Tóbiás könyve 2. rész
2006.10.23. 19:00
"Hogy van?" "Él és egészséges." S Tóbiás azt is hozzátette: "Ő az apám." Tób 7.6 Erre Ráguel felugrott, megcsókolta és sírva fakadt. Tób 7.7 Aztán így szólt hozzá: "Áldjon meg az Isten, fiam! Igen kiváló embernek vagy a fia. Milyen kár, hogy egy ilyen becsületes és jószívű ember megvakult." A nyakába borult testvérének, Tóbiásnak és zokogott, Tób 7.8 s Edna, a felesége és Sára, a lánya is sírt. Tób 7.9 Aztán levágott egy kost a nyájból és szíves fogadtatásban részesítette őket. Megmosakodtak, megfürödtek és asztalhoz ültek. Akkor azt mondta Tóbiás Ráfaelnak: "Azarja testvér, légy szíves, kérd meg Ráguelt, adja hozzám a nővéremet, Sárát feleségül." Tób 7.10 Ráguel meghallotta, és azt mondta a fiatalembernek: "Egyél-igyál, mulass jól! Csak rajtad áll, testvérem, hogy feleségül veszed-e lányomat, Sárát. Én nem tehetem meg, hogy máshoz adjam, hisz te vagy a legközelebbi rokona. Tób 7.11 De őszintén beszélek veled, fiam: hétszer is megpróbáltam, hogy férjet szerezzek neki a rokonaink közül, de amint közeledtek hozzá, még azon az éjjel mind meghaltak. De most egyél és igyál, fiam, az Úr majd megajándékoz kegyelmével és békéjével benneteket." Tóbiás kijelentette: "Hallani sem akarok evésről-ivásról, amíg meg nem mondod kereken, mi a szándékod." Ráguel így felelt: "Nos, mivel Mózes törvénye szerint a tiéd, az ég is azt akarja, hogy a tiéd legyen. Rád bízom hát nővéredet. Mostantól a bátyja vagy, ő meg a nővéred. Mától kezdve örökre a tiéd. Az ég Ura legyen hozzátok irgalmas ma este, fiam, és árassza rátok kegyelmét és békéjét." Tób 7.12 Akkor Ráguel behívta a lányát, Sárát, kézen fogta, és ezekkel a szavakkal adta feleségül Tóbiásnak: "Rád bízom. Mózes törvénye és parancsa neked ítéli feleségül. Vedd, és vidd tiszta szándékkal atyádhoz. Az ég Istene adjon nektek szerencsés utat!" Tób 7.13 Aztán a feleségéhez fordult és papírt hozatott az íráshoz. Megírta a házassági szerződést, amelynek értelmében a lányát feleségül adja Tóbiásnak, Mózes törvénye szerint. Tób 7.14 Akkor aztán nekiláttak az evésnek-ivásnak. Tób 7.15 Ráguel odaszólt a feleségének: "Tedd rendbe nővérem, azt a másik szobát és oda vezesd be őket." Tób 7.16 Az el is ment, s megvetette az ágyat a szobában, ahogy az ura mondta és odavezette a lányát. Tób 7.17 Elsiratta, aztán letörölte a könnyeit és így szólt hozzá: "Ne félj lányom! Az ég Ura fordítsa örömre szomorúságodat. Bátorság, édes lányom!" Aztán kiment. Tób 8 Tób 8.1 Amikor befejezték az evést és ivást, arról kezdtek beszélni, hogy lefekszenek, s az ebédlőből a nászszobába vezették a fiatalembert. Tób 8.2 Akkor Tóbiásnak eszébe jutott, amit Ráfael mondott neki. Elővette hát táskájából a hal szívét és máját, és a füstölőben levő parázsra tette. Tób 8.3 A démon nem állhatta a hal füstjét, így el is menekült a levegőben, meg sem állt Egyiptomig. Ráfael üldözőbe vette, megkötözte és odaláncolta. Tób 8.4 Közben a szülők kimentek és bezárták az ajtót. Tóbiás fölkelt az ágyból és azt mondta Sárának: "Kelj fel, nővérem! Imádkozzunk együtt és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét." Tób 8.5 Az fölkelt és elkezdtek imádkozni, hogy