Indulás: 2005-09-18
 
Olvasni valók
Olvasni valók : A reinkarnáció működése a gyakorlatban

A reinkarnáció működése a gyakorlatban

  2006.09.02. 21:12

...

Az elmúlt előadás kapcsán kaptam olyan visszajelzést, miszerint valaki csalódott, mert a cím alapján azt várta, hogy pl. részletes technikákat fognak itt elmondani arról, hogy milyen módon történik a regresszió az előző életekbe, hogyan lehet abból összefüggéseket kiolvasni. Sajnálom, hogy csalódást okoztam – talán másnak is volt ez irányú hiányérzete – de ez most sem lesz másként; konkrét technikákat nem fogok ismertetni. Egyrészt azért, mert nem az én olvasatomban annak nem egy előadás keretei között van a helye, hanem tanfolyammal egybekötött gyakorlati foglalkozásokon, értő és tapasztalatot szerzett terapeuta irányítása és felügyelete mellett. Másrészt maga a téma nem korlátozható egy módszer ismertetésére és nem is kezelhető átfogóan egy regressziós visszavezetéssel. Az átlagos regressziós visszavezetés olyan, mintha valaki az alapján alkotna képet Mo.-ról, amit az elsuhanó InterCity ablakából lát.  A regressziós visszavezetés nem azonos azzal a gyakorlattal, hogy leviszik a pacienst alfába és rábízzák a fantáziájára, hogy mit lát! Voltam ilyen „visszavezetésen”; hát én annyi gazdag embert, meg szép és fiatal nőt az életben nem láttam…L Mármint mindenki vagy gazdagnak és hatalmasnak, vagy gazdagnak és szépnek találta magát előző életében. Egy sem akadt, aki átlagember, vagy annál rosszabb lett volna…

Ezek a fantázia, illetve vágyaink játékai. Ha valaki elmúlt életeinek eseményeire kíváncsi, el kell menni egy komoly, tapasztalt, felelősségteljes látóhoz, és konkrét dologra rákérdezni. Bár nem igazán látom szükségét, hogy megtudjuk, milyen csirkefogászatokat követtünk el előző életeinkben. Nem lenne hasznunkra a konkrét eseményről szóló információ, a hatása meg úgyis velünk van. Ami az összefüggések kiolvasását illeti; abból a pici szeletből, amit az ember lát(hatna), nem igazán lehet az egész megtett útra vonatkozó következtetéseket levonni. A karmák összességét és az egymáshoz, illetve mások karmáihoz való kapcsolódásukat meg amúgy is csak a Lipikák, illetve az egyes ember esetében nagyon magas szinten álló mesterek látják át.

A reinkarnáció nem más, mint az a folyamat, amikor a szellem új testet készít magának, hogy a fizikai síkon tudjon tevékenykedni. Ez a test (ami voltaképpen három), csak eszköz. A szellem nem azonos egyikkel sem, bár ezeknek a testeknek a finomanyagi összessége alkotja a lelket, ami egy-egy inkarnációban a szellem anyagi megtestesülése. Nézzük a reinkarnáció folyamatát, a halállal kezdve.

A fizikai test halála nem elmúlás, hanem az ember lényegi részeinek átmenete egy anyagi síkról a magasabbakra. Amit elhagyunk, az a fizikai sík. A fizikai test funkcióképességének megszűnésével az abba beburkolózott lélek megszabadul az anyag kötésétől és elhagyja a fizikai síkot. Lassan visszavonul egy köztes állapotba, ahol van még érzékelés a fizikai sík ingerei iránt, de már nincs eszköze válaszolni, reagálni rájuk. Először felbomlik a fizikai testtel való összeköttetés és az étertestbe burkolt lélek még „földközelben” időz. Érzékenyebbek számára ilyenkor esetleg még látható is, mint áttetsző, fehéres alak, aki őrzi levetett testének jellegzetes vonásait. A fizikai testtel maga mögött hagyja azt az eszközt, ami ebben a környezetben lehetővé tette, hogy cselekedjen, tapasztalatokat gyűjtsön és általában megnyilvánuljon. Amit összegyűjtött – az összes információ, emlék, tapasztalás, érzés, érzet, stb. - mind az asztrál- és mentáltestében kap helyet és vele együtt elhagyja a fizikai síkot. Pár hét után általában az étertest is felbomlik. (az étertest nem igazán önálló test, hanem inkább a sűrű fizikai test kapcsolatáért a magasabb testekkel felelős, és itt kapnak helyet az energiaközpontok nem fizikális összetevői is).

