Tartalom

Visszapillantás múltunkra                                                                                     2

Hírlapi hangok a spiritizmusról                                                                                    3

Van-e halhatatlan lélek?                                                                                              9

A szellemtan viszonya a vallásokkal szemben                                                        10

Levél a pozsonyi spiritiszta kongresszusról                                                                  13

"Mosolyog az Isten!"                                                                                                  16

Dr. Hillebrand Jenő: A diadalmas spiritizmus                                                        17

Anyag és erő feltámadása                                                                                    24

A fény                                                                                                                       26

Élet és halál (2. folyt.)                                                                                                 27

Mosolygó természet                                                                                            32

I.

VISSZAPILLANTÁS MÚLTUNKRA

az egykori híradások alapján

A “Bevezetés a Spiritológiába” I. k. I. része röviden írja le a spiritizmus történetét napjainkig. Most szeretnénk ezt a múltat korabeli híradásokkal színessé tenni, hogy az eszme mai képviselői ne csak ismerjék, hanem érezzék is át az eszme eddig megtett, nem éppen sima, hanem inkább göröngyös útját, tanulságként a jelenbeni helyes munkálkodáshoz.

Ez a visszapillantás aztán arra is jó lesz, hogy tökéletes bizonyítékokat nyerjünk a szellemvilág bölcs jövőbelátásáról, az ember szabadakaratának tiszteletben tartása melletti odaadó irányításáról. Bizonyítja például azt, hogy amit Doktor bácsi odaátról 1910-ben az alábbiak szerint a jövőre nézve kijelentett, tökéletesen bekövetkezett:

“Csodálatos múltja van ennek az egyletnek, de még csodálatosabb jövő vár reá, ha azok, akik itt a szellemvilágban és a földön együttesen vannak hivatva az ügyet szolgálni, továbbra is teljesíteni fogják kötelességeiket egymás iránt. Az egylet szellemi vezérei abból az engedelmességből táplálkoznak, amellyel a kitűzött munka legfelsőbb irányító és parancsoló Mestere, az Úr Jézus iránt viseltetnek. Ő az, aki a földön is már körülötte sereglett egyszerű testvéreit, azokat, kik most már lélekben egyesültek vele, a második misszió teljesítésével bízta meg. Nagyon természetes, mert nemcsak, hogy legjobban megértik az Úr Jézus intencióit, hanem legjobban és a legtisztább szeretettel szeretik is Őt. Péter, a hittel teljes, de ingatag és könnyen befolyásolható ember, aki dacára erős fogadkozásának, mégis megtagadta az Urat, – ezt a hibáját azzal egyenlítette ki, hogy mint hű és szerető tanítvány, elvállalta mint szellem is az Úr bárányainak és juhainak legeltetését, minekutána elkövetkezett az ideje annak, hogy újra kötelessége az emberek közt lenni és az emberekkel foglalkozni.”

Hiszen – amint tudjuk – Péter – igaz, most Névtelen Szellem néven – 1913. Év nyarán Eszter m. útján megkezdte átadni hatalmas tudását az emberiségnek, és mint a szellemi mozgalom vezére valóban több mint 21 kötetet kitevő, harmadik kijelentésnek is mondott munkájával teljessé tette a spiritiszta irodalmat, mert “A kegyelem szava mondotta ki az emberiség számára a szellemvilággal való tudatos közlekedés szükségességét. Az emberiség annyira alásüllyedt az anyag imádásában s annyira elvesztette fogékonyságát minden iránt, ami lelki életének szükségleteivel összefügg, hogy a végleges elmerülés fenyegető veszedelme nélkül nem lehetett már őt további újabb kegyelmi eszközök nélkül hagyni. Annyival nagyobb szükség van erre most, mert a földi szellemek evolucionális turnusa özönnel önti a földre azokat a megátalkodott szellemeket, akiket az előhaladottabb igényű és gondolkodású testet öltött szellemeknek, a jóakaratú, hívő embereknek közvetítő segítségével lehet csak megváltásuk küszöbére állítani. Ezeknek a megátalkodott szellemeknek nagy sokasága oly végtelenül nehéz súllyal nehezedik reá az emberiségre, hogy ha ez más oldalról nem ellensúlyoztatnék, nem bírná ki a nyomást és az ember nem lenne képes Istenadta dicsőséges feladatát teljesíteni a szolidaritás szolgálatában.”