oltalmat találjanak. Tóbiás kezdte: "Áldott vagy, atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsőítsenek az egek és mind a teremtmények mindörökké. Tób 8.6 Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat. Tób 8.7 Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg." Tób 8.8 Közösen rámondták: "Úgy legyen, úgy legyen!" Tób 8.9 Aztán éjszaka együtt háltak. Ráguel fölkelt, és szólt szolgáinak. Azok mentek, és segítettek neki sírt ásni. Tób 8.10 Azt gondolta ugyanis magában: "Hátha ez is meghalt, s mi nevetség és gúny tárgyává leszünk." Tób 8.11 Amikor a sír elkészült, Ráguel hazament, hívta a feleségét Tób 8.12 és így szólt hozzá: "Küldj be egy szolgálót a szobába, hadd nézze meg, vajon életben van-e Tóbiás. Ha meghalt, eltemetjük, mielőtt valaki megtudná a dolgot." Tób 8.13 Hívták a szolgálót, lámpát gyújtottak, kinyitották az ajtót, s a szolgáló belépett. Mély álomba merülve találta mindkettőjüket. Tób 8.14 Erre kijött és halkan ezt mondta: "Nem halt meg, minden rendben van." Tób 8.15 Akkor Ráguel e szavakkal magasztalta az ég Istenét: "Áldott légy, Uram, minden tiszta ének zengje dicséretedet örökkön-örökké! Tób 8.16 Áldott légy, mert örömben részesítettél, s amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk. Tób 8.17 Áldott légy, mert megkönyörültél ezen a két egyetlen gyermeken. Ezentúl is légy hozzájuk, Uram, irgalmas és oltalmazd őket! Örömben és kegyelemben éljék le életüket!" Tób 8.18 Aztán meghagyta szolgáinak, hogy még hajnal előtt temessék be a sírt. Tób 8.19 Süttetett feleségével egy kemence kenyeret, aztán kiment a nyájhoz, kiválasztott két ökröt és négy birkát, beadta a konyhára, és megkezdődött a készülődés. Tób 8.20 Aztán hívatta Tóbiást, és azt mondta neki: "Tizennégy napig nem mehetsz el innen. Maradj itt, ahol vagy, egyél-igyál nálam. Szerezz örömet a lányomnak annyi gyötrelem után. Tób 8.21 Aztán vidd el a vagyonom felét, és térj vissza apádhoz akadálytalanul. Ha aztán meghalunk, a feleségem is, én is, a tiéd lesz a másik fele is. Bátorság, fiam! Apád vagyok, Edna meg anyád. Mint nővérednek, ugyanúgy neked is szüleid vagyunk mostantól fogva. Csak bátorság, fiam!" Tób 9 Tób 9.1 Tóbiás akkor Ráfaelhez fordult: Tób 9.2 "Azarja testvér - mondta neki -, végy magadhoz négy szolgát és két tevét, és indulj el Rágesba! Tób 9.3 Menj el Gábaelhez, add át neki az elismervényt, és vedd át tőle a pénzt. Azonkívül hívd meg, hogy jöjjön el a lakodalmamra. Tób 9.4 Jól tudod, hogy apám számlálja a napokat, s ha csak egy napot kések is, nagyon fog aggódni. Tób 9.5 Azt is tudod, hogy milyen kijelentést tett Ráguel, így az ő esküje is kötelez." Ráfael tehát elment négy szolgával és két tevével Médiába, Rágesbe. Gábaelnél szálltak meg. Megmutatta neki az elismervényt, s közölte vele, hogy Tobit fia, Tóbiás házasságot köt, és meghívja a lakodalomra. Gábael átadta neki a zsákokat - a pecsét érintetlen volt rajtuk. Felrakták őket a tevékre, s jó korán elindultak együtt a lakodalomra. Tób 9.6 Amikor megérkeztek Ráguelhez, Tóbiás épp ebédelt. Fölkelt, és üdvözölte (Gábaelt). Gábael sírt, és ezekkel a szavakkal mondott rá áldást: "Tökéletes, igaz és