A lélek eléri az asztrális sík alsó rétegét, a legdurvább szintet. Ez az ösztöni, primitív szféra az a bizonyos purgatórium, illetve pokol, amiről a vallások beszélnek. Mivel az „ember” asztrálteste az asztrális sík anyagaiból épül fel, lesznek benne minden nagyságú és finomságú asztrális összetevők, így általában olyanok is, amik ennek a síkrésznek az anyagával megegyeznek. Amíg ezek az összetevők el nem távoznak az asztráltestből, addig a lélek ezen a szintszakaszon marad. Ha nagyon sok összetevője köti ide, akkor addig marad, míg ezek mind el nem oszlanak. Miből is állnak ezek az összetevők? Hát az elmúlt élet érzéseiből és érzeteiből. Az egész asztrálsík érzésekből, érzetekből és érzelmekből épül fel. Minden, amit éreztünk elmúlt életünk folyamán, ezen a síkon kerül feldolgozásra, ami azt jelenti, hogy az érzetek, érzések és érzelmek lényege, rezüméje maradandó nyomot képez a visszahúzódó lélek finomabb összetevőiben és mint rejtett, de megszerzett tulajdonság-összetevő gazdagítja a maradandó lényt, minden testetöltésünket magába foglaló felsőbb Énünket.

Az asztrálsík elhagyása után a lélek mentálsíkra vonul vissza. Ez a gondolatok világa. Talán felesleges megemlíteni, de a gondolatok is anyagi részekből állnak. Minden gondolatnak van tömege és energiája, csak jelenlegi eszközeinkkel nem vagyunk képesek megmérni. Észlelni viszont tudjuk, ha képesek vagyunk magunkban egy kis csendet csinálni. Amikor megpróbálunk nem gondolni semmire, ez egy pár pillanatig menni fog, aztán észrevehetően megjelenik egy, vagy több gondolat. Van eleje, betölti az elmét és ha hagyjuk elmenni, akkor elkaphatjuk a végét is. Talán még a formáját is felfoghatjuk. A gondolatoknak formájuk van, töltésük és tartalmuk. Minél nagyobb egy gondolat energiája, annál több hasonló töltésű anyagot képes magához vonzani. Növekedni, erősödni fog, majd megtalálja az utat, hogy mind sűrűbb anyagi mezbe öltözve (asztrális kapcsolódás – vágy) valamilyen módon valóra váljon.

Tehát megérkezett a lélek a mentálsíkra és itt is végbemegy ugyanaz a folyamat, ami az asztrálsíkon; leválnak belőle azok az anyagrészecskék, amik a sík anyagával azonosak. Ez persze egy bizonyos időt vesz igénybe, addig a lélek ezen a síkon marad. Ha sok anyagból állt a mentálteste, akkor sok időt fog eltölteni ezen a síkon, ha magasabb testjei jószerivel csak asztrális anyagból tevődtek össze, akkor csak keveset.

A mentálsík felső része – persze, ez az alsóbb/felsőbb csak illuzórikus, mivel itt anyagi minőségekről van szó – az ún. kauzálsík. Ez a sík köznapi nyelven a mennyország. Ez az otthon, igazi lényünk, az isteni szikra lakhelye. Itt tárolódik mindaz, amit inkarnációink során összegyűjtöttünk: ez a kincseskamra – meg a szikár, meztelen valóság; ennyink van… itt dologtalanok vagyunk, ez a kiindulópont, az abszolút pihenés helye. A kauzálsík az úgynevezett forma nélküli gondolatok világa, itt már csak ideák vannak, elvont fogalmak. Minden először idea-szinten fogalmazódik meg, erre rakódik rá a felépítmény. Ezen a helyen nincsenek már napi gondok, csak tapasztalatok és eredmények. Az Én-szikra látja elmúlt életeit és levonhatja a végső konklúziókat mindabból, amit eddig megtapasztalt.

 A reinkarnáció tehát az ember maradandó részének új testbe költözése, és azt a célt szolgálja, hogy az előző élet tapasztalataival gazdagodott isteni szikra (a dzsivátma) új eszközökkel, kipihenten tudjon aktivizálódni és új tapasztalatokra szert tenni olyan körülmények között, amire a finomanyagi világban nincsen módja.

