15.  Dristáusravika-visaja-vitrisrnaszja vasikára-szamjná vairágyam.

15.  ... Látott (itt ebben a  világban); látható; fizikai, ... (és) hallott; az írásokban megigérve; kinyilatkoztatva, ... tárgyak, ... annak aki megszűnt szomjazni, ... (a vágyakon való) tökéletes uralom tudata, ... ragaszkodásmentesség; elkülönülés.

15.  Vairágya, a látható vagy láthatatlan tárgyak iránti sóvárgás megszűnése annál, aki a vágyak fölötti tökéletes uralom tudatával rendelkezik.

    Ez a szútra határozza meg vairágyát, amely a csitta-vritti elnyomásának véghez viteléhez szükséges második általános mód. Vairágya teljes jelentőségének és az elme nyugalmának létrehozásában játszott szerepének teljes megértése csak a II. részben körvonalazott klésák filozófiájának tanulmányozása után kerülhet sor. Itt csupán bizonyos általános alapelveket beszéltünk meg. Vairágya a rága szóból származik, amelyet a II. rész 7. szútrájában azon vonzásként határoztak meg, amelyet bármely tárgyból származó élvezet okoz. Ezért vairágya az élvezetet adó tárgyak iránti vonzódás hiányát jelenti. Valaki megkérdezhetné: miért csak a vonzódás hiányáról van szó, miért nincs szó a taszítás hiányáról is, mivel a vonzás és a taszítás ellentétpárok és a taszítás a lelket ugyanúgy megköti, mint a vonzás. Nem tévedés az oka annak, hogy drását kihagyták vairágya eszméjének etimológiai kifejezéséből, hanem az a tény, hogy dvesa valójában benne foglaltatik a rágában és vele együtt ellentétpárt képez. A vonzás és a taszítás két egymással összekapcsolt egyén közötti váltakozása mutat rá a vonzás és a taszítás alapján lévő viszonyra és a ragaszkodásból való közös származásukra. Így, a ragaszkodásmentesség, ami mind a vonzástól, mind a taszítástól való szabadságot jelenti, helyesen fejezi ki vairágya értelmét.

Az ok, ami miatt vairágya olyan fontos szerepet játszik a csitta-vrittik megfékezésében, majd kiküszöbölésében, abban a tényben van, hogy a két kifejeződésében a rágában és a dvesában működő vágy roppant nagy hajtó és zavaró erő, amely szakadatlanul vrittiket hoz létre az elmében. Tény az, hogy a fejlődési folyamat korai szakaszaiban a vágy az egyetlen hajtóerő és az elme fejlődése majdnem kizárólag azon tárgyak felé történő állandó űzés eredményeként történik, amelyeknek a vágy által alá van vetve. A fejlődés későbbi szakaszaiban más tényezők is beavatkoznak és amint a vágy fokozatosan akarattá változik át, az utóbbi válik mindinkább a fejlődés hajtóerejévé.

Ezért a jóga ösvényén haladó minden törekvőnek igyekeznie kell világosan megérteni a vágy szerepét életünkben és azt a módot, ahogyan az elmét állandó izgalom állapotában tartja. Sok szádhaka nem érti meg eléggé a vágy zavaró befolyását és a vágy ellenőrzésének problémájára fordított elegendő figyelem nélkül kísérli meg a meditáció gyakorlását, amelynek eredményeként nem sikerül meditáció közben a zavaroktól jelentős mértékben szabaddá tenni az elmét. Ha az elme megnyugtatását (lecsendesítését) a vágy kiküszöbölése nélkül próbáljuk meg, az ahhoz hasonlít, mint amikor egy csónak mozgását erős szél által hevesen hajtott víz felszínén akarjuk megállítani. Azonban bármennyire igyekszünk a csónakot külső erővel egy helyzetben tartani, a hullámok által keltett impulzusok eredményeként tovább fog mozogni. Azonban ha a szél elhal, és a hullámok teljesen lecsillapulnak, a csónak egy idő után még külső erő alkalmazása nélkül is nyugalmi helyzetbe kerül. Így van ez az elmével is. Ha a vágy hajtóerejét teljesen kiküszöböljük, akkor az elme természetesen és automatikusan nyugszik meg (niruddha állapot) Vairágya gyakorlása a vágy hajtóerejének kiküszöbölésére, ahol a vágy szót a IV. részben elmagyarázott vászaná legszélesebb értelmében használjuk. Azonban a csitta-vrittik kiküszöbölése, csupán a vairágya gyakorlásával elméletileg ugyan lehetséges, azonban nem valósítható meg és nem is lehetséges. A vajrágya szerepének általános figyelembevétele után, vegyük most szemügyre az I. rész 15. szútrájában használt kifejezések némelyikét, a bennük megadott meghatározások teljes jelentésének megértése szempontjából.

Visaja, azokat a tárgyakat jelenti, amelyek a vonzást és az ebből következő ragaszkodást hozzák létre. Ezeket a tárgyakat kétfelé osztották, éspedig azok, amelyeket látunk és azok, amelyekről csupán hallunk, vagyis az írásokban említettek. Ánusravika természetesen azokra az élvezetekre vonatkozik, amelyek elérésére az ortodox-vallások követői várnak a haláluk utáni életben. Vajrágya gyakorlásával az élvezetek mindezen két fajtájának elpusztítására törekszünk.

