GÖRÖG TEREMTÉSTÖRTÉNET

Istenek születése

Kezdetben csak Khaosz, a tátongó üresség létezett, belőle vált ki Erebosz, az alvilági Sötétség, és Nüx, a fekete Éjszaka. Aztán megszületett Gaia, a széles mellű Föld, a világmindenség megingathatatlan alapja, s önmagából hívta létre Uranoszt, az Eget. Akkor már megjelent minden élet ősforrása, a Szerelem a világban, az Ég a Föld után kívánkozott, s Gaia a százkezű Hekatonkheireket, az egyszemű Küklópszokat és a Titánokat hozta világra.

Ókeanosz volt a legidősebb a Titánok közül, Kronosz a legfiatalabb; közéjük tartozott Hüperión és Theia is, Éósznak, a Hajnalnak, Héliosznak, a Napnak, és Szelénének, a Holdnak a szülei, valamint Iapetosz, Prométheusz és Epimétheusz atyja, és Mnémoszüné, az Emlékezet istennője. Ókeanosz felesége volt az aranykoszorús Téthüsz, Kronoszé Rheia, Iapetoszé pedig Themisz, az igazság jövőbelátó istennője.

De Gaia hiába szülte meg gyermekeit, Uranosz bilincsbe verte az egyszemű és a százkezű óriásokat, és az Alvilág legsötétebb mélyére taszította őket, a Tartaroszba, amelyet ugyanakkora távolság választ el a földtől, mint az eget. A Titánokat is sorra elrejtette, így a nyüzsgő élet helyett sokáig egyetlen, mozdulatlan ölelés töltötte be a világot. Végül is Gaia elkeseredetten fordult gyermekeihez:

- Hallgassatok rám, gyermekeim, és álljatok bosszút kegyetlen atyátokon!

Félelem fogta el a Titánokat, egyik sem mert szólni, csak Kronosz, a legfiatalabb vállalta, hogy eleget tesz anyja felszólításának, hiszen Uranosz maga idézte fel maga ellen Gaia és gyermekei haragját. Éles sarlót vett át anyjától, lesbe állt, és váratlanul súlyos sebet ejtett Uranoszon. Az Égnek a földre cseppenő véréből esztendőre megszülettek a bosszúálló Erinnüszek, abból pedig, ami a tenger habjaira hullott, Aphrodité, a Szerelem szépséges istennője támadt életre, s gyöngykagylóban hajózott Küthéra, majd innét Küprosz szigetére.

Kronosznak és Rheiának három leánya született, Hesztia, Démétér és Héra, meg három fia, Hádész, Poszeidón és Zeusz. De Kronosznak atyja, Uranosz átka járt az eszében, amely kimondta, hogy őt is saját gyermeke fogja legyőzni. Ezért gyermekeit, amint megszülettek, sorra lenyelte. Nem tudott ebbe belenyugodni Rheia, s amikor legkisebb fiát, Zeuszt világra hozta, elhatározta, hogy megmenti az életét. Követ pólyált be újszülött gyermeke helyett, azt adta át Kronosznak, Kronosz le is nyelte. Zeuszt pedig elrejtette Kréta szigetén Rheia, a Dikté-hegy barlangjában. Itt két nimfára, Kréta első királyának, Melisszeusznak a leányaira, Adraszteiára és Idára bízta a gyermeket, ezek friss mézzel és az Amaltheia kecske tejével táplálták, a fegyveres Kurészek pedig vigyáztak rá, s dárdáikat pajzsukhoz verve éktelen lármát csaptak, hogy elnyomják a síró csecsemő hangját, nehogy Kronosz felfigyeljen rá.

Zeusz utóbb mindannyiuknak meghálálta szolgálatukat, a két nimfát Rheia az Istenek Anyja papnőivé, a Kurészeket saját krétai temploma papjaivá tette, akik Zeusz gyermeksége emlékére fegyvertáncot lejtettek az ünnepen. Az Amaltheia kecskét, miután kimúlt, az ég csillagai közé emelte Zeusz, bőréből készítette oltalmazó pajzsát, az aigiszt, szarvából pedig a bőségszarut, amelyből étel-ital soha ki nem fogyott.