Nézzük meg, milyen felszereltséggel indul neki ez a kis szikra egy új inkarnációnak…? Három faktor határozza meg az új testetöltés paramétereit: belső, külső és független tényezők. A belső tényezők azok a tapasztalások, amiket az elmúlt élete során összegyűjtött. Minden, amit felszedett, valamilyen formában ott bújik benne. Lefoszlottak már a direkt emlékek, de megmarad a lenyomatuk a kauzáltestben eltárolt asztrális és mentális, valamint energetikai tartalmak formájában.

Másodszorra vehetjük azokat a hatásokat, amiket a világ felé produkált, a cselekedeteit, másokkal és a környezettel szembeni ténykedését. Elmúltak az események (csak az akasha őrzi meg a konkrét cselekedeteket), de visszamaradtak azok a karmikus kapcsolódások, amikről a múlt alkalommal volt szó.

Harmadszorra pedig van egy személytől független külső tényező, ami a testetöltés külső körülményeit rendeli az adott inkarnációhoz. Ez a külső tényező egy nem emberi fejlődési vonalon lévő faj, a Lipikák.

Nézzük először a belső tényezőket: mint már emlitettük, az összes cselekedetnek van egy bizonyos rezüméje, ami egy nagyon gazdag leveshez  hasonlítható; mindenből van benne egy kicsi, ami megadja a pillanatnyi állagát, ízét, hőmérsékletét. Vannak benne dolgok, amik erősítik, vannak, amik semlegesítik egymást, de benne vannak! Ez nagyon fontos! Amit megszereztünk, az bennünk van még akkor is, ha nem érezzük jelenlétét, mert esetleg egy másik hatás épp elnyomja., és működik akkor is, ha ezt a hatást nem vesszük észre, mert egy másik érzet erősebb. Tehát az az asztrális és mentális tartalom, amivel nekikezdünk egy új testetöltésnek, minden eddigi tapasztalásunk eredményét magába foglalja, mind asztrál- mind mentálszinten. Ezt a levest lehetetlen lenne leírni, mint ahogy senkinek sem lehet elmagyarázni egy étel ízét; mindenkinek egyéni levese van, persze nagyobb közös jellemzőkkel: híg, sűrű, erős, sós, darabos, krémes… A szerzett tartalmaink is csak ilyen nagyjábóli csoportosításban ismertethetőek; arról vannak leírások, hogy miből várhatóan mi lesz, de ez annyiféle variációban képzelhető el, ahány ember csak van. Az asztrális oldalon vágyakból és a törekvésekből  képességek lesznek, a sikerek lelkesedés, a siker hiánya érdektelenség formájában fog jelentkezni (itt is megfigyelhető a kettősség: a tartalomnak van egy minőségi és egy energiai- töltésjellege). Mentálsíkon a megformált, kitartó gondolatok  a jellemet alakítják (mind “jó”, mind “rossz” irányban), a szellemi tapasztalat bölcsességé válik, míg a fájdalmas tapasztalatok lelkiismeretként manifesztálódnak.

Ugyancsak adottságként visszük magunkkal az energetikai összetevőket, tehát a szokásokat, a blokkokat és a beidegződéseket, amint arról már volt szó. Külső tényezőként vesszük a karmák csoportjait; általános, legnagyobb keret a rendszer-, vagy kozmikus karma, ami azt szabja meg, hogy most épp melyik bolygón, milyen rendszer részeként inkarnálódunk. Ez eléggé távoli és ködös dolog, a mi szempontunkból csak mint adottság van jelentősége. Jobban húsba vágó a meglévő csoport- és egyéni karmáink összetétele és érettségi foka. Ami az összetételt illeti: a társadalmi keretek között nagyon sok csoporttal kerülünk karmikus kapcsolatba és gyűjtünk be ezáltal csoportkarmákat, kezdve az evezőpados lázadó társakkal szerzettől a bennszülöttek jó szándékú térítésén keresztül az EU csatlakozással okozottig. A csoportkarmákat nem látja át az átlagember, mert magasabb rálátást igényelnek mások – több csoport, nép -  karmáira. Az egyéni karmákat kauzálszinten látja az ember (az egyes ember maradandó énje, természetesen). Tudja tehát, hogy valamely eseményből mi származott és még mi várható (ez persze nem jelent jövőbe látást, mert a mikéntje még rengeteg eshetőségtől függ.