De figyeljünk Doktor bácsi következő szavaira is: “De ha ez így van, akkor ennek a kis testületnek valódi, lélek szerint méltó tagja csak az lehet, aki a vezetésbe vetett hitének és bizodalmának odaadásában és engedelmességében adja félreismerhetetlen tanújelét; aki tehát az egylet szellemi vezetőinek az ő eszközeik által kijelentett minden olyan szándékát és előírását, mely szorosan összefügg az egylet szellemi életében követendő irányelvekkel, magára nézve kötelezőnek elismeri; elismeri pedig nem a tekintélyelv alapján, amely ellen – az Úr Jézus tanítását kivéve – az egylet szellemi vezetői mindig harcolni fognak, hanem a múltak tanulságaiból leszűrődött élő hit belső, ellenállhatatlan ösztönzéséből, mely azt mondja neki, hogy így van jól és nem is lehet másként. A szellemi vezérlet állandó kitartással dolgozott ebbéli hiteteknek megmunkálásán; nem olyan kijelentésekkel, amelyek vak engedelmességet követelnek, hanem az egylet ülésein szemléltető módon elétek tárt és a szellemi közlekedés voltaképpeni magasztos célját és rendeltetését félremagyarázhatatlanul illusztráló szellemi nyilatkozatokban és törvényekben.”A Spirit körök igyekeznek ennek szellemében dolgozni ma is, mert azt is tudjuk, hogy az ilyen munkára napjainkban még nagyobb szükség van, mint korábban volt.

1./ Hírlapi hangok a spiritizmusról

Az Égi Világosság 1900. év májusi számából

Egész nagy háborúság indult meg a spiritizmus ellen a lapokban. Nem mulasztanak el semmi alkalmat, hogy vele ne foglalkozzanak. Mindenfelől figyelmeztetnek a legképtelenebb magyarázatokra, melyekkel ezeket az emberi tudás eszközeivel meg nem fejthető s mind sűrűbb jelenségeket kimagyarázni igyekeznek. Magunk is kénytelenek voltunk, olvasóink egyenes felhívására, egyik-másik cikkel foglalkozni. A nagyközönség önkéntelenül azt kérdi, honnan az a nagy buzgóság és igyekezet a támadásban? Hogyan képesek e jelenségek azt az emberiség történetében egyetlen csodát előidézni, hogy a katolikus egyház a materialistákkal egy sorban támadja a spiritisztákat? De miért is támadják egyáltalán a spiritizmust, amit egyszerűen ostoba képtelenségnek neveznek? Verebekre nem szoktak ágyúkkal vadászni.

Pedig mindezekre a kérdésekre az emberiség fejlődésének a története megadja a választ. Minden új irány heves ellenállással találkozott. A szellemi és világi hatalom birtokosai mindig féltették birodalmukat. Az új irány, bármily szerény alakban nyilatkozott is meg, mindig veszedelmet képezett a megrögzött nézetekkel szemben. És szóról szóra ráillik ez a spiritizmusra. A jelenségek többnyire szűkebb körben szoktak történni. Alig történik valami nagyobb közönség előtt. A papok és tudósok nem is tartják érdemesnek, hogy a dologról közvetlen tapasztalat útján tudomást szerezzenek. Elég, hogy hallottak róla. Könnyebb így az egészet hallomás után elintézni, és pedig a legkényelmesebb módon: egyszerű tagadással. Mert hátha van valami igaz az egészben? És akkor megeshetnék, hogy nem is volna érvük, amellyel oly kényelmesen cáfolhatnának. Már pedig nekik nem az igazság kiderítése a céljuk, hanem az, hogy az eddigi uralkodó nézetnek biztosítsák a hatalmat. Tehát nem az igazság, hanem a hatalom kérdése az egész.

Mindezek a támadások pedig a spiritizmusnak úgyszólván csak külső jelenségeire vonatkoznak. Azokra a jelenségekre, amelyek egyszerűen csak arra valók, hogy a figyelmet a lélek halhatatlanságára irányítsák. Ez pedig még csak a kezdet legparányibb kezdete. Igaz, hogy ha ezek a jelenségek felkeltették az érdeklődést, s ha az ebből következő kutatás és tanulmányozás a lélek, helyesebben a szellem hallhatatlanságát bebizonyítja, akkor a logika ellenállhatatlan következtetései oly filozófiai világnézetre vezetnek, mely a materializmus egész tanát halomra dönti és a vallást ellenállhatatlanul a Megváltó egyszerű tanítására, a hitre vezeti vissza.

