Mindenesetre szükséges megérteni, hogy valójában mi az érzéki örömök feladásának célja. Amíg a világban élünk, és az érzékszervekre ható mindenféle tárgyak között mozgunk, elkerülhetetlen, hogy mindenféle érzékszervi élvezetet érezzünk. Amikor ízletes ételt eszünk, nem tehetünk róla, ha érzékszervi élvezetet érzünk, - ez az étel ízlelő szemölcsökkel való érintkezésének természetes eredménye. Ezek szerint a jóginak azt a lehetetlen feladatot kell megkísérelnie, hogy kizárja a kellemes érzékeléseket? Nem! Egyáltalán nem. A baj nem az érzékelés érzésében van, ami egészen természetes, és önmagában ártalmatlan, hanem az élvezetes érzékelések tapasztalatainak megismétlődése iránti sóvárgásban. Ez az, amitől óvakodni kell, és ki kell irtani, mivel a vágy (káma) az, ami az elmét zavarja és számszkárákat hoz létre és nem a tényleges érzékelés. A jógi mindenki máshoz hasonlóan, mindenféle tárgyak között mozog, azonban elméje nem ragaszkodik az élvezetet adó tárgyakhoz, és nem taszítódik a kínt okozó tárgyaktól. Ezért nincs rá hatással a tárgyak jelenléte vagy hiánya. Valamilyen tárggyal való kapcsolat bizonyos érzékelést hoz létre, de a dolog a számára ott be is fejeződik.

A ragaszkodásmentességnek ezt az állapotát csak nagyon hosszas és szigorú önfegyelemmel és minden élvezetet adó tárgyról való lemondással lehet elérni, bár néhány kivételes szádhaka számára, aki az előző életeiből erőteljes szamszkárákat hozott magával, ez természetes és könnyen megvalósítható. Vannak, akik megengedik maguknak, hogy abban az önámításban maradjanak, hogy már nem ragaszkodnak az érzékek örömeihez, annak ellenére, külsőleg, látszólag folytatják az élvezetekben való elmerülést. Az ilyen embereket segíteni fogja ennek az önámításnak a szétrombolásában, ha komolyan megkérdezik magukat, hogy miért folytatják az élvezetek iránti engedékenységet, ha már ténylegesen kinőtték azokat. Tény az, hogy az átlagos szádhaka számára csakis az érzékek élvezeteiről való lemondás által fejleszthető ki és próbálható ki az irántuk való közömbösség. Tehát a szigorúság a jóga fegyelem szükséges része. Azok, akik megengedik maguknak, hogy abban a káprázatban folytassák az érzéki élvezetek kellemes életét, hogy "ezek a dolgok őket nem érintik", csupán elhalasztják a jóga eszmény komoly követése iránti erőfeszítést. A világi beállítottságú ember számára ijesztő ez a szigorúság, vagy éppen értelmetlennek tekintik, és sok esetben csodálkoznak, hogy a jógi tulajdonképpen miért is él. Azonban a jógi számára ez a ragaszkodásoktól való mentesség, az elme meghatározhatatlan békéjét és azt a belső erőt hozza magával, amely mellett az érzékek örömei elviselhetetlennek tűnnek.