Mert Zeuszra várt a legnagyobb hatalom, ő lett az istenek és az emberek atyja, miután felnőtt, és beteljesítette az átkot, amelyet Kronoszra kimondott Uranosz. Ókeanosz leánya, Métisz, az Ész istennője látta el tanácsokkal, ő adta Zeusznak a varázsszert is, amellyel Kronoszt arra kényszerítette, hogy visszaadja lenyelt gyermekeit. Azok sorra ki is léptek a napfényre atyjuk gyomrából, de születésük rendjét megfordítva: elsőnek a bepólyált kő, utolsónak Hesztia. Ezért Hesztia - a házi tűzhely istennője - a legidősebb és a legfiatalabb isten egy személyben.

Így Zeusz, a legkisebb fiú visszahozta az  életbe idősebb testvéreit, s most már velük együtt küzdött meg Kronosszal a világ uralmáért. Kronoszt támogatták a Titánok, csak Ókeanosz állt félre a harctól, leánya, Sztüx pedig, az Alvilág folyója, négy gyermekével, a Győzelemmel, Erővel, Féltékenységgel és Erőszakkal Zeuszt segítette, ezért kapta jutalmul, hogy a legszentebb eskü az ő nevét idézze.

Prométheusz, Iapetosz fia is Zeusz és a többi fiatal isten oldalára állt, mert anyja, Themisz időben kioktatta. Hasznát is vette Zeusz Prométheusz bölcs tanácsainak. Felhozta a Tartaroszból a Küklópszokat, akik akkor kovácsolták számára a villámot, Hádész számára pedig a láthatatlanná tévő sisakot, Poszeidón számára a háromágú szigonyt. Ilyen fegyverek segítségével győzték le Zeusz és testvérei Kronoszt és a Titánokat, majd maguk között osztották fel a világot. Zeusznak jutott az Ég, Poszeidónnak a tenger, és Hádésznak a föld mélyén az Alvilág. A Titánokat pedig Zeusz letaszította a Tartaroszba, és a Hekatonkheireket, a százkezű óriásokat rendelte az őrizetükre. Utóbb Kronosznak megkegyelmezett, felengedte a Tartaroszból, de száműzte, és messze nyugaton, a Boldogok Szigetein, az üdvözült halottak fejedelmévé tette.

Akkoriban, amikor a Titánok harca folyt, már tele volt a világ istenekkel. És minden isten megszületése teljesebbé tette a világot valamivel, ami addig hiányzott. Az Éjszaka leányai a Nappal és a Végzet, fiai a Halál és az Álom és Mómosz, az örök gáncsoskodó, aki még az istenek alkotásaiban is csak kivetnivalót talált. Az Éjszaka leányai voltak a Moirák: Klóthó, Lakheszisz és Atroposz, akik a sors fonalát fonják, meg Nemeszisz, aki minden bűnt megtorol, és Erisz, a viszály istennője. Ókeanosz és Téthüsz gyermekei voltak a folyók, az ő leányuk volt a széphajú Dórisz is, Néreusznak, a tenger öreg istenének a felesége, a Néreiszek anyja, s az ő házukban nevelkedett Héra is, amíg Zeusz felesége nem lett.

Háromszáz évig szerették egymást Zeusz és Héra, amíg egymáséi lehettek; az ő gyermekeik voltak Arész, a háború istene, Hébé, az ifjúság istennője, valamint Eileithüia, aki az újszülötteket segítette a világra. Héra hű feleség volt, s féltékenyen nézte, ha Zeusz más istennőket vagy éppen halandó leányokat ajándékozott meg szerelmével. Zeusz és Démétér leánya volt Perszephoné, de Démétér, a termékeny anyaföld istennője, a halandó Iasziónnal is ölelkezett a barázdák között, s ekkor az istennő halandó szerelmesét a féltékeny Zeusz villáma sújtotta halálra. Démétér és Iaszión fiát, Plutoszt, a Gazdagságot azonban saját leánya, Eiréné, a Béke nevelésére bízta Zeusz, s a bőségszaruval ajándékozta meg. Kronosz leányai közül csak Hesztia nem ismerte soha a szerelmet, ő mások házi tűzhelyére vigyázott, külön temploma sem volt, de valamennyi isten templomában tiszteletben részesült.

