Indulás: 2005-09-18
 
Olvasni valók
Olvasni valók : Terjedőben a horoszkópmánia

Terjedőben a horoszkópmánia

CSILLAGOM, CSILLAGOM (HVG 2000-12-23)  2006.05.21. 19:08

...

Terjedőben a horoszkópmánia

Nemzetközi szociológiai felmérések tanúsága szerint nemcsak átlagemberek, hanem
politikusok, üzletemberek, médiasztárok, nagyvállalatok vezetői is gyakran
fordulnak asztrológushoz, hogy a jövőjük felől tudakozódjanak. Eltérőek a
magyarázatok, mi indokolja természettudományos korunkban a csillagjóslás e
divatját.

"Mi vár rám, és mi vár Franciaországra?" - kérdezte állítólag a Skorpió
jegyében született Francois Mitterrand az igencsak vonzó Teissier asszonytól a
sorsdöntő maastrichti népszavazás (1992), illetve még az Öböl-háború (1991)
előtt. "Úgy fordult hozzám, mint bármelyik elnöki tanácsadójához, és amit tőlem
hallott, az is része lett az asztalán felgyűlt tájékoztatóhalomnak, amelynek
alapján végül döntött" - írja Elizabeth Teissier a Mitterrand jegyében című
sikerkönyvében, amely először adott hírt a csillagjóslás Élysée-palotabeli
befolyásáról. Ami persze korántsem előzmény nélkül való, hiszen közismert, hogy
a 16. században Medici Katalin, II. Henrik özvegye a házába hívta, és megtette
első számú tanácsadójává a máig leghíresebb asztrológust, Nostradamust. Medici
Katalinnak szép számmal akadtak követői azután is, hogy a csillagászat
túllépett a mezopotámiai káldeusok (varázslók) körében 2500 éve született
hiedelmeken.

Georges Minois történész a párizsi Fayard kiadónál megjelent, A jövő története
című könyvében összegyűjtötte napjaink és a közelmúlt ilyen eseteit. Tőle
tudható, hogy Aristide Briand és Georges Clemenceau, a századelő két kiemelkedő
francia kormányfője rendszeresen felkeresett egy jósnőt, bizonyos Fraya
asszonyt, egyebek között azt tudakolva tőle, mi lesz az első világháború
kimenetele. Azt is Minoisnál lehet olvasni, hogy a Ronald Reagan amerikai elnök
ellen megkísérelt merénylet után - felesége, Nancy Reagan követelésére - egy
asztrológus is helyet kapott a fehér házi stábban, aki rendszeresen beleszólt
az elnöki időbeosztás alakításába. "Választások idején rengeteg képviselő,
miniszter készíttet magának horoszkópot, és az ilyesmi legalább annyit nyom
náluk a latban, mint a közvélemény-kutatási adatok" - állítja a L'Express
párizsi hetilapban Jean-Yves Espié asztrológus, aki boulogne-billancourt-i
irodájában fogadja látogatóit, és számítógépből keresi elő a születési
időpontjukhoz tartozó csillagállást.

Hiába mondja a tudomány, hogy az asztrológia - amely mágikus erőt tulajdonítva
az égitestek járásának, azoknak a Földről látszó elhelyezkedésétől teszi
függővé az emberek személyiségét - minden alapot nélkülöző hiedelem, a jóléti
társadalmakban szinte mindenütt terjedőben van a csillagjóslás divatja.
Mitterrand mellett politikusok soráról tudódott ki - Borisz Jelcin volt orosz
elnökről éppúgy, mint János Károly spanyol királyról - hogy időről időre
felkeresték kedvenc mágusukat.

A párizsi karácsonyi könyvpiac az idén tucatnyi asztrológiai kiadványt kínál,
így Elizabeth Teissier Az ön horoszkópja című munkáját vagy a Marabout kiadó
Asztrológia kezdőknek című kézikönyvét, de kapható Günther Sachs német
milliomos és műkedvelő asztrológus - Brigitte Bardot volt férje - a Michel
Lafont kiadónál megjelent műve és még sok egyéb is e témában. Az év végi
hetilapok, főleg a női magazinok tele vannak 2001-re vonatkozó jóslatokkal,
hogy mindenki tájékozódhasson, milyen sors van megírva számára a csillagokban.
Felmérések szerint minden tizedik francia legalább egyszer felkereste már az
országban bejegyzett tízezer asztrológus valamelyikét. A Sofres közvélemény-
kutató intézet egyik vizsgálata szerint a franciák 46 százaléka hisz az
asztrológiai jegyek meghatározó voltában, s az iskolázottabbak, a középkáderek
vagy a vezetők körében e hiedelem erősebb, mint az egyszerű munkások,
földművelők között. Egy internetes közvélemény-kutatás pedig arra a
megállapításra jutott, hogy a hölgyek 47 százaléka inkább hallgat a
horoszkópjából kiolvasott tanácsokra, mint élet- vagy házastársáéra.