jótékony apának kiváló fia, az Úr adja meg neked, feleségednek, feleséged apjának és anyjának az ég áldását! Áldom az Istent, mert megláthattam unokatestvéremnek, Tobitnak élő képmását." Tób 10 Tób 10.1 Közben Tobit mindennap azt számolgatta, hány nap kell is az oda- és visszaérkezéshez. Mind elmúlt, és a fia még mindig nem ért haza. Tób 10.2 Azt gondolta magában: "Odalent talán elutasították őket. Vagy talán meghalt Gábael, és most nincs senki, aki odaadja a pénzt." Tób 10.3 Kezdett aggódni. Tób 10.4 Anna, a felesége azt mondta: "Meghalt ez a gyerek. Nincs ez már életben." Elkezdte siratni a fiát és kesergett. Azt mondta: Tób 10.5 "Jaj-jaj, fiam, miért is engedtelek el, szemem fénye!" Tób 10.6 Tobit rászólt: "Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora. Valami közbejöhetett nekik ott lent. Útitársa megbízható, testvéreink közül való. Ne búsulj, nővérem, bármelyik pillanatban betoppanhat." Tób 10.7 De ő csak erősködött: "Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam." Mindennap kiment és kémlelte az utat, amelyiken elment a fia. Senkinek sem hitt már. Amikor a nap lenyugodott, ő is hazament, hogy aztán egész éjjel keseregjen és sírjon, mert nem jött álom a szemére. Egy falat nem sok, de annyit sem evett egész nap, éjjel meg egyfolytában siratta a fiát, Tóbiást. Amikor vége lett a két hétig tartó lakodalomnak - Ráguel megfogadta, hogy ilyet rendez a lányának -, azt mondta Tóbiás Ráguelnek: "De most már engedj el! Különben apám és anyám azt hiszi, hogy soha többé nem lát. Arra is kérlek, atyám, engedd meg, hogy visszatérjek apámhoz: mondtam már, milyen állapotban hagytam otthon." Tób 10.8 Ráguel ezt mondta Tóbiásnak: "Maradj nálam, fiam. Küldök majd valakit apádhoz, Tobithoz, hogy hírt vigyen rólad." Tób 10.9 De Tóbiás nem tágított: "Ne, inkább engem engedj el apámhoz." Tób 10.10 Ekkor Ráguel fölkelt, átadta neki a feleségét, Sárát, és vagyonának a felét: szolgákat, szolgálókat, ökröket és juhokat, szamarakat és tevéket, ruhát, pénzt és házi fölszerelési tárgyakat. Tób 10.11 Aztán békében útra bocsátotta őket. Búcsúzóul ezt mondta Tóbiásnak: "Jó egészséget kívánok, fiam, és szerencsés utat. Az ég Ura legyen kedves hozzád és feleségedhez, Sárához. Remélem, hogy meglátom gyermekeiteket, mielőtt meghalok." Tób 10.12 Lányának, Sárának meg ezt mondta: "Menj csak szépen az apósodhoz! Ők most már éppen úgy szüleid, mint mi, akik életet adtunk neked. Menj békével, lányom. Mindig jót halljak rólad, amíg csak élek!" Aztán megcsókolta, és útjukra bocsátotta őket. Edna azt mondta Tóbiásnak: "Fiam és kedves testvérem, az Úr segítsen vissza, és adjon nekem olyan hosszú életet, hogy megláthassam gyermekeiteket, a tieidet meg Sára lányomét. Az Úr színe előtt átadom neked a lányomat, hogy vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben! Menj békében, fiam! Mostantól fogva anyád vagyok, és Sára a nővéred. Bárcsak mindannyian boldogok lehetnénk egész életünkben." Megölelte, és örömmel elbocsátotta őket. Tób 10.13 Tóbiás elégedetten távozott Rágueltől. Vidám szívvel magasztalta az ég és a föld Urát, a mindenség Királyát, hogy így sikerült az útja. Ő is áldással búcsúzott