Az ember hatmilliárd másik ember között is egyedül van, s éppen úgy fél a haláltól, a betegségtől, a fájdalomtól, pontosan ugyanúgy keresi a megváltást, a hitet, a boldogságot, mint kétezer évvel ezelőtt.

Csak nehezebben találja meg. Sokan vannak körülöttünk olyanok, akik egy különös, visszatérő álom, egy reinkarnációs hipnózis során előbújó emlék vagy egy súlyos baleset után átélt halál közeli élmény hatására megváltoznak. Hinni kezdik, hogy van élet az élet után, hogy lépteinket angyalok őrzik, s hogy legfőbb dolgunk megtudni, mivégre születtünk meg a földre. Ezek az emberek sorsfordító élményeikről nem szívesen beszélnek. Talán a megbélyegzéstől félnek, talán csak nem érzik szükségét annak, hogy másokat győzködjenek. Néhányan, akik mégis vállalták a beszélgetést, legbenső meggyőződésüket osztják most meg önökkel.

Létezik egy tökéletes világ

Sziszi becenevét még gyerekkorában kapta, a gödöllői Sisi-kastélyban, ahol édesanyja dolgozott.
– Tizennyolc éves korom óta tudom – mondja –, hogy a szenvedő lelkek gyógyítása a dolgom ezen a világon. Akkor történt, hogy a bátyám rozzant autójával mentünk hazafelé Máriabesnyőről Gödöllőre. Egy velünk szemben jövő autó áttért a mi sávunkba, és frontálisan ütközött velünk. Akkoriban még nem volt biztonsági öv a kocsikban. Én a legveszélyesebb helyen, elöl, az anyósülésen fecsegtem, s észre sem vettem a felénk száguldó autót.

A szélvédőn át kirepültem az ülésből. Ezt persze később mesélték el nekem. Én csak arra emlékszem, hogy láttam magam valahonnan föntről az út szélén feküdni, tudtam, hogy a körém gyűlő emberek azt hiszik, valamilyen súlyos belső vérzésem van, mert a számból ömlik a vér, miközben tudtam, hogy csak az orrom vérzik. És ezt meg is akartam mondani nekik, de nem volt hangom. Közben zenét hallottam, kellemes csilingelő, mindent betöltő zenét, és érzékeltem a fényt.

Különös békesség és testtelen lények, ismerős és ismeretlen létezők vettek körül, könnyű voltam, nem éreztem fájdalmat, félelmet. Arra gondoltam, ha ez a halál, akkor ez jó. És szólni akartam az orvosoknak, akik próbáltak újraéleszteni, hogy hagyjanak békén, én jól vagyok. Aztán egy hang szólt.

Nem emberi nyelven beszélt, nem a fülemmel hallottam, amit mond, hanem az egész testem érzékelte. A hang azt közölte, hogy vissza kell térnem, mert felelős vagyok a gyerekeimért. Aztán már csak a fájdalomra emlékszem. Arra, hogy fekszem a kórházi ágyon, és mindenki azt mondja, milyen szerencsés vagyok. Én pedig próbálom megmagyarázni, hogy ez egy óriási tévedés. Akkor lennék szerencsés, ha nem kellett volna visszajönnöm, mert ott fent van egy tökéletes világ. Idővel aztán rájöttem, hogy ezt senki sem hiszi el nekem. De én belül azóta jól tudom, hogy a tökéletesség akkor jön el, ha fizikai testünkből sikerül majd kiszabadulnunk.

Addig azonban kötelességeink vannak ezen a földön. Nem véletlenül születtünk éppen most és éppen arra a helyre, ahol vagyunk. Nem véletlenül kaptuk a családunkat, ahová megszülettünk, gyerekeinket, akiket mi hoztunk világra. Sok évnek kellett azonban eltelnie, mire rengeteg tanulás, sok csalódás, betegség, lelki és fizikai fájdalom után megtaláltam a nekem kijelölt utat. Azóta gyógyítással foglalkozom.