznek, akik jógik-ként pózolnak, akik annak érdekében, hogy áldozataikat követőik táborába csalják, mindenféle fantasztikus dolgot ígérnek nekik. A tudományos törekvés bármely körében elérendő sikerhez, széleskörű és általános intellektuális háttérre van szükség, és mivel a jóga kiváltképpen és mindenek előtt tudomány, így ez a követelmény erre a tudományra is igaz.

Azonban annak ellenére, hogy a jóga-irodalom alapos és részletes tanulmányozása szvádhjája szükséges része, az mégis csak az első lépés. A következő lépés a könyvek által és más módokon, azok intellektuális aszpektusaiban tanulmányozott mélyebb problémákon való állandó gondolkodás és elmélkedés. Ez az állandó elmélkedés készíti elő az elmét a belülről jövő igazi tudás fogadására. Bizonyos fajta szívó hatást gyakorol és az intuíció lélegzetét vonja be az elmébe. A tanulmányozó így mélyebben lát a jóga szerinti élet problémáiba. Minél világosabb a betekintés ezekbe a problémákba, annál lelkesebbé válik a tényleges megoldásra való törekvés vagy annak a transzcendentális tudásnak a megszerzésére irányuló kívánság, amelynek fényében minden kétely teljesen megoldódik, és el lehet érni az örökké való békéjét. Az élet nagy és alapvető igazságain való gondolkodás és elmélkedés, fokozatosan és észrevétlenül, a közönséges értelemben vett meditációvá kezd alakulni és az elme mind fokozottabban válik elfoglalttá a kutatás tárgyában. Ez a tárgy nem kell, hogy feltétlenül valamilyen filozófiai természetű elvont igazság legyen. Lehet az odaadás valamely tárgya is, akivel a szádhaka bensőséges kapcsolatba akar lépni, akivel egyesülni kíván. Az odaadás tárgya az egyén vérmérséklete szerint fog különbözni, azonban az elme állapota, - amely a szellemi elmélyedés és erős tudásvágy, - többé kevésbé ugyanaz marad.

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77