Rágueltől és feleségétől, Ednától: "Nagyon boldog volnék, ha egész életemben tisztelhetnélek benneteket!" Tób 11 Tób 11.1 Mentek, míg a Ninivével átellenben fekvő Kaszerin közelébe nem értek. Tób 11.2 Akkor azt mondta Ráfael: "Tudod, milyen állapotban hagytuk otthon apádat. Tób 11.3 Menjünk előre, tegyük rendbe a házat, s feleséged a többiekkel majd utánunk jön." Tób 11.4 El is mentek mind a ketten. [Azt is meghagyta neki az angyal, hogy az epét vigye magával], a kutya meg ment utánuk. Tób 11.5 Anna csak ült és az utat kémlelte, nem jön-e a fia. Tób 11.6 Egyszer csak megpillantotta, amint közeledett, és azt mondta az apának: "Nézd csak, jön a fiad meg az a férfi, aki elment vele." Tób 11.7 Ráfael így szólt Tóbiáshoz, mielőtt még odaért volna apjához: Tób 11.8 "Tudom, hogy megnyílik apád szeme. Kend a hal epéjét a szemére. Az orvosság majd csípi és fehér hártyát választ le a szeméről. De visszanyeri a látását és meglátja a napvilágot." Tób 11.9 Az anyja odafutott, a fia nyakába borult, és így szólt hozzá: "Csakhogy újra láthatlak! Most már akár meg is halhatok." És sírt. Tób 11.10 Tobit is fölkelt. Megbotlott, de azért ki tudott menni a kapun. Ekkor Tóbiás odasietett hozzá Tób 11.11 [kezében vitte a hal epéjét]. Ráfújt a szemére, és átölelve így szólt hozzá: "Bízzál atyám!" Aztán bekente (a szemét) az orvossággal, megvárta, míg hat, Tób 11.12 majd mind a két kezével kivett egy-egy hártyát a szeme sarkából. Tób 11.13 Ekkor apja a nyakába borult. Tób 11.14 Sírva mondta: "Látlak, fiam, szemem fénye!" Majd így folytatta: "Áldott legyen az Isten. Áldott legyen hatalmas neve. Áldott legyen minden angyala. Áldott legyen a neve mindörökké. Tób 11.15 Mert megfenyített, de meg is könyörült rajtam. Íme, látom fiamat, Tóbiást." Tóbiás belépett a házba, és fennhangon dicsőítette az Istent nagy örömében. Aztán szép sorjában elbeszélte apjának, milyen szerencsés volt az útja: meghozta a pénzt, feleségül vette Ráguel lányát, Sárát, ő is jön nemsokára, közel van Ninive kapujához. Tób 11.16 Ekkor Tobit kiment Ninive kapujához a menye elé nagy örömmel és Istent magasztalva. A niniveiek nagyot néztek, amikor látták, hogy vezető nélkül jár-kel, éppen úgy, mint azelőtt. Tób 11.17 Tobit elmondta nekik, hogy Isten megkönyörült rajta és megnyitotta a szemét. Amikor Tobit közel ért Sárához, fiának, Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá, ezekkel a szavakkal: "Isten hozott, lányom! Legyen áldott atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, s légy áldott te is lányom! Isten hozott otthonodba, (legyen részed) örömben és áldásban. Lépj be, lányom!" Azon a napon Ninivében minden zsidó ünnepelt, és unokatestvérei - Achikár és Nádáb - is eljöttek, hogy részt vegyenek Tobit örömében. Tób 12 Tób 12.1 Amikor a lakodalom elmúlt, Tobit hívatta a fiát, Tóbiást, és ezt mondta neki: "Fiam, legyen gondod rá, hogy kísérődnek megadd a bérét, sőt toldd is meg a kialkudott bért." Tób 12.2 Az megkérdezte: "Apám, mennyit adjak a szolgálatáért? Tób 12.3 Magam nem sajnálnám neki adni annak a felét, amit hoztam. Jó egészségben és baj nélkül visszahozott, meggyógyította feleségemet, elhozta nekem a