Zeusz és Mnémoszüné leánya volt a kilenc Múzsa: Kleió, Melpomené, Thaleia, Euterpé, Terpszikhoré, Erató, Kalliopé, Urania és Polühümnia, az ének és a zene, a költészet és a tánc bűvös hatalmú istennői, a költők pártfogói. Pieriában születtek, de a Helikón forrásai körül is otthon vannak, és az istenek palotáit is az Olümposzon az ő énekük tölti be.

Zeusz és Themisz leányai a Hórák, az Évszakok istennői, akik a természet rendje felett őrködnek, de őrködnek a rend és igazság felett az emberek világában is, ezért az egyiknek a neve Diké, "Jog", a másiké Eiréné, "Béke", a harmadiké pedig Eunomia, "Törvényesség".

Anya nélkül született Zeusz legkedvesebb gyermeke, Pallasz Athéné, az okos szűz, a városok védője, minden szép mesterség tudója, és minden tudomány pártfogója. Apja fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, sugárzó szépségben, a Nap is megállította gyors fogatát az égen, hogy megcsodálja, amikor megszületett. Az Olümposz valamennyi istene örült neki, csak Héra nézte ezt is féltékenyen, s eltökélte, ha Zeusz nélküle hozta világra leányát, ő is fiat fog szülni apa nélkül. Hát úgy is tett, amint mondta; így született Héphaisztosz, de olyan csúf volt, hogy maga Héra is elborzadt látásán, s hogy ki ne nevessék a többi istenek, lehajította az Olümposzról. Még szerencse, hogy a tengerbe esett, hol a Néreiszek - Thetisz és nővérei - szelíden karjaik közé fogták és felnevelték. Örökké sánta maradt, de a kovácsmesterséget nagyszerűen értette, először a tenger mélyén, egy barlangban, jótevői, a Néreiszek számára készített mindenféle drága ékszert, majd visszatért az Olümposzra, itt állította fel ragyogó kovácsműhelyét, és az isteneknek emelt fényes ércpalotát.

Kronosz testvérei, a Titánok közül való volt Koiosz és Phoibé, az ő leányuk volt Aszteria és Létó. Aszteria fürjjé változva menekült Zeusz szerelme elől, de Létó engedett a csábításnak, és evvel Héra haragját vonta magára. Szíve alatt hordta már Zeusz ikermagzatát, Apollónt és Artemiszt, de megszületésükig még sokat kellett szenvednie. Ha elfáradt, nem volt egy talpalattnyi hely, ahol fejét álomra hajthatta volna, ha megszomjazott, nem volt forrás, amely megitassa, mert Héra bosszújától félt mindenki. Országról országra, szigettől szigetig bolyongott a szegény földönfutó, de nem akadt földrész, amely befogadja. Így jutott Délosz szigetére.

Délosznak nem voltak termékeny földjei, Déloszban kövér nyájak sem legelésztek. Kavicsai között a fű is alig nőtt, nem is törődött vele senki.

- Délosz, köves sziget, akarsz-e Apollón szülőföldje lenni? Most senki sem törődik veled, de ha befogadsz engem, rajtad fog születni Apollón, és rajtad fog állni a messzelövő isten temploma.

Örült neki Délosz, hogyne akarta volna. Csak egyért aggódott:

- Azt beszélik, Létó, hogy féktelen erejű isten lesz a te fiad. Meg lesz-e elégedve olyan kicsi szigettel, mint én vagyok? Nem fogja-e megvetni kavicsos, kopár földemet? Félek, hatalmas lábával a tenger habjai alá lök, és keres más hazát magának, ahol lombos fák közt építhet templomot. Rajtam meg a vízben a fekete fókák vehetnek szállást maguknak.

Erre Létó megesküdött:

- Hallja meg hát az Ég és a Föld és az alvilági Sztüx hömpölygő vize - ennél nagyobb esküt nem ismernek az istenek -, hogy itt lesz örökké Phoibosz Apollón illatos oltára, itt lesz szent ligete, s minden más szigetnél többre fog téged becsülni.

Ebben megnyugodott Délosz. Örült már előre Apollón születésének, és szívesen befogadta Létót.