30.    Ahimszá-szatyászteja-brahmacsar jáparigrahá jamáhá.

30.    ... erőszakmentesség; ártalmatlanság, ... igazmondás; szavahihetőség; őszinteség, ... becsületesség; hűtlen kezeléstől való mentesség, ... nemi önmegtartóztatás; mértékletesség; önuralom, ... mentesség a kisajátítási törekvéstől, a birtokvágytól, a birvágytól; mentesség a gyűjtési és szerzési vágytól, a nyereséghajhászástól, ... ezek önuralmak, önmérsékletek; tartózkodási fogalmak.

30.    Önmérséklési fogadalmak az erőszaktól, a hazudozástól (valamint hamisságtól és kétszínűségtől), a tolvajlástól, a nemi mértéktelenségtől és a szerzési vágytól való tartózkodást foglalják magukban.

A jóga első két angáját, a jamát és a nijamát szánták arra, hogy a jóga képzés megfelelő erkölcsi alapját biztosítsa. Alapvető jellegükre maga az a tény mutat rá, hogy ezeket a többi anga elé helyezték. Mielőtt a jama-nijamában foglalt erkölcsi képességekkel és általános életmóddal foglalkoznánk, az erkölcsiségnek a jóga-életben betöltött helyéről kell néhány dolgot elmagyaráznunk.

Bármily hihetetlennek hangzik is, a jóga gyakorlásához nincs mindig magasrendű erkölcsösségre szükség. Kétféle jóga van, - az alacsonyabb és a magasabb. Az alacsony rendűbbnek bizonyos pszichikus képességek és a normálistól eltérő erők kifejlesztése a tárgya. Ehhez egyáltalán nem szükséges a jama-nijama transzcendentális erkölcsisége. Valójában akadályt képez, mivel belső összeütközéseket okoz, és a jógit megakadályozza abban, hogy a személyes hatalom és ambíciók követésében előre törjön. Mind Indiában, mind Tibetben, továbbá más országokban is sok olyan jógi él szétszórtan, aki kétségtelenül rendelkezik a természetest meghaladó erőkkel és képességekkel, akit azonban semmilyen erkölcsi vagy jellembeli vonásban sem lehet a közönséges világi embertől megkülönböztetni. Ezek közül némelyik jó ember, önmagára összpontosult vagy hiú és beképzelt, azonban ártalmatlan. Mások, akik már az efféle emberek másik csoportjához tartoznak, nem nevezhetők ártatlanoknak és ártalmatlanoknak. Hajlamosak kétes jellegű tevékenységekben részt venni és amennyiben provokálják őket, árthatnak azoknak, akik útjaikat keresztezik. Van az ilyen jógiknak harmadik osztálya, csoportja is, akik határozottan a bal oldali ösvényen haladnak és őket az árnyék testvéreinek nevezik. Különféle magas fokon kifejlesztett erőik vannak, gátlástalanok és veszélyesek, bár külsőleg vallásosnak látszó életmódot alkalmazhatnak. Azonban bárki, akiben az intuíció kifejlődött, felismerheti az ilyen embereket és a kegyetlenségre, gátlástalanságra, valamint önteltségre, önhittségre való hajlamuk alapján lehet őket a jobbkéz-ösvény követőitől megkülönböztetni.

A jóga-szútrákban kifejtett magasabb jógát nagyon gondosan meg kell különböztetni a fentebb említett alacsonyabb rendű jógától. A magasabb jóga tárgya és célja nem a saját maga felmagasztalása, az önimádat, az önhittség kielégítése, hanem a megvilágosodás és az azt követő megszabadulás az alsóbb rendű élet káprázataitól és korlátozásaitól. Mivel az ilyen megvilágosodás eléréséhez a szádhaka bizonyos olyan fizikai és mentális fegyelemnek kell alávesse magát, amelyek azonosak a balkéz-ösvényen haladók által követettel, a két ösvény bizonyos távon át látszólag párhuzamosan halad. Azonban már korai szakaszban eljön az ideje, hogy az utak gyorsan kezdenek egymástól eltérni. Az egyik az erőnek és a hatalomnak az egyénben történő egyre fokozódó összpontosításához, továbbá az egy élettől való elszigetelődéshez vezet, a másik pedig az egyéni tudatnak az egy tudatba való fokozatos elmerüléséhez és az anyag megkötöttségeitől, rabságától, valamint a káprázattól való megszabaduláshoz vezet. Az előbbinek a reménysége természetesen igen korlátozott és főleg az intellektus birodalmára szorítkozik, míg a másikon, a jobbkéz-ösvényén haladó jógi teljesítményének nincs határa.