Egy-egy jóslat ára ma 300 és 1500 frank között mozog (1 frank = 40 forint), s a
kereslet nő. Megél a piacon mintegy két tucat horoszkópos időszakos
is; a Mi a jövőd magazin például százezres példányszámban fogy. Szociológusok
szerint e jelenség nem meglepő, a csillagjósok bizonyos értelemben azt a
szerepet töltik be az emberek egy része számára, amit korábban a gyóntató, a
meghitt barát vagy barátnő, esetleg a pszichológus. "Nem annyira a jóslat
hitelessége a fontos, mint inkább a lelki terápia, amit nyújt" - véli a
jelenséget elemző Gérard Miller pszichológus. Az individualizmus korában,
miközben az életpályák szakmailag, társadalmilag egyre inkább megszabottak, az
istenhit visszaszorulásával az emberek egyre kevésbé viselik el, hogy a
véletlenek szeszélyének legyenek kitéve - hangoztatja Miller -, valami
bizonyosságra vágynak. Bármit mond az asztrológus, elhiszik: egy szociológiai
kutatásban mintegy száz személynek küldték el ugyanazt a horoszkópos
jellemzést, és 60 százalékuk "magára ismert" benne.

Ám a jelenség túllépett az egyéni lelki terápia és szükségletkielégítés
szintjén, az asztrológia bekerült a vállalati személyzetisek és a fejvadászok
módszerei közé is, a grafológia és a pszichológiai tesztek mellé. "A szakmai
önéletrajz és az iskolai végzettség nem ad kellő információt a pályázók
képességeiről, szükség van egyéb módszerekre is, hogy minél kisebbre
csökkentsük a cég kockázatát" - véli Az emberi erőforrások értékelésének
módszerei című, egyik újabb keletű szakmunka szerzője, aki szerint a
legkomolyabban számításba vehető és veendő, hogy egy adott csapatba mondjuk a
Bak vagy az Oroszlán személyiségjegyeit viselő pályázó illeszkedhet-e be
jobban. Mindenesetre Claire Lévi divatos párizsi csillagjósnő azt nyilatkozta,
manapság hetente mintegy negyven horoszkópot és személyiségjellemzést készít
vezető kádereket kereső fejvadász cégeknek - anélkül, hogy a jellemzettek
tudnának erről. Ez persze nem véletlen. Egy 1993-as munkaügyi törvény ugyanis
tiltja a horoszkópok alkalmazását e téren, s lehetőséget ad arra, hogy ha
valakit a csillagképekből kiolvasott "információk" miatt nem vesznek fel,
jogorvoslattal éljen. Az eljárás személyiadat-védelmi szempontból is aggályos,
vélik szakértők. "Nem lehet részletes személyiségjegyeket tartalmazó jellemzést
készíteni valakiről anélkül, hogy azt a tudomására ne hozzák" - szögezte le az
állami adatvédelmi bizottság (CNIL) illetékese.

A pénzügyekben elvileg még kevesebb keresnivalója lenne a csillagjóslásnak,
amely azonban a tőzsdei üzletkötők körében is egyre terjed; a Wall Street
környékén legalább 150 asztrológus tanácsadó iroda vagy cég figyeli az
üzletemberek döntéseit állítólag különösen befolyásoló Uránusz mozgását. A
tekintélyesnek számító Arch Crawford 1977 óta teszi közzé a tőzsdei kötéseket
nem kevéssé befolyásoló hírleveleit, s a párizsi tőzsde várható irányait
felvázoló havi bulletin ugyancsak rendszeresen közli asztrológusok jóslatait és
tanácsait.

Persze az asztrológia fő témája továbbra is a magánélet, annak is három
területe: a szerelem, a munkahelyi kilátások és az egészség. "Munkám 70
százalékát a párkapcsolatok teszik ki" - mondja Jean-Yves Espié, aki jellemzést
készít női ügyfeleinek párjukról, tanácsot adva, mire ügyeljenek, hogy a
kapcsolat tartós legyen, esetleg arra, mihez van hajlama és tehetsége a
gyereknek. A francia fogyasztóvédelmi főigazgatóság becslése szerint az
asztrológusok forgalma évi 21 milliárd frankra tehető, s ez az egyik olyan
terület, ahol a fogyasztók a leginkább ki vannak téve a becsapásnak.

"Az emberek igénylik, hogy valaki beszéljen velük a problémáikról. Igazolást
keresnek, és megkönnyebbülnek, ha azt hallják, amit szeretnének. Az asztrológus
boldogságpirulákat osztogat nekik" - mondja Edouard Collot szociológus, aki
többéves kutatást végzett a csillagjóslás terjedésének okairól. Megállapítása
szerint az egyházak és a tudomány már nem töltik be támaszt adó és eligazító
szerepüket - az előbbiek elavultak, az utóbbi túl bonyolult -, s a mai
"ideológiai szupermarketben" az asztrológusok nagyon ügyesen kínálják
portékájukat, mert áltudományos nyelvezeten pontosan azt mondják, amire az
ügyfél vágyik, amiben hinni akar. Ezt a hitet "villogónak" nevezi a
szociológus: egyik nap hisznek benne, a másik nap kevésbé. A hiedelem terjedése
a tudomány kudarca is, mert az nem ad választ az egyénnek arra a kérdésére,
hogy mi miért történik vele. "Különös, hogy amikor az ember képes a Holdra
szállni, változatlanul él a hit a Hold sorsformáló hatásában" - írja könyvében
egy másik szociológus, Edgar Morin. Az Agapé nevű asztrológusképző iskola
vezetője, Solange de Mailly Nesle szerint viszont az asztrológia mai sikere
arról tanúskodik, hogy az ember - bár túl van az ókori hiedelmeken - makacsul
ragaszkodik azokhoz a kötelékekhez, amelyek a számára látható világmindenséghez
fűzik.

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2022. December
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77