Mi szerint áll még össze a csomag? Említettük, hogy vannak lappangó, érett és megnyilvánuló karmák. A lappangóval nem kell törődni, az majd egy távolabbi testetöltés nyűgje lesz, ami számításba jön, az az érett karma. Érett karma az, ami már nem vesz fel a cselekményekből töltéseket, vagy a meglévő töltés elérte benne azt a szintet, hogy aktiválódjon (a mennyiségi változás átcsap minőségibe). Ezeket a karmákat felfoghatjuk súlyokként is, amikből úgy kell összeválogatni egy hátizsákra valót, hogy menni is lehessen vele, el is férjen a zsákban, ne rongálják egymást, és ne üssünk meg vele más járókelőket sem. Ez nyilván nem könnyű feladat, de nem is kell egyedül elvégezni. A leírások szerint az új testetöltés karmáit a Karma Urai, más néven a Lipikák – akik nem emberi lények, válogatják úgy össze a karmák hatalmas seregéből, hogy ne is legyen sétagalopp az előttünk álló testetöltés, de ne is rokkanjunk bele a feladatba. Bizonnyal a fejlettebbeknek van beleszólásuk a dologba, elvégre a mi csomagunkról van szó, de nem hiszem, hogy teljes egészében ránk lenne bízva, hiszen akkor a „nemszeretem” karmákat, amiket a régmúltban termeltünk be (kegyetlenkedések, szadizmus, különféle „filiák” (tehát az alsó asztrál tombolásának következményei), csalárd viselkedés, hitszegés, árulás, hatalommal történő visszaélések és hasonló gyarlóságok…) jobbára csak görgetnénk magunk előtt, vagy éppen egyszerre szeretnénk letudni, amit fejlettségi szintünk nem viselne el. Valahogy ezeket is le kell dolgozni, de nem szabad, hogy felboruljon az egyensúly – erre figyelnek a Lipikák. Egyidejűleg arról is gondoskodnak, hogy ezek a kiválasztott csomagok más leszületni készülő lelkek karmáival összhangban legyenek. Ezt a lélek nem képes egyedül megtenni, mert mások  - gyakorlatilag az összes potenciálisan leszületésre alkalmas lélek – karmáit és azok összefüggéseit csak a Lipikák látják át. Feltétlenül fontos ugyanis, hogy az összhang minden résztvevőt előre vigyen, és ne haladja meg a lehetőségeiket, tehát ne kényszerüljön senki olyan helyzetbe, amit nem tud megoldani. Illetve … vannak olyan helyzetek természetesen, amit az ember nem tud megoldani, mert nem is az a feladat, hogy megoldja, hanem hogy tanuljon belőle. Nagyjából ilyesmi az összes megmagyarázhatatlan sorscsapás és atrocitás, amit elszenvedünk. Ne feltételezzünk ebben semmilyen gonosz szándékot, vagy büntetést; a karma leginkább egy töltés, aminek ki kell sülnie. Úgy fog kisülni, ahogy a jellege megkívánja. Rossz tehát a kérdés: miért ver engem az Isten?!! Isten nem foglalkozik az egyes teremtmények verésével, hanem rábízza a világ igazgatását a törvényekre.

A Lipikáknál tartottunk: ugyancsak az ő feladatuk a testetöltés konkrét korának és helyének meghatározása. Az eddigi tapasztalások szerint az inkarnációk az idő mentén haladnak, tehát az ember nem inkarnálódik egy már elmúlt korban, hanem a szellemi fejlettségtől függően 400 - 1200 évente következik el egy új testetöltés. Az, hogy hol és konkrétan mikor, már a karmikus állomány függvénye: itt bizony figyelembe kell venni minden lehetséges kombinációt, hogy a rendszer is haladjon előre, tehát ne csak az egyén karmái teljesüljenek, hanem a csoport(ok)é is, sőt az egész rendszer teljesítse a kijelölt feladatát. Az egyénre visszatérve: szintén nem saját döntés a konkrét fizikai helyszín és test kiválasztása, hiszen ehhez látni kell a (potenciális) szülők jellemzőit mind fizikai szinten (itt a konkrét fizikai test jellemzőire kell gondolni), mind érzelmi és szellemi tulajdonságok tekintetében.