A magasabb szintű jóga ösvényén lényeges a magasabb rendű erkölcsiség és az nem a hagyományos típusú erkölcsösség, de még csak nem is az általános vallásos jellegű. Ez az általános tapasztalaton felüli erkölcsösség, amely a természet magasabb, átfogóbb törvényeire alapozódik, és olyan szempontból van megszervezve, hogy az egyénnek a káprázat és a tudatlanság megkötöttségeitől, rabságából való megszabadulását hozza létre. Tárgya és célja nem az alsóbb rendű élet káprázatain belüli korlátozott boldogság elérése, hanem hogy azokon a káprázatokon túlhaladva, az igazi és tartós boldogságot vagy békét érje el. Ezt a gondolatot világosan meg kell érteni, mivel a jóga filozófiájának sok tanulmányozója szükségtelenül tiltónak és keményen kíméletlennek találja a jóga erkölcsét. Képtelenek megérteni, hogy miért ne lehetne olyan erkölcsösség szerint élni, amely megengedi számunkra a világi élet ésszerű örömeit és élvezeteit és ugyanakkor a magasabb rendű békét és tudást is. Ahogy mondani szoktuk, mindkét világból a legjobbat. Egyesek szerint, brahmacsarja összeegyeztethető kellene legyen a mérsékelt szekszuális engedékenységgel és élvezetekkel. Ahimszá lehetővé kellene tegye azt, hogy mások támadásával szemben megvédjük magunkat. A jóga erkölcsi követelményeivel szembeni ilyen kompromisszumok, vagyis megalkuvások, a világi szempontból egészen ésszerűnek látszanak, azonban, ha a jóga filozófiáját bárki gondosan tanulmányozza, rá fog jönni, hogy mennyire teljesen hiábavaló próbálkozás megtartani ennek a világnak az élvezeteit, miközben a nagy káprázatot kísérli meg legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a dolgoknak a teljes feladása nélkül lehetetlen a jóga gyakorlása, azonban amennyiben megkísérli ezeket a megalkuvásokat, a szádhaka a haladás egyik vagy másik fokozatán meg fog állni.

A jóga erkölcsiségére vonatkozóan megértendő másik pont az, hogy az előírt erényeknek sokkal tágabb értelme és mélyebb jelentősége van, mint ami a felszínen megjelenik. Például a jama elnevezéssel jelölt ötféle tartózkodásban minden erény tipikus képviselője valamely erény-csoportnak, vagy osztálynak, amelyeket a tökéletesség magas fokáig kell gyakorolni. Jama címszava alatt a gyilkolás, a lopás, a hazudozás, stb. elleni parancs vagy rendelkezés, még az általános mérték szerint sem képvisel nagyon magas szintet. Minden becsületes, tisztességes és jó egyéntől elvárható, hogy tartózkodik az ilyen társadalomellenes viselkedéstől. Akkor hol van az a magas szintű erkölcsiség, amelyet a magasabb jógában várnak el? Ennek a kételynek az eloszlatása érdekében, - amint arra már fentebb rámutattunk, - emlékezni kell arra, hogy mindegyik erény sokkal átfogóbb jelentőségű, mint ahogyan azt általában vélik. Így ahimszá nem csupán a gyilkosságtól, öléstől való tartózkodást jelenti, hanem azt is, hogy szóban, gondolatban vagy tettben akaratlagosan nem sértünk, nem bántunk, nem okozunk kárt, szenvedést, vagy kínt semmilyen élőlénynek. Tehát ahimszá azt a magas fokú ártalmatlanságot jelenti, amely csak a szenteknél található és bármely átlagos ember, aki megkísérli ezt életében komolyan gyakorolni, hamarosan érezni kezdi, hogy a tökéletes ártalmatlanság megvalósíthatatlan eszmény. Ugyanez igaz a jamában foglalt többi erények esetében is. A II. rész 35-től 45-ig terjedő tizenegy szútrában olvasható, hogy milyen tökéletességi fokig fejleszthetők ki ezek az erények.

