Jób könyve

Jób 1
Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.
Jób 2
Jób 2.1
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
Jób 2.2
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta."
Jób 2.3
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!"
Jób 2.4
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
Jób 2.5
Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 2.6
Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!"
Jób 2.7
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.
Jób 2.8
Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
Jób 2.9
A felesége meg így beszélt hozzá: "Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!"
Jób 2.10
Ő azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
Jób 2.11
Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
Jób 2.12
Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
Jób 2.13
Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
Jób 3
Jób 3.1
Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját.
Jób 3.2
Így szólt:
Jób 3.3
Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott."
Jób 3.4
Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
Jób 3.5
Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!
Jób 3.6
Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának!
Jób 3.7
Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást!
Jób 3.8
Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják!
Jób 3.9
Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
Jób 3.10
Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
Jób 3.11
Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
Jób 3.12
Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
Jób 3.13
Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna.
Jób 3.14
A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak.
Jób 3.15
Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel.
Jób 3.16
Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
Jób 3.17
Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób 3.18
Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
Jób 3.19
Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
Jób 3.20
Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
Jób 3.21
Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
Jób 3.22
Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób 3.23
Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
Jób 3.24
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom.
Jób 3.25
Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett.
Jób 3.26
Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.
Jób 4
Jób 4.1
Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
Jób 4.2
Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
Jób 4.3
Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.
Jób 4.4
Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
Jób 4.5
Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
Jób 4.6
Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
Jób 4.7
Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
Jób 4.8
Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
Jób 4.9
Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.
Jób 4.10
Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
Jób 4.11
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.
Jób 4.12
Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
Jób 4.13
Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
Jób 4.14
félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
Jób 4.15
Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
Jób 4.16
Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:
Jób 4.17
Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
Jób 4.18
Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
Jób 4.19
Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
Jób 4.20
Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
Jób 4.21
Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.
Jób 5
Jób 5.1
Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni?
Jób 5.2
Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát.
Jób 5.3
Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára.
Jób 5.4
Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük.
Jób 5.5
Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után.
Jób 5.6
Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés.
Jób 5.7
Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot.
Jób 5.8
De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném.
Jób 5.9
Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma.
Jób 5.10
Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket.
Jób 5.11
Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak.
Jób 5.12
A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja.
Jób 5.13
A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve.
Jób 5.14
Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna.
Jób 5.15
Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától.
Jób 5.16
A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját.
Jób 5.17
Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát!
Jób 5.18
Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.
Jób 5.19
Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni.
Jób 5.20
Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától.
Jób 5.21
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.
Jób 5.22
Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned.
Jób 5.23
Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled.
Jób 5.24
Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt.
Jób 5.25
Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad.
Jób 5.26
Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett.
Jób 5.27
Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!
Jób 6
Jób 6.1
Jób ekkor válaszolt és így szólt:
Jób 6.2
Ha mérlegre tudnám tenni bánatomat, és minden bajomat megmérhetném,
Jób 6.3
tenger homokjánál nehezebbet nyomna. Azért vétettem el szavaimat.
Jób 6.4
Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem. Rémségei ellenem csatasorba álltak.
Jób 6.5
Ordít a vadszamár a kövér mezőben, takarmánya előtt bőg talán a bika?
Jób 6.6
Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze?
Jób 6.7
Irtózom még hozzányúlni is, betegségemben mégis ez az eledelem.
Jób 6.8
Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék!
Jób 6.9
Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne.
Jób 6.10
Nekem még akkor is vigaszomra volna, fájdalmam közepette is nagyot ugranék, hogy nem tagadtam meg a Szentnek a szavát.
Jób 6.11
De hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Mikor jön a vég, hogy türelmesen várjam?
Jób 6.12
Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből jött létre a testem?
Jób 6.13
Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva?
Jób 6.14
Aki embertársával nem érez együtt, az az Úr félelmével is szakít.
Jób 6.15
Testvéreim megcsaltak, mint a patak, úgy, mint a hűtlen patakoknak medre:
Jób 6.16
mikor a jég zajlik, zavarossá válnak, olvadó hó leve felduzzasztja őket;
Jób 6.17
a hőség idején aztán kiszáradnak, a nagy forróságban üres lesz a medrük.
Jób 6.18
Letérnek az útról (értük) a karavánok, bolyongnak a pusztán, s ott lelik végüket.
Jób 6.19
Tema karavánja mind utána kutat, bennük bizakodnak Sába kalmárai.
Jób 6.20
Reményük azonban csalódássá válik, mikor odaérnek, látják, becsapódtak.
Jób 6.21
Ilyenek lettetek számomra most ti is: Látva nagy bajomat, féltek tőlem.