A fenti megállapításokból következik, hogy a jóga eszménye teljesen eltérő az otrodox vallások eszményeitől. Az utóbbiban, bizonyos életformát és viselkedést írnak elő és amennyiben annak a bizonyos vallásnak a követője megfelel az előírt viselkedési szabályoknak, akkor a fizikai test feloszlása utánra azt várja, hogy a fizikain túli világban mindenféle örömök és boldogságok közepette fog élni. A különféle vallások mennyországai ugyan különbözőek lehetnek az általuk nyújtott kellemességek tekintetében, azonban az alapelgondolás azonos, vagyis bizonyos előírásokból kialakított életforma, a fizikai életen túli boldogságot biztosítja.

A jóga filozófiája nem tagadja a mennyország és a pokol létezését, azonban olyan elérni való eszményt állít a jógi elé, amelyben a mennyei élet örömeinek és élvezeteinek nincs helyük, mivel azok is időlegesek és az illúziónak alávetettek. A mennyei világ örömei semmik ahhoz az üdvösséghez és erőkhöz viszonyítva, amelyeket a jógi ér el, amikor a tudata a létezés még magasabb szintjére megy át. Végső célja felé haladva még ezekről a transzcendens tudatállapotokról is le kell mondania. Mindazokat az erőket és élvezeteket, amelyek a prukritivel érintkezésből “születtek” és amelyeket az Én nem tartalmaz és ezért nem teszik a jógit önmagán uralkodóvá (tartózkodóvá) az Ánusravika-visaja-hoz kell sorolni.

Itt azonban rá kell mutatni arra, hogy trisnát (a szomjúságot) nem az előbb említett visajákkal való érintkezés okozta örömszerzés hozza létre. Az érzékek tárgyaival érintkezve némelyek szükségszerűen az élvezet érzését keltik. Amikor a tudat a finomabb tudathordozókon át a magasabb szinteken működik, az üdvösség elkerülhetetlen következmény, azonban nem ennek az élvezetnek, vagy üdvösségének az érzése képezi a rágát. A vonzódás és az abból következő ragaszkodás az, ami a megkötöttséget okozza, és amelyet vajrágya gyakorlásával meg kell szüntetni.

Azonban emlékezni kell arra, hogy nem a test tétlensége, vagy a kielégültség, vagy más dolgokkal való foglalkozás általi vonzódás puszta hiánya jelenti a vajrágyát. Mire az ember megöregszik, akkorra elveszíti a nemi vágyát. Az a politikus, aki ambíciói követésével van elfoglalva, arra az időre érzéketlenné válhat az érzéki örömök iránt. Azonban az érzékek tárgyai iránti ilyen időleges közömbösségnek semmi köze a vajrágyához. A vonzódás csupán függőben van, készen arra, hogy amint a szükséges feltételek jelen vannak, ismét a felszínre kerüljenek. Ami az igazi vajrágyához szükséges, az az összes vonzódások és az ezekből következő ragaszkodások szándékos elpusztítása és a vágyak fölötti tudatos uralkodás. Ez a vasikára-szamjnyá kifejezés értelme. Vajrágya lényeges elemei azoknak a tudathordozóknak az ellenőrzése, amelyeken át a vágyakat érezzük és az uralkodás tudata, amely az ilyen ellenőrzésből származik. Az ilyen fajta önuralom eléréséhez az embernek  mindenféle kísértésekkel kell kapcsolatba kerülnie és minden rendű megpróbáltatáson át kell mennie és nemcsak hogy diadalmasan kell kikerülnie belőlük, hanem vonzódás legkisebb érzése nélkül. Mivel még ha nem is engedtünk a kísértésnek, de érezzük a vonzódást,  nem uralkodunk teljesen a vágyon.

Ezért mindebből látható, hogy azigazi vajrágya elérésében nem segít bennünket a világtól való elszigetelődés, vagy elmenekülés a kísértésektől, bár az ön-ellenőrzés megszerzésének nagyon korai fokozataiban szükséges lehet. A leckét meg kell tanulnunk, és ki kell próbálnunk magunkat az élvezetek és a kísértések közepette, - természetesen nem azzal, hogy engedünk a kísértéseknek és belemerülünk az élvezetekbe, hanem azzal, hogy miközben uralmuk alatt vagyunk, áthatolunk az ilyen élvezeteket körülvevő kápráztató illúziókon. Az igazi vajrágyára nem a vágyainkkal való heves küzdelem a jellemző. A vágytalanság és a ragaszkodásmentesség természetesen jön és a leghatékonyabb formájában a vivekának nevezett megkülönböztető képességünk gyakorlásával. A káprázat nagy szerepet játszik a rága, vagy a ragaszkodás létrehozásában és sok értelmetlen szokástól és ragaszkodástól még az okossággal és a józan ésszel kombinált közönséges intellektuális elemzés is megszabadíthat bennünket. Azonban az igazi vajrágya megszerzésében használt valódi fegyver, a buddhi áthatóbb világossága, amely vivekában fejeződik ki. Amint testeink megtisztulnak, és elménk szabaddá válik a durvább vágyaktól, az a fény fokozódó ragyogással világít és a hátterükben lévő illúziók leleplezésével elpusztítja ragaszkodásainkat. Vivekát és vajrágyát tulajdonképpen az illúzió eloszlatása egyazon folyamata két aszpektusaként lehet tekinteni, amely egyrészt a megkülönböztető-képesség gyakorlása által és másrészt a lemondás által működik. Amint ez a folyamat mélyebb réteget ér el, mindinkább dzsnyánába merül  és attól majdnem megkülönböztethetetlenné válik.