Ebből következően világos kell legyen, hogy jama-nijamában előírt erkölcsiség, annak ellenére, hogy egyszerűnek tűnik, mégis igen drasztikus etikai viselkedési szabályt jelent és arra tervezték, hogy elegendően, megfelelően erős alapként szolgáljon a magasabb jóga-életre. Nem az emberi természet felszínes eltévelyedéseivel és kudarcaival bajlódik, továbbá nem csak az a célja, hogy jó, társadalmilag jól beilleszkedő, törvénytisztelő egyéneket alakítson ki. Az emberi természet valódi szikla-alapjaiba hatol be, és ott rakja le a jóga-élet alapjait úgy, hogy az képes legyen a jóga életet jelképező felhőkarcoló roppant nagy súlyát elviselni.

Ennek a hajthatatlan etikai szabálynak fő célja, hogy az átlagos emberi természetből teljesen kiküszöböljön minden azt jellemző mentális és érzelmi zavart. Bárki, aki ismeri az emberi elme működését, könnyen megértheti, hogy nem lehetséges az érzelmi és mentális zavaroktól való megszabadulás, amíg a jama-nijama kifejezésekben foglalt hajlamokat ki nem irtotta, vagy legalább is amíg sikerülni fog elegendő mértékben uralkodni azokon. az emberiség közös és begyökeresedett hibái: a gyűlölet, a becstelenség, a család és a félrevezetés, az érzékiség, a bírvágy és még több ilyen. Ameddig valamely emberi lény alá van vetve az ilyen bűnök durvább vagy finomabb formájának, addig elméje az érzelmi zavarok erőszakos vagy alig észrevehető megnyilvánulásainak prédája marad. Az ilyen érzelmi zavarok végső eredeti ezekben a vétkekben és bűnökben van. Amíg viszont ezek a zavarok az elmére való hatásukat folytatják, addig hasztalan a jóga rendszeresebb és haladottabb gyakorlásába fogni.

Miután általánosságában gondoltuk végig a jama-nijamát, most röviden beszéljük meg a II. rész 30-as szútrájában szereplő öt erkölcsi tulajdonság jelentőségét. Mivel a kezdő számára ez a legfontosabb dolog, részletesebben fogjuk megtárgyalni.

Ahimszá: Az erőszakmentesség és ártalmatlanság az élet egységét alapul vevő felismerésből kiinduló beállítottság és viselkedési mód, minden élőlény iránt. Mivel a jóga filozófiája az egy élet tanára alapozódik, könnyen felismerhető, hogy miért kell a külső viselkedésünket, az élet e mindent átölelő törvénye szerint alakítanunk. Ha ezt az alapelvet teljesen megértettük, akkor sokkal könnyebb lesz ennek az eszménynek életünkben való alkalmazása.

Anélkül, hogy komoly erőfeszítést tennénk, sokan kezdenek képzelt problémákat létrehozni, és akadémiai vitákba bonyolódnak arról, hogy mi is valójában ahimszá, és hogy mennyire alkalmazható a gyakorlati életben. Ez azért rossz módja a probléma megközelítésének, mert viselkedésünkre vonatkozóan nem lehet kemény és gyors szabályokat, törvényeket lefektetni, rögzíteni. Az élet minden helyzete egyedi és friss életszerű megközelítést igényel. Ami valamilyen különleges körülmények között helyes, az összes tények mérlegelésével és egyenleg készítésével nem határozható meg mechanikusan. A minden körülmények közötti helyes cselekvés jó meglátása, fejlett és tisztult buddhi, vagy megkülönböztető képesség eredménye, és az elménk komplexumai által nem akadályozott buddhi működése, csupán a helyes dolog mindenáron való végzésének hosszas gyakorlása után lehetséges. Csakis a helyes dolog megtétele adhat erőt, hogy a jövőben is a helyeset tegyük, és hogy megszerezzük a helyes meglátásának képességét. Nincs más út. Így hát az a szádhaka, aki ahimszá gyakorlásában kívánja magát tökéletesíteni, félre tesz minden akadémiai megfontolást, szigorúan ügyel az elméjére, érzelmeire, szavaira és tetteire és elkezdi azokat eszményeinek megfelelően szabályozni. Amint sikerül az eszményeit a gyakorlatba átvinni, lassanként, fokozatosan felfedik magukat a gondolataival, érzelmeivel és tetteivel járó kegyetlenségek és igazságtalanságok, látása kitisztul és a minden körülmények közötti helyes magatartás intuitiven válik ismertté. Az ártalmatlanságnak ez a látszólag negatív eszménye, a szeretet pozitív és dinamikus életévé alakul át és minden élőlény iránti gyengéd együtt érzésben, valamint gyakorlati formájában, a szolgálatban nyilvánul meg.