Azt az eshetőséget pedig, hogy ez tényleg bekövetkezzék, sem a materializmus, sem az eredetiségből kivetkőztetett és merev formalizmussá lett vallás nem akarja megengedni. Támadni kell tehát, mielőtt a dolog veszélyessé válnék, csírájában kell megfojtani az esetleg életerős növényt. És így bekövetkezik, amit már említettünk, hogy a csudálkozó nagyközönség nézete szerint igénytelen kis verébre a tudomány úgynevezett hivatott harcosai a sajtóban és a katedrán és a papok a szószékről messziről hallható ágyúkkal vadásznak.

Jellemző egyébiránt, hogy immár a napilapokban is találkozunk állásfoglalásokkal a spiritizmus mellett. Azoknak az olvasóinknak az örömére, kik a támadó cikkekre oly nemes buzgósággal hívták fel figyelmünket, ide iktatjuk a “Budapesti Napló” f. é. április 14-iki, 103. számában a szerkesztői üzenetekben megjelent következő fejtegetést :

Oboth. Azt hiszem, ha az anyagi világba tartozó fajfenntartáson kívül a nagy Anonymus valami célra való törekvést tett belénk, úgy az csak a szellemi világ .”megismerése” lehet, – az a bizonyos “Erkenntniss”, melyre e percben nem tudok jobb magyar szót találni. És azt tartom: ennek a megismerésnek a módja nem a pesszimista kétely, hanem a jóakaratú, örökké optimista kiváncsiság. Az a nemes, hogy úgy mondjam, eszményi kíváncsiság, amely sohasem vet meg semmit, soha gyűlölködően nem pártoskodik és soha ki nem fárad a csodálkozásban! Uram, – nagy dolog az, csodálkozni tudni, és ha valamit a szemére tudok vetni ennek a közönyös, lapos kornak, az bizonyára az, hogy nem tud csodálkozni többé semmin se! A “minden mindegy” nembánomsága, az egyetemes blague racionalizmusa emészti ennek a nemzedéknek az életerejét. Hajdanában szenteknek tartották az eszméért rajongókat, ma futóbolondnak néznek mindenkit, aki valami olyanért lelkesedik, amit nem lehet rögtön aprópénzre felváltani… Higgye meg, az ebben az értelemben vett “csodálkozás” tán a legszebb módja a Teremtő imádásának, az igaz adorációnak. Nem a (ha még oly tudományos) kétely vitte előre a világot, hanem a rajongás, a csodálkozás! Newton azért fedezte fel a nehézkedés törvényét, mert látta az almát leesni és csodálkozott… Egyenlő elmebeli képesség mellett nem a pesszimista, hanem az optimista tudás fog felfedező zsenivé válni. Aki nem bámulja mindennap új lelkesedéssel a természetet; aki a priori gyűlölködően zárkózik el valami elől, az nem szereti Istent. És eszembe jut egy buddhista mondás, mely banális külső alatt sok mélységet rejt: “az életben minden, még a legcsekélyebb dolog is fontos…” A régi iskola tudósai közt vannak sajátságosan megátalkodott tagadók. – Azt hiszem, nincs igazuk: egy nagy ember mondta egyszer, hogy nincs akkora embergondolta őrültség e földön, amelyben ne akadhatna egy szemernyi igazság…