pénzt, és téged is meggyógyított. Mivel hálálhatjuk ezt meg neki?" Tób 12.4 Tobit így szólt: "Valóban őt illeti a fele annak, amit hoztál." Tób 12.5 Akkor Tóbiás hívatta útitársát, és így szólt hozzá: "Fogadd el a felét annak, amit hoztál, azért, amit tettél, aztán menj békével!" Tób 12.6 Akkor Ráfael félrehívta kettőjüket, és így szólt hozzájuk: "Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt, és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét. Mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit, mert méltó rá, s ne szűnjetek meg köszönetet mondani neki. Tób 12.7 A király titkait meg kell őrizni. Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell. Tegyetek jót, és akkor nem árthat nektek a gonosz. Tób 12.8 Többet ér a böjt imádsággal meg az alamizsna igazságossággal párosulva, mint a nagy vagyon, ha jogtalansággal jár együtt. Jobb alamizsnát adni, mint aranyat gyűjteni. Tób 12.9 Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. Tób 12.10 De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek. Tób 12.11 Megmondom nektek a színtiszta igazságot és nem titkolok el semmit sem előttetek. Mondtam már nektek, hogy jó elhallgatni a király titkát, Isten tetteit azonban ki kell nyilvánítani. Tób 12.12 Tudjátok meg hát, hogy amikor imádkoztatok, te meg Sára, kéréseteket az Úr fölséges színe elé vittem és felolvastam. Éppen úgy azt is, hogy eltemetted a halottakat. Tób 12.13 Amikor nem restellted, hogy fölkelj és abbahagyd az evést, hanem elmentél és eltemetted a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyem a hitedet. Tób 12.14 Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak, és a menyedet is, Sárát. Tób 12.15 Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen." Tób 12.16 Erre mindkettőjüket félelem fogta el, és arcra borultak, mert nagyon féltek. Tób 12.17 (Az angyal) azonban így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Békesség nektek! Magasztaljátok Istent, örökké. Tób 12.18 Nem magamtól jöttem, hanem Istenünk akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden áldott nap, mert őt illeti a köszönet. Tób 12.19 Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt. Tób 12.20 Dicsőítsétek ezért az Urat a földön, és adjatok hálát Istennek. Most visszatérek ahhoz, aki küldött. Írjatok le mindent, ami történt!" Ezzel fölemelkedett. Tób 12.21 Amikor fölkeltek, már nem látták többé. Magasztalták az Istent dicsőítő énekkel, és megköszönték neki, hogy ilyen csodát tett, hogy az Úr egyik angyala megjelent. Tób 13 Tób 13.1 Erre Tobit így szólt: Tób 13.2 "Áldott legyen az élő Isten, mert uralma örökké tart. Mert büntet és kegyelmez, letaszít az alvilág mélységeibe, s felhoz a pusztulás helyéről - senki sem szabadulhat a kezéből. Tób 13.3 Dicsőítsétek, Izrael fiai, a pogány népek előtt! Mert ha szétszórt is benneteket közéjük, Tób 13.4 ott mutatta meg nektek nagyságát is. Magasztaljátok minden élőlény előtt. Mert ő a mi Urunk, ő a mi Istenünk, ő a mi Atyánk, Isten örökkön-örökké. Tób 13.5 Megbüntet benneteket vétkeitekért, de meg is könyörül rajtatok és összegyűjt titeket a népek közül, amelyek közé szétszórt benneteket. Tób 13.6 