Aparigraha. Ezt a kifejezést néha a kapzsiság hiányának fordítják, azonban a bírvágytól való mentesség jobban fejezi ki a mögötte lévő fogalmakat. Ahhoz, hogy megértsük, miért lényeges a leendő jógi számára életének e hajlamát kiküszöbölni, csupán el kell gondoljuk azt a roppant nagy hátrányt, amit ez a hajlam életünkben jelent. A világi javak gyűjtésének hajlama annyira erős, hogy úgyszólván az emberi élet alapvető ösztöneként kell tekinteni. Amíg a fizikai világban élünk, a testünk fenntartásához néhány lényeges dologra van szükségünk, bár a lényeges és nem- lényeges viszonylagos kifejezések, és úgy tűnik, nincs határa az élethez szükséges dolgok lefaragásának. Azonban mi nem elégszünk meg az élet szükségleteivel. Nekünk luxus dolgok kellenek. Ezek nem a testünk és lelkünk együtt tartásához szükségesek, hanem a kényelmünk és az élvezeteink, örömeink fokozatát célozzák. Azonban a fényűzési tárgyaknál sem állunk meg. Amikor már minden eszköz a rendelkezésünkre áll, amellyel életünk hátra lévő részére minden lehetséges kényelmet és élvezetet biztosítottunk, még mindig nem vagyunk megelégedve és folytatjuk a gazdagság és a vagyoni tárgyak halmozását. Azt lehetne hinni, hogy egy emberi lénynek elegendő egy hely a valódi szükségleteihez, azonban akinek már van egy háza, az még néhány másikat épít. Ezek a külön dolgok természetesen nem szolgálnak semmilyen más célt, csak azt, hogy gyermekes hiúságunkat kielégítsük és azt a vágyat, hogy embertársainknak fölényünket biztosítsuk. A gazdagodás vágyának nincs határa és korlátlan az anyagi dolgok iránti igény, amelyeket magunk körül szeretünk tudni és ezért ezekben az esetekben nyilvánvalóan olyan ösztönnel van dolgunk, amelynek semmi köze a józan észhez, és okos gondolkodáshoz.

Itt nem szükséges megbeszélnünk azokat a komplikációkat, amelyeket ez az emberi ösztön a társadalmi és gazdasági területeken okoz a világban, azonban az egyén életében ennek az ösztönnek olyan hatása van, ami miatt a leendő jógi életében kiküszöbölése feltétlenül szükségessé válik. A belevont tényezők közül néhányat vizsgáljunk meg. Először is olyan dolgok, és tárgyak gyűjtésére kell időt és energiát fordítani, amelyekre igazából nincs is szükség. Azután az összegyűjtött dolgok fenntartására és óvására kell ugyanígy időt és energiát fordítani, miközben az élet gondjai, aggodalmai és félelmei az összegyűjtött dolgok arányában fokozódnak. Azután gondoljunk a dolgok esetleges elvesztése miatti állandó félelemre, továbbá amikor időnként el is vész némelyik, micsoda kín és gyötrelem származik belőle, és mennyi sajnálkozás van, amikor végül is búcsút kell mondani ennek a világnak. Most mindezeket adjuk össze és nézzük meg, milyen óriási idő, energia és mentális erőpocsékolással jár ez az egész. Senki, aki komolyan törekszik az élet mélyebb problémáinak megértésére, nem engedheti meg magának, hogy ilyen módon herdálja el korlátozott lehetőségeit. Ezért a leendő jógi minden tulajdonát és igényét a minimálisra csökkenti, és életéből kiküszöböl és eltávolít minden olyan szükségtelen gyűjtést és halmozást, valamint tevékenységet, amelyek szétforgácsolják az energiáit, továbbá emeljék az elme állandó zavarának forrásai. Megelégszik azzal, ami a karma törvényének természetes működése által jön hozzá.

Azonban rá kell mutatni arra, hogy valójában nem a bennünket körül vevő dolgok mennyisége az, ami számít, hanem a mi beállítottságunk azok irányába. Lehet csak néhány dolog a birtokunkban, de bírvágyunk ösztöne ennek ellenére nagyon erős lehet. Másrészt dúskálhatunk a gazdagságban, és mégis szabadok lehetünk a birtoklás érzésétől.

Ezt a tételt a hindu szentírásokban sok történettel illusztrálják, például jól ismert történet Janakáé, aki palotában lakott és mellette a remete pedig egy kunyhóban. Lehet a legfényűzőbb körülmények között lakni a birtoklás minden érzése nélkül és készen, hogy a legkisebb tétovázás nélkül mondjon le mindenről. Azonban annak ellenére, hogy ez lehetséges, mégsem könnyű és a leendő jógi jól tenné, ha minden szükségtelen dologtól megszabadulna, mert csak így tanulhatja meg, hogy egyszerű és szigorú életet éljen. Még ha nem is ragaszkodik a tulajdonaihoz, akkor is időt és energiát kell a holmijai rendben tartására fordítania, és ezt nem engedheti meg magának.

Azonban világosan meg kell érteni, hogy ezen erény kultiválásának szükségessége főleg a ragaszkodás-mentes elmeállapot biztosításában van. A fentebb hivatkozott további előnyök, bár fontosak, járulékos természetűek.