Nagy téma az, amelyről mellékelt közleményében ír. De igaza van, valahogy ki ne ejtsük ezt a rettenetes szót: spiritizmus! Félre ne értsen. Nem azért, amit ez a szó jelent s ami nyugodt emberek közt nyugodt vita tárgyát képezhetné, – hanem azért, mert ez a baljóslatú ige ma már – legalább nálunk Magyarországon, – megbélyegzi azt, aki kiejti. Tény, hogy bajos e dologról nyugodtan beszélni. Csudálatos ez, – a messze külföldön, amely pedig gondolkozásban nemigen áll hátrább minálunk, sokkal nagyobb türelmet tapasztalunk a hivatalos tudomány részéről, mint hazánkban. Párizsban láttam komoly férfiakat, akik egészen nyugodtan és jóakarattal beszéltek a dologról: nem azért, hogy pozitivista szempontból “igazuk legyen”, hanem azért, mert tudományos kíváncsiságukban semmi elől se zárkóznak el. Külföldön hivatalos tudósok komolyan foglalkoznak a kérdéssel, Angliáról s Amerikáról nem is szólva. Mi szégyen van bevallani, hogy vannak olyan különös jelenségek, amelyeket a tudomány jelenlegi pozitivista szempontjából bajos megmagyarázni… Ez csak azt jelenti, hogy ne töltsük az időt átokkiáltással, hanem érdeklődjünk, kutassunk és pedig ne kerülő utakon, hanem ebben az irányban… Fogjuk meg a szarvánál fogva. Hadd lássuk, mi igaz van a dologban! Ki vele! Valaminek kell ott lenni, mert végre valahára előidéztek megmagyarázhatatlan jelenségeket tudósok előtt, teljes tudományos ellenőrzés mellett. Ha hazugság, annál jobb, süljön ki! De ne foglaljuk el a dologgal szemben a “megvető mosoly” álláspontját. Kérdem: hóbortos bolondok-e azok, akik így fogják fel a kérdést? Bizonyára nem bolondok sem a londoni, sem a müncheni psychologiai társulat tagjai, kik a tudományos vizsgálat számára anyagot gyűjtenek. Pár éve még ki hitt abban, amit a hivatalos tudomány félhivatalosan ma már elismert: “a gondolat távolra ható erejében”, a telepátiában? A londoni pszichológiai társulat valami húszezer hiteles esetet dolgozott fel ebben a tárgyban s úgyszólván statisztikailag állapította meg, hogy a telepatikus “összetalálkozások” tényleg nem sorozhatók a véletlen kategóriájába… Nos, mindezek után ön azt kérdi tőlem, hogy mi az én egyéni nézetem? Erre csak azt felelhetem: mint egyszerű gondolkodó ember kíváncsi vagyok a természet rejtelmeire és várok. A tudomány nagy léptekkel halad előre… Elmondhatnám, hogy mint laikus évek óta érdeklődöm a dolog iránt, sokat olvastam felőle, és tán már magam is tanúja voltam egy s másnak, amit véges eszemmel nem tudtam megmagyarázni. De más, hivatottabb sem, hanem ez nem tartozik a dologra. Egy tudós barátom egyszer azt mondta: “a halál nagyobb rejtély, mint valaha s a lélek túléletét illetőleg egyforma joggal lehet pro és contra beszélni”…

És itt érek ahhoz, amit önnek voltaképp el akartam mondani. Ha már kimondtuk, feledjük el azt a “spiritizmus” szót, amely csak arra való, hogy pártoskodó félreértésekre adjon alkalmat. Az a tan, amit ez a szó jelent, úgy is csak eszköz és nem öncél. Az igazi cél: a spiritualizmus, az a tan, melynek magva benne van a világ két legnagyobb vallásában, a buddhizmusban s az igazi kereszténységében. Elve “szellemesíteni az anyagot”, hiszen Krisztustól és Buddhától Dantéig és Assisi Ferencig ez az elv vitte fel a legmagasabb szférákba a halandó embert. Vallom és magam szerény világosságom szerint követni igyekszem a spirituális evolúció e tanát. És sajnálom mindazokat a büszke materialistákat, akiknek elég a föld durva anyaga. És azt tartom: ha nem volna lélek, fel kellene azt találni. Ha már annyi pro van, amennyi kontra: e földi álom alatt mért ne válasszuk azt a nemesebb, fennköltebb felfogást, mely a végtelenség és a halhatatlanság kiméráit megadja nekünk? E két kimra vitte mindig legmagasabbra az embert.