Ha szívetek, lelketek mélyéből hozzá tértek, s igaz életet éltek színe előtt, felétek fordul, és nem födi el előletek arcát. Fontoljátok meg, mit tett veletek, s fennhangon magasztaljátok. Mondjatok köszönetet az igazságos Úrnak, magasztaljátok az örökkévalóság Királyát! Számkivetésem földjén én is dicsőítem, hirdetem hatalmát és nagyságát a bűnös népnek. Térjetek meg, bűnösök, igaz tetteket vigyetek végbe színe előtt. Ki tudja, talán hozzátok is irgalmas lesz és megkönyörül rajtatok. Tób 13.7 Magasztalom Istenemet és lelkem örül az ég Királyában. Tób 13.8 Hirdesse nagyságát minden ajak, és dicsőítsék Jeruzsálemben. Tób 13.9 Jeruzsálem, te szent város! Isten kezed műve miatt büntet, de újra megkönyörül az igaz fiakon. Tób 13.10 Dicsőítsd az Urat, amint illik, és adj hálát az örökkévalóság Királyának. Akkor örömmel fölépíti benned megint templomát, boldoggá teszi mind a foglyokat, s szeretni fogja a szenvedőket, minden nemzedéken át, örökké. Tób 13.11 Ragyogó világosság támad a föld minden táján. Eljön számtalan nép, messziről, a föld határairól, hogy Urunk, Istenünk szent nevének közelében lakjék. Ajándékot hoznak a kezükben, ajándékot az ég Királyának. Nemzedék nemzedék nyomába lépve megtisztel öröménekével és a kiválasztott neve fennmarad nemzedékről nemzedékre. Tób 13.12 Átok rá, aki gúnyol, átok rá, aki elpusztít, lerombolja faladat, ledönti bástyáidat, fölégeti házaidat. Tób 13.13 Örökké áldott, aki fölépít. Örülj és vigadj igaz fiaid miatt, mert összegyűjtik őket, és akkor dicsőítik az örökkévaló Urat. Tób 13.14 Boldogok, akik szeretnek, boldogok, akik örülhetnek majd békédnek! Boldogok, akik siránkoztak pusztulásodon, mert örömük lesz benned és mind megérik jövendő boldogságodat. Tób 13.15 Áldjad, lelkem, az Urat, a nagy Királyt! Tób 13.16 Hiszen Jeruzsálem újra fölépül, és az ő háza is minden időkre. Boldog volnék, ha nemzetségemből valaki megérné, megláthatná dicsőségedet és magasztalhatná az ég Királyát. Zafírból és smaragdból épülnek majd Jeruzsálem kapui, drágakőből a falaid. Aranyból lesznek Jeruzsálem bástyái és színaranyból a falaid. Tób 13.17 Rubinnal és ofírkővel lesznek kirakva Jeruzsálem utcái, Jeruzsálem kapuiban újra visszhangzik majd az örömének, és minden háza ezt harsogja: Alleluja! Áldott legyen Izrael Istene! Örökre dicsőítsék benned a szent nevet!" Tób 14 Tób 14.1 Így fejezte be Tobit dicsőítő énekét. Tobit száztizenkét éves korában békében meghalt, és Ninivében temették el, illő tisztességgel. Tób 14.2 Hatvanhét éves volt, amikor megvakult. Gyógyulása után nagy jómódban élt, jótékonykodott, és nem szűnt meg dicsőíteni az Istent és magasztalni nagyságát. Tób 14.3 Amikor érezte, hogy közel a halála, odahívta a fiát, Tóbiást és így tanította: "Fiam, vedd gyermekeidet, Tób 14.4 és költözz velük Médiába, mert hiszek az Isten szavának, annak, amit Náhum Ninivéről mondott. Minden beteljesedik és megvalósul, amit Izrael prófétái Asszíriáról és Ninivéről jövendöltek, akiket Isten küldött, nem hiúsul meg egyetlen szavuk sem. Minden megtörténik majd a maga idejében. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. Mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mond, az mind bekövetkezik és megtörténik, és abból, amit jövendöl, nem hiúsul meg egyetlen szó sem. Testvéreinket, akik Izrael földjén élnek, számba veszik és elhurcolják messze szép hazájuktól. Izrael egész földje elpusztul, Szamaria és Jeruzsálem pusztasággá lesz, az Isten háza is elhagyatott lesz és üszkös (egy ideig). Tób 14.5 Akkor Isten megint megkönyörül rajtuk, és visszavezeti őket Izrael földjére. Újra fölépítik házát, ha nem is lesz olyan szép, mint a régi volt, addig, míg el nem jön annak is az ideje. Akkor aztán mindnyájan hazatérnek a fogságból, s teljes pompájában újjáépítik Jeruzsálemet, és újra fölépítik benne az Isten házát, amint Izrael prófétái előre megmondták. Tób 14.6 A föld minden népe Istenhez tér majd és igazságban féli az Istent. Mind elhagyják hamis isteneiket, akik tévedésbe vitték őket, és igazságban dicsőítik majd az örökkévaló Istent. Tób 14.7 Izrael minden fia, aki addig megmarad, tiszta szívvel gondol Istenre. Eljönnek és Jeruzsálemben gyűlnek össze, és attól kezdve biztonságban lakják majd Ábrahám földjét, és az a tulajdonuk lesz. Azok, akik igazságban szeretik Istent, mind örülnek majd, azok pedig, akik bűnt és igazságtalanságot követnek el, eltűnnek a föld színéről. Tób 14.8 Nos, fiaim, lelketekre kötöm: szolgáljatok igazságban Istennek, és azt tegyétek, ami kedves előtte. Kötelezzétek gyermekeiteket is arra, hogy ők is az igazságot szolgálják és alamizsnálkodjanak, el ne feledkezzenek Istenről, magasztalják nevét minden időben, igazságban és minden erejükből. Tób 14.9 Hagyd hát el, fiam, Ninivét, ne maradj itt. Tób 14.10 Amelyik napon mellém temeted anyádat, akármilyen nap lesz is az, még aznap kelj útra, és ne maradj tovább ebben az országban, mert azt látom, hogy hűtlenség és istentelenség uralkodik benne. Látod, fiam, mit tett Nádáb a nevelőapjával, Achikárral: Hát nem élve a föld alá akarta juttatni? De Isten megfizetett az elvetemült gonoszságáért, áldozata szeme láttára, mert Achikár megmenekült, ő pedig az örök sötétségre került büntetésül, amiért Achikár életére tört. Jótetteiért Achikár kikerülte a halálos csapdát, amit Nádáb állított neki, Nádáb azonban beleesett a saját csapdájába és el is pusztult. Tób 14.11 Hát látjátok, gyermekeim, hova vezet az alamizsna és hova az istentelenség - a halálba. De most már nagyon fogytán van bennem az élet." Lefektették az ágyára, meghalt, és tisztességgel eltemették. Tób 14.12 Amikor anyja is meghalt, Tóbiás az apja mellé temette el. Aztán feleségével és gyermekeivel Médiába költözött. Ekbatanában lakott Ráguelnél, az apósánál. Tób 14.13 Öregségükben gondoskodott apósáról és anyósáról, aztán el is temette őket, Ekbatanában, Médiában. Tóbiás örökölte Ráguel vagyonát is meg apjáét, Tobitét is. Tób 14.14 Száztizenhét évet élt tisztességben, becsületben. Tób 14.15 Még halála előtt tanúja volt Ninive pusztulásának. Látta, hogyan veti fogságba a niniveieket Küvaxarész, Média királya, és hurcolja el őket Médiába. Magasztalta Istent mindazért, amit a niniveiekkel és az asszírokkal tett. Még halála előtt megelégedéssel láthatta Ninive sorsát és magasztalhatta az Urat örökkön-örökké. Ámen.
|