Itt kell tennünk egy pici kitérőt: más a fizikai ember és más az, aki inkarnálódik. A földi evolúció kitermelte az emberszabású főemlősöket, és ezen belül egy fejlődési vonal az embert. Ez a lény egy olyan állat, ami fejlett ösztöni vezérléssel és mentális tevékenységre való képességgel rendelkezik. A fejlett ösztöni vezérlés minden állatban megvan, a mentalitásra való hajlam nem. Az emberszabású főemlőst a benne dolgozó szellem teszi emberré. Minél jobban képes az ember úrrá lenni ösztöntermészetén, annál hasznosabb eszköze az az állat, amiben tevékenykedik. Ha nincs mentális tevékenység, vagy csak alacsony szintű, akkor az illető egyed – bár látszólag ember, hiszen beszél, jár-kel, eszközt használ – alig több egy csimpánznál, aki éli az ösztönvilágát, zabál, szaporodik, gyűjtöget, hogy legyen mit enni és a nősténynek vetni, hogy az ne menjen más hím után.

Más oldalról nézve: a fizikai test egy rendszer, ami alrendszerekből épül fel, egészen sejtszintig. Egyes kutatások szerint a sejtek világa a teremtés egyik különálló ága, tehát pont olyan teljes világ, mint a miénk. Itt is előjön az analógia törvénye; a kis rendszerek nagyobbakká állnak össze és saját életük egy nagyobb élet részévé válik, miáltal a nagyobb élet cselekedetei náluk rendszerkarmaként épülnek be. Ugyanígy vesz részt az emberiség az egész bioszférával egyetemben a Föld életében és karmikus útjának teljesítésében.

Visszatérve a fizikai testhez, amivel megszületünk: ez voltaképpen egy gép, amit egy bonyolult építési minta – gének, kromoszómák - alapján elementálok raknak össze. Beleépítik mindazokat a jellemzőket, amik egyrészt szülői oldalról jönnek (örökletes tényezők), másrészt az energetikai struktúrát, ami adódik az inkarnációra „szabott” energiamennyiségből, valamint az eddig felhalmozott gátlásokból, félelmekből és blokkokból.

A testfelépítés durva tükröződése a magasabb testekben foglalt tartalmaknak: ha a magasabb testek kidolgozatlanok, a fizikai test is tükrözni fogja ezt vagy a funkcionalitás hibái (satnyaság, betegségre való hajlamok), vagy fizikális elnagyoltság által. Mindazonáltal ezen a téren nem lehet ex chatedra kőbe vésni dolgokat, mert rengeteg dolog határozza meg a szülők kiválasztását és az egész fizikai felépítést, de például a primitívség jegyei mindenki által könnyen felismerhetőek.

Nem említettük még a konkrét családi körülményeket, ahova a lélek leszületik. Nagy általánosságban olyan szülőkhöz fog a lélek leszületni, akik a legtöbb segítséget tudják neki nyújtani ahhoz, hogy teljesíthesse életfeladatát. Ebbe belejátszhatnak a csoportkarma és az egyéni karma kötődésein túl az elmúlt élet „érdemei” is: ha valaki segítőkész és pozitív volt, akkor olyan környezetbe kerül, ahol ezt a tendenciát erősíteni tudja, és fizikai javakban is visszakap abból, amit előző életében másoknak juttatott (ezért van benne a nagy vallásokban a kötelező adakozás parancsa), ha önző és csak magára gondoló volt, akkor ez a tulajdonság fogja a születési helyet meghatározni – szegény, nélkülözésekkel teli életkörülmények döbbentik rá arra, mennyire jó kérés nélkül kapni, ha az ember rászorul.

A reinkarnáció a kauzáltestből indul ki: a maradandó Én készít magának egy újabb eszközt, amivel ismét anyagi környezetben gyűjthet tapasztalatot és nem utolsó sorban törlesztheti meglévő karmikus adósságait (illetve szerezhet újabb karmákat). Ez voltaképpen egy kényszer is, mert a teremtés (az Élet) nagy játékában mindenkinek részt kell vennie, míg ezt a szintet meg nem haladja.

A kauzál-én először  mentáltestet készít és ehhez felhasználja azokat a képességeket, készségeket, amit az előző inkarnációkból összegyűjtött, valamint befogadja azokat a vele rokon töltésű alrendszereket, amiket maga köré vonz. Ezek a szint gondolatformái és elementáljai, amik a testen belül egséges rendszerben működnek, de azért nem adják fel saját irányultságukat sem. Emiatt jutnak eszünkbe néha teljesen elképesztő gondolatok; ahogy az elme fénye egy ilyen gondolatformára vetül, az hirtelen megjelenik és teret kap a tudatban. Nem kell tehát bűntudatot éreznünk egy-egy „piszkos” gondolatunk miatt – nem ok nélkül van velünk, de még nem ok arra, hogy gazembernek, vagy elmebetegnek véljük magunkat. A mentáltestben halmozódnak fel ezen felül az elmúlt életekből származó és most aktivizálódó képességek; az ügyesség, a készség valami iránt, a szellemi kvalitások, intelligencia, és effélék. A új mentáltest fejlettségét mindaz határozza meg, ami az elmúlt életek alatt összegyűlt; hozott anyagból építkezünk. Amit nem fejlesztettünk ki, vagy csak érintőlegesen foglalkoztunk vele, az nincs meg, az nem lesz benne. Amit sok inkarnáció óta fejlesztgetünk, az „ösztönös tehetség”-ként fog a felszínre törni („született” nyelvzsenik, zenészek, művészek, … stb).