Édes és megnyugtató gondolat az, hogy – amint Plátó mondja – a túlvilágon tovább társalkodhassunk barátainkkal. Nem tudom, igaza van-e, de bevallom: szeretném, ha igaza volna annak az ősrégi és mindig új tannak, mely azt állítja, hogy az, amit mi léleknek nevezünk, továbbél a halál után… Úgy gondoltam, a halál problémája a maga nagyszerűségében sokkal egyszerűbb, mint mi gondolnánk, – mi, akik nem is anynyira a haláltól, mint inkább a meghalástól félünk…

Ismétlem: a tudomány nagy léptekkel halad előre s mért lenne az kizárva, hogy legközelebb olyan igazságok lepjék meg a világot, mint egykor a Kepler-tétel? A Horatio szava örökké igaz marad: “sok olyan dolgok vannak a földön s a mennyekben, melyekről nem is álmodik bölcsességetek.”… De addig is – én Istenem, a jövő olyan ködös! – egy sokkal közelebb fekvő gondolat jut eszembe. Nem lehetne valahogy áthidalni azt a gyűlölködő mélységet, mely a két párt között tátong? Nem lehetne. ezt a két pártot közelebb hozni egymáshoz? A vitatkozás sose árt, csak tisztázza a gondolatokat s esetleg hátha tudna egy egységes közvéleményt teremteni a dolgot illetően. /P. Gy/.

*

A következő cikk 1924-ben egyik tekintélyes fővárosi napilapnak volt szánva, melynek munkatársa a cikk szerzőjéhez fordult azzal a kérelemmel, mondaná el lapja számára, mit tart a spiritizmusról? A cikkíró – azzal az indokolással, hogy méltányos lenne már annyi sok antispiritiszta közlemény után a napilap olvasóközönségét az igazi spiritizmus komoly irányával is megismertetni – a kérelemnek eleget tett. Úgy látszik azonban, hogy a napilap szerkesztője “felvilágosodott” olvasóit féltette a mi igazságaink mételyező hatásától, mert a cikket “sajnálattal” nem közölte. A mi olvasóinknak ugyan új dolgot nem mond ez a cikk, de – különösen az új Spirit-tagokra való tekintettel – ezzel folytatjuk a visszapillantást.

Mi a spiritizmus?

Hogy mi a spiritizmus? Ki tudna erről olyanoknak valódi képet adni, akik még nem érezték meg, hogy honnan jöttek, miért élnek a földön, s hová mennek innen, ha egyszer levetették elmúlásnak szánt anyagi testüket?

Két tábor áll egymással szemben, melynek évszázadok óta elütő harca még mindig eldöntetlen: a materialisták és a spiritualisták tábora. Az egyik csak arra esküszik, amit öt érzékével felfogni, megtapasztalni képes, amit tudományos vagy tudományosnak tetsző rendszerekbe foglalhat; a másik előbb csak sejti, azután lassan-lassan érezni is kezdi, hogy az anyag csak másodlagos eredetű, következménye, materializációja az örökéletű szellemnek, mely az anyag szülőoka, teremtője, formálója és átalakítója.

A két tábor között ott lenne mint összekötő kapocs a vallás, és a vallások képviselői, akik dogmaszerűleg hirdetik a lélek halhatatlanságát, az egyéni, örök élet kinyilatkoztatott igazságát, de nincs hozzá elég erejük, hogy ezt nemcsak mint dogmát, hanem mint elfeledett, de mindig megérezhető és megtapasztalható igazságot újból visszaültessék az éhező és szomjúhozó lelkekbe.

Pedig az emberek nagy része bizony éhezik és szomjúhozik már! A materiális élet sivár céltalansága és értelmetlensége megzavarta lelküket s elveszítették önmagukat, elveszítették származásuk, eredetük ősrégi öntudatát, vagy jobban mondva megengedték, hogy az elhomályosodjék lelkükben.

És akkor, amidőn a sivár tudomány és a miszticizmusba burkolódzó vallás már nem tudja többé kielégíteni a világosság és igazság után sóvárgó szíveket, valami bizonytalan érzés pedig mind jobban és jobban ösztönzi a gondolkozó ember lelkét, hogy keresse létének értelmét, célját és rendeltetését, az isteni gondviselés kifürkészhetetlen bölcsessége – akár csak a bibliai időkben és az ún. szentek életében – újból megengedi, hogy a halottak megelevenedjenek és hogy a halál kapuján át a materialisták felfogása szerint a semmiségbe, a vallások dogmái szerint pedig a pokolba vagy mennyországba elköltözöttek ilyen vagy olyan módon hírt adjanak magukról