Jób 6.22
Kértem-e tőletek: "Adjatok valamit, osszátok meg velem vagyonotok,
Jób 6.23
szabadítsatok ki az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnok hatalmából!"?
Jób 6.24
Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam.
Jób 6.25
Őszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok?
Jób 6.26
Csak korholásra gondoltok ki szavakat? A kétségbeesettnek szava olyan, mint a szél?
Jób 6.27
Még az árvára is sorsot vetnétek, a barátotokat is elárvereznétek.
Jób 6.28
Legyetek szívesek, forduljatok felém! Szemtől szemben biztos nem hazudom.
Jób 6.29
Forduljatok felém, de hamisság nélkül! Forduljatok felém: igazam most is áll!
Jób 6.30
Hazudik tán nyelvem? S az ínyem nem érezné-e a bűnt?
Jób 7
Jób 7.1
Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait?
Jób 7.2
Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja.
Jób 7.3
Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül.
Jób 7.4
Már mikor lefekszem, kérdezem: "Mikor virrad?" És mihelyt fölkelek: "Mikor lesz már este?" Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.
Jób 7.5
Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bőröm.
Jób 7.6
Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység.
Jób 7.7
Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot.
Jób 7.8
S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek.
Jób 7.9
Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt.
Jób 7.10
Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont.
Jób 7.11
Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszoltam lelkemnek keservét.
Jób 7.12
Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz.
Jób 7.13
Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat,
Jób 7.14
máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe.
Jób 7.15
"Fojts meg inkább!" - ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.
Jób 7.16
Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet.
Jób 7.17
Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele.
Jób 7.18
Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban.
Jób 7.19
Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.
Jób 7.20
Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre?
Jób 7.21
Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?
Jób 7.22
Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.
Jób 8
Jób 8.1
Ekkor Bildád szólt és így válaszolt:
Jób 8.2
Meddig akarsz még ily módon beszélni? Mint dühöngő vihar, szállnak szádból a szók.
Jób 8.3
Isten tán kiforgathatja a törvényt, visszájára fordíthatja a Mindenható az igazságosságot?
Jób 8.4
Hogyha gyermekeid vétettek ellene, a saját gonoszságuknak estek áldozatul.
Jób 8.6a
De ha te magad tiszta vagy és igaz,
Jób 8.5
keresd az Istent, és fohászkodj a Mindenhatóhoz!
Jób 8.6b
Minden bizonnyal irgalmas lesz hozzád, visszaadja otthonod, mihelyt rászolgálsz.
Jób 8.7
Ha korábbi szerencséd kevés lett volna, hatalmas, nagy lesz az, amit cserébe ad.
Jób 8.8
Kérdezgesd a letűnt nemzedéket, vedd fontolóra az atyák bölcsességét.
Jób 8.9
Mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, napjaink a földön átsuhanó árnyak,
Jób 8.10
de ők tanítanak s szólnak hozzád, az ő bölcsességük szülte e szavakat:
Jób 8.11
"Ahol nincsen mocsár, terem-e nád ottan, s megnő-e a káka, ha víz nem tör elő?
Jób 8.12
Javában virágzik, vágásra nem érett, és máris elszárad, előbb más füveknél.
Jób 8.13
Így járnak mind, akik feledik az Istent, az istentelen vágya csak ábránd, mit sem ér.
Jób 8.14
Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma.
Jób 8.15
Házába fogódzik, de az nem tartja, kapkod utána, de nincs semmi tartása.
Jób 8.16
Életnedvtől duzzad, mikor rásüt a nap, szálai egészen ellepik a kertet.
Jób 8.17
Kőrakáshoz köti szálai gyökerét, a kőrakás ölén élelmet talál.
Jób 8.18
De ha elhagyja helyét, az megtagadja: "Nem ismerlek téged, sohasem láttalak!"
Jób 8.19
Így halálát leli bizonnyal az úton, s máris idegenek sarjadnak a helyén.
Jób 8.20
Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevőt.
Jób 8.21
Nevetéssel tölti még meg szádat, ujjongó dalokat fakaszt ajkadon.
Jób 8.22
Gyűlölőid meg szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül."
Jób 9
Jób 9.1
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Jób 9.2
Igenis jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza?
Jób 9.3
Még ha összeáll is vele vitatkozni, ezer kérdés közül egyre sem ad választ.
Jób 9.4
Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll?
Jób 9.5
Hegyeket mozdít el és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket.
Jób 9.6
A földet is kimozdítja helyéről, az oszlopai csakúgy inognak.
Jób 9.7
Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, pecsétje elveszi a csillagok fényét.
