Szamtosa: A nijama gyakorlatsor második tagja szamtosa, amit általában megelégedettségnek fordítanak. A jóga szerinti életre törekvőnek a legmagasabb rendű megelégedettséget kell gyakorolni, mivel e nélkül nem lehetséges az elméjét az egyensúly állapotában tartania. A világban élő átlagos ember egész napon át mindenféle hatásnak van kitéve, és ezekre a hatásokra, szokásai, előítéletei, gyakorlatai, vagy pillanatnyi hangulata alapján reagál, vagy ahogyan mondani szoktuk, a természete szerint. Ezek a visszahatások, a legtöbb esetben, az elmében fellépő kisebb, vagy nagyobb zavarokkal járnak, szinte alig van bármilyen reagálás, amelyet nem –kísérnének az érzelmek, vagy az elme fodrozódásai, felborzolódásai. Alig volt még idő, hogy az egyik benyomás által okozott megrázkódtatás zavara elüljön, amikor egy másik megrázkódtatás ismét kilöki az elmét az egyensúlyából. Az elme néha látszólag nyugodt, azonban ez a nyugalom csak felszínes. A felszín alatt a zavarok olyan alsó áramlata van, amely a felszínesen nyugodt tengerszint alatt bekövetkező hömpölygő áramlathoz hasonlít.

Az elmének ez az állapota nem feltétlenül kellemetlen, és a legtöbb ember természetesnek veszti, de ez egyáltalán nem vezet az egy-pontúságra, és ameddig tart, viksepát kell eredményeznie, amely az elme kifelé fordulásra irányuló erős hajlama. Ezért az állandó zavarnak ezt az állapotát, a szádhaka az akarat, a meditáció, és más rendelkezésre álló eszközök tudatos és határozott gyakorlásával, az állandó egyensúly és nyugalom állapotára kell változtassa. Célja az olyan állapot elérése, amelyben bármi történjen is a külső világban, vagy elméje belső világában, tökéletesen nyugodt maradjon. Célja nem csupán az, hogy a mentális zavarok esetére, vagy amikor bekövetkeznek, megszerezze azok elfojtására vagy lecsillapítására való erőt, hanem, hogy azt a ritkább erőt szerezze meg, amellyel képes bármilyen zavar keletkezésének még csak a bekövetkezését is megelőzni. Tudja, hogy ha megengedte valamely zavar bekövetkezését, sokkal több energiát követel azon teljesen felül emelkedni. De még ha külsőleg gyorsan el is tűnne a zavar, a belső tudat alatti része még hosszú ideig megmarad.

Az egykedvűségnek, higgadtságnak, lelki nyugalomnak ezt a fajtáját csak a tökéletes elégedettség alapjaira lehet építeni, amely az a képesség, hogy akármi történik a szádhakával megelégedett maradjon. Ez az elme rendkívül pozitív és dinamikus állapota, amelynek semmi köze nincs ahhoz a negatív mentalitáshoz, amely a lustaságra és a kezdeményező képesség hiányára alapozódik, és amelyet az emberek világszerte joggal vetnek meg mélységesen. Ez a pozitív állapot, az emberiséget irányító és befolyásoló személyes élvezetek, kényelmek és más megfontolásokkal szembeni tökéletes közömbösségre alapozódik. Célja annak a békének az elérése, amely az embert teljesen túlviszi a káprázat és nyomorúság birodalmán.

E legfőbb, legmagasabb szintű megelégedettség művelése és az elmének ebből következő békés nyugalma, hosszas önfegyelem eredménye, de ehhez sok kínnal és szenvedéssel járó tapasztalaton kell átmenni. Nem szerezhető meg egyszer a mindenkorra az akarat puszta kifejtésével. A természetnél erősebb szokásokat és számtalan élet idején kifejlesztett szokásokat nem lehet mind egyszerre megváltoztatni. A helyes magatartás gyakorlásában ezért van szükség az elme állandó éber élénkségére és működtetésére, és úgyszintén ezért került ez az erény a nijama keretébe.

Tapaszról és a nijama következő két eleméről már volt szó a II. rész 1-es szútrájában és annak a szútrának a megtárgyalásában olvashattuk, hogy ezt a három tulajdonságot miért nevezik együttesen krijá-jógának. Tapasz igen átfogó kifejezés és az európai nyelveken valójában nincs is pontos megfelelője. Számos kifejezés jelentőségét foglalja magában: megtisztítás, önfegyelem, szigorúság. Ez a szanszkrit kifejezés különféle gyakorlatok olyan csoportját jelenti, amelynek célja az alsóbb természet megtisztítása és fegyelmezése, továbbá, hogy a dzsivátmá tudathordozóit vaskemény akarat ellenőrzése alá vonja. A szó értelme valószínűleg abból az eljárásból származik, amikor az ötvözött aranyat erős „túlhevítéssel” kezelik, ami által kiég a salak és a tiszta arany marad vissza. Az egész jellem építés tudományát tapasz gyakorlatként lehet felfogni, mivel az alsóbb tudathordozó eszközeinket eközben tisztítjuk meg és helyezzük ellenőrzés alá. Azonban ortodox értelemben a tapasz kifejezést különösképpen bizonyos meghatározott gyakorlatokra értik, amelyeket a fizikai test megtisztítására és ellenőrzésére, valamint az akaraterő kifejlesztésére alkalmaznak. Ezek a gyakorlatok böjtölést, különféle fogadalmak betartását, pránajámát, stb. foglalnak magukban. A tapasz gyakorlatához, egyes félrevezetett emberek a legszélsőségesebb fogadalmakat teszik, mint például a kar felemelését és számos éven át abban a helyzetben tartását, még akkor is, ha az a kar elsorvad. Azonban a jóga megvilágosodott iskoláiban nagyon helytelenítik az ilyen gyakorlatokat és ászurikusnak, démoninak nevezik.