Események, jelenségek ismétlődnek itt is, ott is, amiket szavahihető, becsületes emberek, sőt immár a pozitív tudományok egyik-másik elfogulatlan és bátor lelkű – bár egyelőre lenézett és kigúnyolt – képviselője objektív és letagadhatatlan bizonyítékokkal támogatva igyekszik a világ elé tárni. Különös, eddig ismeretlen képességű emberek tűnnek fel itt is, ott is, akiknek mintha egy. hatodik érzékük lenne kifejlődőben; melynek segélyével, a szomnambulizmus, hipnotizmus, távolba- és jövőbelátás és előre megérzés képességével felruházva, a transzcendentális, az úgynevezett természetfölötti világban vibráló gondolatokat és érzéseket vesznek. fel a drótnélküli távíró analógiájára, és fizikális jelenségekben, materializációkban, írásban, szóban, rajzban adják tovább azoknak, akiknek lelke fogékony a testtől függetlenül is működni képes lélek elfogadására.

A tudósok többsége azt mondja, hogy, meghibbant idegrendszerű, hisztérikus emberek ezek, akiknek beteges képzelődése működik és végzi romboló hatását a hiszékeny lelkekben. A papok anatéma alá veszik őket, mint az ördöggel cimborálókat, akik a szerintük is valóságként hirdetett továbbélés különböző síkjairól idézik meg az elköltözöttek szellemeit, Mi spiritiszták pedig itt állunk a két tűz között és nem akarván megalkudni sem az egyik, sem a másik irányzattal, egyelőre még sokak szemében ki vagyunk téve embertársaink gúnyjának, legjobb esetben szánakozásának.

De csodálatos! Ez közülünk egyet sem térít le megismert helyes útjáról. Mi nem hisszük, hanem pozitív bizonyítékok, megállapítások és az ezekből logikusan levont következtetések révén tudjuk, érezzük, hogy az emberiség. életében egy régi, de elfeledett igazság követeli a maga jogait, és haladunk félelem nélkül tovább azon az úton, amelyet a szeretet Istenének küldöttei mutatnak meg nekünk. Hisszük azt, amit a tudomány is hirdet, hogy a világmindenségben semmi sem vész el, hanem. csak átalakul; hisszük tehát, hogy a begubózott hernyóként bennünk lakozó életenergia, jobban mondva annak egyéni képviselője örökéletű, halhatatlan lelkünk-szellemünk pillangó módjára lép át testi halálunk után egy áttetsző, fluidikus létformába, hogy ott folytassa a földön megkezdett munkáját, s arra hivatott eszközök útján, megfelelő előfeltételek mellett előttünk meg is nyilatkozzék.

Hisszük, amit a vallások is kivétel nélkül hirdetnek, hogy Isten alkotója és fenntartója minden létező dolognak; szellemi Atyja a képére és hasonlatosságára teremtett gyermekeinek.

Hisszük, hogy Ő végtelen szeretetéből mindig gondoskodott és gondoskodni fog arról, hogy gyermekei el ne felejtsék a Tőle való származásukat, és a kijelentések szakadatlan láncolatán át szól hozzánk költők, művészek, igazi tudósok, valódi papok és jó emberek, mint médiumok ajka által küldött üzenetekben, melyek mögött testüket levetett, tisztább emberi lények sorakoznak és várják a lelkek egyetemes felébredésének hajnalhasadását.

Ismerjük és elfogadjuk a próféták tanításait, és keresztények és zsidók egyformán vágyakozunk a legtökéletesebb prófétának, Jézus Krisztusnak, Isten legtökéletesebb, elsőszülött fiának kijelentéseit és példaadását megérteni és követni. Szeretnénk jó emberek lenni, azzal az egyedüli parancsolattal szívünkben: “Szeresd Istent mindenekfölött, és felebarátodat, mint önmagadat”, mert tudjuk, érezzük, hogy csak a szeretet fogja egykor megváltani az emberiséget, legyőzve a gyűlöletet, mely most annyi átkot, könnyet, fájdalmat és nyomort zúdít erre a szomorú földre. Ma :még a nagy többség nem ért meg minket; de értenek már sokan, akik úgy érzik, hogy a körülöttük lévő világ következetes és megdönthetetlen törvényeknek hódol, éspedig nemcsak fizikai, hanem már lelki, szellemi értelemben is. Úgy, amint a fizikai törvények megkövetelik jogaikat az anyagélet megnyilvánulásaiban, úgy az erkölcsi és szellemi törvényeknek is uralniok kell az anyagi ember lényegét, halhatatlan lelkét. A következmények nagy törvénye érvényesül tehát a lelki életben is, s felelősek vagyunk minden tetteinkért, sőt gondolatainkért is, éspedig elsősorban önmagunknak; nem a pokolban, vagy a mennyországban, hanem bent a saját lelkünk kis világának szentélyében, melyet magunkkal hoztunk ide a földre, s továbbviszünk magunkkal az átalakult élet újabb fázisaiba.