Jób 9.8
Maga feszítette ki az ég sátorát, tenger magas árját lába alá gyűrte.
Jób 9.9
Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszást meg a Fiastyúkot is, s Délnek Kamaráit.
Jób 9.10
Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek.
Jób 9.11
Nem látom, amikor elvonul mellettem, járását-kelését nem is veszem észre.
Jób 9.12
Ha magával ragadja, ki tud ellenállni? Ki mondhatja neki: "Hé! Te mit akarsz itt?"
Jób 9.13
Büntetését Isten sose vonja vissza, görnyednek előtte Rahab segítői.
Jób 9.14
Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?
Jób 9.15
Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem.
Jób 9.16
S ha kiáltásomra feleletet adna, akkor sem hihetném, hogy hallgat szavamra.
Jób 9.17
Egyetlen hajszálért a földbe tapos, sebeimet ok nélkül szaporítja.
Jób 9.18
Nem hagyja, hogy egy kissé lélegzethez jussak, inkább keservekkel etet jóllakásig.
Jób 9.19
Ha erőről van szó, akkor ő az Erős, ha a jogot nézzük, hát ki idézi meg?
Jób 9.20
Még ha igaz volnék, akkor is elvethet, ártatlanságomban is bűnösnek ítélhet.
Jób 9.21
Ártatlan vagyok? Nem ismerem magam. Életem mit sem ér, semmire sem tartom.
Jób 9.22
Egy azonban biztos, azért most kimondom: Bűnöst és igazat egyaránt elragad.
Jób 9.23
Amikor ostora hirtelen halált oszt, neveti ártatlan emberek félelmét.
Jób 9.24
A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő?
Jób 9.25
Napjaim futárnál gyorsabban szaladnak, eltűnnek, s nem látnak semmi boldogságot.
Jób 9.26
Elsiklanak gyorsan, akár a nádcsónak, vagy mint a sas, mikor lecsap a zsákmányra.
Jób 9.27
Hiába gondolom: feledek minden bajt, derűs lesz az arcom, s vidáman kacagok.
Jób 9.28
Tenger fájdalmam iszonyattal tölt el, jól tudom, hogy nem oldozol soha fel.
Jób 9.29
Ha úgyis a bűnösök közt van a helyem, mit is töröm magam hasztalan.
Jób 9.30
Ha megmosdanék is tiszta fehér hóban, ha kezem lúgban mosnám, tisztítanám,
Jób 9.31
akkor is csak szennybe mártogatnál, úgyhogy még a ruhám is megutálna.
Jób 9.32
Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: "Gyere törvény elé, menjünk bíróságra!"
Jób 9.33
Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné.
Jób 9.34
Ha levenné rólam büntető vesszejét, és nem kínoznának rémségei többé,
Jób 9.35
akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen.
Jób 10
Jób 10.1
Undorral tekintek saját életemre, szabadon hagyom, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.
Jób 10.2
Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg!
Jób 10.3
Hasznod van tán abból, ha erőszakhoz nyúlsz, kezed remekművét hogyha meggyalázod, a bűnösök terveit meg jóváhagyod?
Jób 10.4
Csak tán nincs húsból a te szemed is, hogy mint ember szokott, te is csak úgy lássál?
Jób 10.5
Napjaid hasonlók az ember napjaihoz, s esztendeid az ember éveihez,
Jób 10.6
hogy bűnöm keresed s kutatsz vétkem után,
Jób 10.7
noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös? Nem szabadít ki senki sem kezedből?
Jób 10.8
A te kezed formált és teremtett, most meg mást gondoltál, s elpusztítasz?
Jób 10.9
Agyagból formáltál - csak emlékezzél! -, s most újra porrá változtatnál vissza?
Jób 10.10
Nemde kiöntöttél, mint a tejet szokták, aztán sajt módjára hagytál megalvadni.
Jób 10.11
Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át?
Jób 10.12
Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött!
Jób 10.13
Bár elrejtetted mélyen a szívedben, tudom jól: ezt forgattad elméd rejtekében.
Jób 10.14
Amikor vétkezem, leskelődsz utánam, nem akarsz bűnömtől megszabadítani.
Jób 10.15
Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! De nem büszkélkednék, ha igaz volnék is: jóllaktam szégyennel, nyomor italával.
Jób 10.16
Hogyha gőgös volnék, oroszlán módjára üldözőbe vennél, megmutatnád rajtam csodatevő erőd.
Jób 10.17
Újra támadást indítasz ellenem, ádáz haragodat egyre sokasítod, mindig friss csapatok szállnak velem harcba.
Jób 10.18
Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!