A mentáltest elkészülte után következik az asztráltest, az analógia ugyanaz, mint a mentáltestnél; ide épülnek be mindazon emocionális alkotók, amiket az Én eleddig összegyűjtött – illetve ezek eredői és minden olyan elem a szint (asztrálszint) anyagából, ami a belépülő kvalitásokhoz vonzódik. Asztrális tartalmainkat összefoglalva emberi – erkölcsi – konstitúciónak, habitusnak, természetnek lehetne nevezni. Ebben a testünkben rögzülnek a hajlamok, az érzelmi kvalitások, a „lelki” tulajdonságok, mint vérmérséklet, erkölcs, empátia, valamint az alapvető működési sémákat vezénylő ösztönök. Itt is attól függ a test milyensége, hogy az elmúlt inkarnációk alatt milyen szinten sikerült finomítani ösztöni működésünket; aki teljesen az ösztöneitől hajtva csak a testi, illetve altesti örömöket hajhászta, az a következő inkarnációban is olyan asztráltesttel kénytelen működni, ami őt ebbe az irányba igyekszik elvinni. Ez persze nem rossz dolog, csak épp spirituális értelemben stagnálás… nem az a dolgunk, hogy egész életünkben a hasunkat tömjük és szaporodjunk (vagy legalábbis a módját gyakoroljuk…J) – ez az állati lét jellemzője.

Ez a két test az, amit hoztunk magunkkal, de van még egy finomanyagi testünk; az étertest. Ennek az elkészítése és megtervezése nem függ a mi hozott anyagunktól, illetve indirekt összefüggés van: az étertest közvetlenül a fizikainak finomanyagi mintája és energiaraktára. A leszületés körülményeit döntően meghatározó Lipikák adják meg a paramétereit, amikor eldöntik, hogy az adott inkarnáció hol, mikor, milyen szülők közreműködésével és milyen energiatartalommal fog elkezdődni (ez a test tárolja azt a „csomag” életenergiát, ami biztosítja az illető inkarnáció +”töltését”). Ugyancsak ez a test tárolja a blokkokat is.  Ezek tartalmazzák mindazon töltéseket, amik egy-egy tulajdonságunk kifejeződésre jutását a fizikai síkon lehetővé teszik, vagy kényszer, vagy gátlás formájában. Voltaképpen mindegyik feszültséggel manipulál: az ember egy feszültségekkel teli rendszer, és mindig megpróbál a legkisebb feszültség irányába elmozdulni. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a feszültség-alapú kényszervezérlés sokkal jobban képes befolyásolni mindennapjaink történéseit, mint egy külső körülmény. Létrejön tehát egy olyan kötélhúzásos helyzet, amiben mindig valami felülkerekedik bennünk, de nem mindig az, amit szeretnénk, vagy ami logikus lenne. Ahogy a szél belekapaszkodik a nagykabátba és elhúz az utcán, úgy viheti el az embert egy indulat, egy rosszul kezelt gondolat, vagy egy feltörő félelem. Ilyen esetekben általában durvábbik anyag minősége kerekedik felül, azaz az értelmet felülírja az érzelem, az érzelmet meg háttérbe szorítják az energetikai hatások (félelmek, gátlások, blokkok). Ezek a helyzetek az esetek nagyobb részében labilisak, tehát ami kiborul, az kis idő után vissza is tér medrébe; a félelem elmúlik, a düh elszáll, a bátorságot csak-csak összeszedi az ember, és az élet visszatér abba a nagy, tulajdonságaink által szabályzott keretekbe, amire a testekbe kódolt minőségek determinálják, de ha egy energetikai hatás tartósan képes dominálni, elhúzhatja a szekeret teljesen hibás irányba. Kérdés persze, hogy mit fogunk fel hibás iránynak?

Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a világ azért van, hogy mindent megtapasztaljunk benne és nincs semmi, ami felesleges lenne, tehát ha valaki ötször rugaszkodik neki az érettséginek, az is képviselhető, hiszen mindig tanul valami olyat, amire másképp nem lett volna módja. A másik véglet az, hogy nyílegyenesen törjünk előre, tudjuk le karmáinkat (jussunk el Istenhez) és hagyjuk el mielőbb és mindörökre ezt a földi világot. Sommásan el lehetne intézni a dolgot azzal, hogy az „igazság” valahol a kettő között van, de azért megpróbálom kicsit körbejárni. Az első esetben arról van szó, hogy valaki azért nem tud valamit elvégezni, mert vagy nincs meg a hozzá való készsége, vagy ha megvan, akkor valami más belső tartalma legátolja annak rendeltetésszerű működését. Például nem tud az illető tömeg előtt beszélni, holott egyébként jól fogalmaz, fejlett szókincse van, nem beszédhibás. Elméletileg az adottságai megvannak, de van egy jól fejlett gátlása, ami a kritikus pillanatban valamelyik szükséges összetevőt lebénítja. Vagy nem találja a szavakat, vagy szétesik a mondatfűzése, vagy dadogni kezd. Ezen nem igazán szokott segíteni, ha az illető nagyon erőlteti a nyilvános szerepléseket, mert minden kudarccal csak a blokkja erősödik. Persze nagy önfegyelemmel képes úrrá lenni a problémán, de fordítva kell hozzáállnia: nem a beszéd elmondására kell a hangsúlyt fektetni, hanem a szereplés blokkjának kioldására. Először önmaga előtt, majd egy abszolút bizalmas előtt, majd több közelálló jelenlétében kell a megnyilvánulást próbálgatni, mire kikopik a gátló töltés és el lehet kezdeni a megnyilvánítási készségek összehangolásának edzését. Lehetne persze szó bármi másról is, a metodika ugyanaz: először a durvábbik összetevőt kell hatástalanítani a gátló tényezők közül, és csak utána lehet a finomabbak felé fordulni. Tehát, maradva a példánknál: ha már a torkában lévő gombócot sikerült lenyelni, és nem utál tömeg előtt beszélni az illető, akkor „csak” az van hátra, hogy értelmesen tudja előadni a mondanivalóját – már ha van. Tehát a fizikai sík finomabb részéről, az éteriről puhítja fel az asztrálison keresztül a mentális készségekig a tartalmait, és akkor tud teljes értékűen cselekedni.

A második esetben legtöbbször vallási túltengés klasszikus esete forog fenn; minden vallás megfogalmaz egy „királyi utat”, ami által el lehet jutni Istenhez, gondoljunk például a Tíz parancsolatra. Ugyanilyen parancsolatok vannak a többi vallásban is, hol több, hol kevesebb. Ezeket betartva az ember valóban jobbá válik, de hosszú idő kell hozzá, ezért sokan gondolják, hogy egy erőltetett hittevékenységgel meg lehet a fáradozás, az út nagy részét spórolni. Ilyen lehet például az önmegtartóztatás, az ájatatosság, a bigottság, aszketizmus, stb. vitathatatlanul el lehet bizonyos tulajdonságokat sajátítani úgy is, hogy csak azokra koncentrálunk és minden mást háttérbe szorítunk, de ebben az esetben átesünk a ló túlsó oldalára: az erőfeszítés, hogy egy bizonyos kívánalomkörnek megfeleljünk, gerjeszt egy csomó elfojtást és blokkot, ami más területen határozottan káros következményekkel jár. Gondoljunk bele például, milyen sok pedofil botrány kerül mostanában napvilágra…Itt ugye arról van szó, hogy adva van a szexuális önmegtartóztatás parancsa, ami voltaképpen a fejlődés egy magasabb fokán szükséges, de mivel az asztrális terület (ösztönvilág) még nincs rendbe téve, a visszafojtott töltések olyan módon sülnek ki, ami eredményében sokkal rosszabb hatásokat okoz, mint amennyi haszonnal jár az önmegtartóztatás.