Milyen kényelmes dolog lenne mindazt letagadni, úgynevezett tudományos elméletekkel lebunkózni, elhallgattatni akarni! Már csak azért is jó lenne így elbánni ezzel a kérdéssel – gondolják sokan, – mert ha ez a hit meggyökereznék bennünk, örökös kellemetlenséget okozna nekünk. Hiszen akkor felelősek lennénk mindenért, mindig, mindenütt, sőt lépten-nyomon még szégyenkeznünk is kellene azok előtt, akik átalakult életformájukban ugyan, de mindig közelünkben lehetnek.

Aki ettől a felelősségrevonástól még fél, az egyelőre lelkének egyéni fejlődési folyamatában nem jutott el odáig, hogy az állatemberi sors lelket ölő céltalanságából örökéletű szellemlényegének öntudatára ébredve, megtalálja helyét a nagy világmindenségben. Az csak várjon szépen lassan, míg az ő lelkének éhessége és szomjúsága is annyira fokozódik, hogy tudományt és dogmát félretéve, önmagában keresi és találja meg saját kis világának célját, rendeltetését, törvényeit.

Azért nem kell és nem szabad .a spiritizmusnak propagandát csinálni, s azért fognak a fizikális és materializációs jelenségek és tünemények is a legtöbb embernek lelkéről nyomtalanul lepattanni, mert a lélek rejtélyeit csak a fokozatos ébredés és fejlődés útján haladó megérzések és átélések útján, nem pedig tudományos eszközökkel lehet megfejteni. Ehhez azonban az emberiség lelki fejlődésének, a hatodik érzék kifejlődésének egy újabb mozzanatára van szükség, amely immár feltartóztathatatlanul közeledik.

Nem vagyunk, mert nem is lehetünk mi ezek szerint semmiféle vallásnak és hitnek az ellenségei. Ellenkezőleg: az élő hitnek átalakító erejével felvértezve akarunk járni azon az úton, amelyet az isteni és emberi `törvények írnak elő számunkra.

Hálásak vagyunk a tudománynak is, ha valóban ideális célokat szolgáló kutatásaival segítségére jön azoknak, akik ezen az úton ébreszthetők fel a lényeg felismerésére. Nyugodtan várjuk az idők méhének vajúdását, amelyet a legtökéletesebb bölcsesség és szeretet fog kibontakozáshoz elvezetni. Szeretni akarunk mindenkit, s nem akarunk senkinek sem olyat tenni, amit magunknak se kívánnánk. A nyilvánosság számára pedig egyenlőre nincs más szavunk és feladatunk.

Ám keresse mindenki a maga boldogulását úgy, ahogy tudja, s ott, ahol feltalálhatni véli, mi haladunk a halhatatlan lélek-szellem egyéni fejlődésének és tisztulásának ösvényén, hogy amidőn a nagy döntő küzdelemben szükség lesz ránk, önzetlen szeretettel és odaadással állhassunk szolgálatára még azoknak is, akik most lenéznek és elfordulnak tőlünk.

*

De lépjünk tovább és vegyük szemügyre az Egyleten kívüli, ún. “családi spiritiszta körökben” végzett munkálkodást is. Ilyen volt 1927 májusában az alábbi tárgysorozatú és Nérei Ödön által összehívott “Van-e halhatatlan lélek?”  című rendezvény. Az erről készült kiadványból hozzuk az alábbiakat:

NÉREI ÖDÖN

üdvözlő és magyarázó előszava

Tisztelt hölgyeim, uraim! Üdvözlöm önöket a krisztusi szeretetben, mint testvéreimet, és kijelentem, hogy Máté evangéliuma 20-ik rész 6-ik verse értelmében a sok hivatottak közül Isten nevében önöket voltunk bátrak választani eme összejövetelre, melynek egyedüli célja, hogy azon sok téves és sokszor rosszindulatú híresztelésekkel szemben egy tisztább és megfelelőbb magyarázatot adjunk munkánkról.

Egyúttal, hogy ízelítőt mutassunk be arról, hogy a szellemvilággal való közlekedés minő eredményeket nyújt nekünk, akik Istenben való hittel, bizalommal és az Ő segedelmével közlekedünk a szellemvilággal, bemutatunk egy dallamot, melyet a szöveghez való hangjeggyel együtt a zenében teljesen tájékozatlan eszközzel (médium által) adott le egy láthatatlan lény.

Ebből a t. hallgatóság felismerheti, hogy mily irányban kívánjuk önöket felvilágosítani és tájékoztatni.

A dallam és szöveg előadására S. Kertész Mária úrhölgy és Ságody Ottmár tanár úr vállalkoztak.

További felvilágosításul megjegyzem, hogy a körvezetők rendszeres öszszejövetele úgy alakult ki, hogy felismertük a hasonlók vonzásának nagy törvényszerűségét, szükségesnek véltük a közös érdekeink feletti tanácskozást.

Nem tartjuk azonban szükségesnek, hogy szabályos egyletté tömörüljünk, mert így keretet alkotnánk, mely a természetes fejlődést akadályozná.

Mindazonáltal megállapítottunk általános “irányelveket” a szellemtan gyakorlatára és a körök vezetésére. Nem korlátozva ezáltal az egyes körök egyéni fejlesztését és irányítását.

Így alakult ki a rendszeres összejöveteleken azon meggyőződés, hogy szükségessé vált a szellemtan irányában hirdetett téves és sokszor rosszindulatú nézetek eloszlatása.

*

A szellemtan viszonya a vallásokkal szemben

KÖRÖSPATAKI KISS KÁROLY lelkész előadása

Kedves hallgatóim! Egy illúziót kell mindenek előtt eloszlatnom, éspedig azt, hogy az a szerény ember, aki itt áll a hallgatóság előtt, igaz, hogy pap volt, 14 esztendőn keresztül és soha még fegyelmiben, de még dorgálásban sem részesült, ma azonban mégsem pap a társadalmi kifejezés szerint. De papnak érzem magam s jobban, mint akkor, amikor még szószékem volt, mert ma nemcsak azoknak hirdetem az igét, akik a templomban összegyűltek, hanem hirdetem az igét mindazoknak, akik az anyagias gondolkodásnak hajótöröttei; hirdetem a Bibliának szent szavait mindazoknak, akik ezután a rettenetes világháború után nem tudják megtalálni a helyüket sehol sem. Én antimaterialista vagyok. Azt az eszmét hirdetem, hogy nekünk ez az anyagi lét, ez a testi állapot és az a gondolkodás, amely különösen a francia forradalom óta berendezkedett Európába, az a gondolkodás, amely engem is belenevelt az egyetem padjai között a többi ref. és kath. paptársaimmal egyetemben a racionalista világnézetbe, mely így a papságot is magával ragadta, összeomlott. Mi most itt éhezünk és keservesen szenvedünk amiatt, hogy összeomlott a társadalmi rend.

Hirdetem az antimaterializmust és a Bibliára tett kézzel hívok mindenkit, hogy jöjjön és figyelje meg, amit itt a Szentírásból olvasok, és hogy tegye ő is kezét a Szentírásra, a kereszténység szent könyvére és vizsgálja meg saját lényét, saját életét és társadalmának állapotát. Nem beszélünk itt az Egyház ellen, sőt egyenesen hívjuk az egyházakat mind, jöjjenek és segítsenek minekünk.

Nekünk közös ellenségeink vannak: a materialista gondolkodás, a testi és világias élet. A közös ellenségünk ott künn van az. utcán, a magát szemérmetlenül áruló erkölcs, szemérmetlen társadalmi életünk. Mi, akik összejöttünk, tegyük kezünket a Bibliára, arra a szent könyvre, amelyre fel volt építve az egész nagy társadalom, nemcsak Magyarország, hanem az egész Európ