Tehát valahol a kettő között kell megtalálni a helyes arányt: nem célszerű szabadjára engedni az ösztönöket, de nem is okos dolog elfojtani. Mint már említettem, az ösztönök töltések, a töltéseket pedig ki kell sütni, de ellenőrzötten és szisztematikusan; vagyis mindent ki kell próbálni, amire késztetést érzünk és vállalható, de mindenből tanulni is kell. Van erre egy kis zen példabeszéd: a mesternél bejelentkezik a tanítvány-jelölt, hogy jönne tanulni a mester-séget. A mester csak annyit kérdez: „Loptál már?”, mire a tanítvány heves tiltakozásba kezd. Erre a mester csak annyi útbaigazítást ad: „Akkor menj és lopjál. Majd utána visszajöhetsz.”

Igen, valamikor mindent ki kell próbálni, mert csak azzal tanulja meg a lélek a megkülönböztetést; mit szabad, mit nem, mi jó az előrejutás szempontjából, mi káros. Ez a tapasztalás természetesen hosszú életek során fejlődik ki. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Amikor az a szikra, ami a a kauzál-testben lakik, az első emberi testbe költözik (ami egy emberszabású főemlős), szinte nincs is kidolgozott mentális tartalma, viszont tombol benne az ösztönvilág. Az asztrálszint magasabb tartalmai (érzelmek) is hiányoznak. Elkezdi élni ösztöneit, de akadályokba ütközik, mert a többi társa is ugyanezt teszi és érdekellentétek feszülnek egymásnak. Ugyanazt a nőstényt többen akarják, ugyanazt a zsákmányt többen ennék egyedül. Az ütközésekből feszültségek, a feszültségekből blokkok, az ösztönvezérelt cselekedetekből karmák lesznek. Mivel a felsőbb kontroll teljesen hiányzik, előáll a fentebb ismertetett első eset, azaz addig ismétlik a kényszeres cselekedeteket, míg az ebből begyűjtött feszültség ki nem csapja a biztosítékot és valami módon az egyed ki nem kerül az ördögi körből. Például a mohó gyerek tömi magába a sütőből frissen kivett süteményt, aztán jól megégeti a száját. Legközelebb megint odanyúl, de a süti újra megégeti. Lehet, hogy elismétli még egyszer-kétszer, de aztán a melegtől való félelem feszültsége legyűri a mohóság ösztöni késztetését. Megtanul várni, türelmesnek lenni. Piti dolog, de meg kell tanulni. Szép lassan elkezdenek kifejlődni az ok-okozat felismerések láncai, és megjelenik a kezdetleges gondolkodás, szerveződni kezd a mentáltest tartalma. Ezzel már egyszerűbb elkerülni a legnagyobb fájdalmakat, de még mindig sok az ösztöni cselekvés. Elmondhatjuk, hogy az egész működést nagyon sokáig az ösztönrendszer irányítja, és csak meglehetősen későn, kb az utolsó négy-öt inkarnációra jellemző a mentális vezérlés megjelenése. Gyakorlatilag mióta írott történelmünk van…J. Az ösztönrendszer mellett a blokkrendszer fejti ki a második legnagyobb hatást, és csak ezután következik a mentális rendszer. Ha el akarjuk kerülni azt a csapdát, hogy a blokkok által bizonyosfajta medrekben tartott ösztönrendszerük mindig ugyanazokat a vágykielégítési sémákat ismételtesse velünk – ami természetesen ugyanolyan, vagy nagyon hasonló karmák begyűjtéséhez vezet – akkor valahogy meg kell szakítanunk ezt a láncot.

Hogyan lehet a láncot megszakítani? Csak tanulással és odafigyeléssel. Törekednünk kell arra, hogy tudatosan éljük az életet és tanuljunk elkövetett hibáinkból. Ne kelljen húsz pofont kapni, csak egyet… nem fog egyszerre menni, messze vagyunk még a tökéletességtől. De fontos, hogy figyeljünk magunkra és tudjunk megújulni. Ismerjük fel gyenge pontjainkat, valljuk be magunknak azokat a hibákat, amikről régóta tudomásunk van, de elintézzük egy „…hát én már csak ilyen vagyok…”-al. A múltkori kis előadást egy folyóban való úszásos hasonlattal kezdtem, erre szeretnék most visszautalni: ne sodródjunk, hanem ússzunk. sokkal többet fogunk élvezni a folyóból, mint fuldoklás közben, és nem lesz megerőltetőbb sem. Élvezzük ki az utazást. :-)

Persze, ha nem megy, akkor sem kell kétségbe esni: majd megy legközelebb. Mindig van egy újrakezdés. De a mostani vetésen múlik, milyen lesz a „következő aratásunk”.

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77