kezei között, és örültek már, hogy övék lesz Aphrodité, sőt a megközelíthetetlen Artemiszt és a szűz Pallasz Athénét is elhurcolják.

De eközben Irisz is összehívta az isteneket Zeusz olümposzi palotájába. Feljöttek a tenger meg a folyók istenei is mind, sőt még az alvilági lelkek is, Hádész és Perszephoné; a halál lovai visszahőköltek a fénytől a szokatlan úton, és bizonytalanul haladtak tovább, sűrű sötétséget fújva orrlikaiból. Mikor már együtt voltak mindnyájan, így szólt hozzájuk Zeusz, az emberek és istenek atyja:

- Ó, te soha el nem pusztuló isteni sereg, ti, kiket örökre megillet az ég, és akik nem vagytok a halál végzetének alávetve, látjátok, hogy a Föld megint milyen összeesküvést sző a mi világunk ellen? Új fiakat hozott világra ellenünk, de csak azért, hogy annyi sírdombbal legyen több a hátán, mint ahány gyermeket hozott a világra.

S megharsant a felhők trombitája, az isteneknek az Aether, a Gigászoknak a Föld adta meg a dörgő jelet a rohamra, a természet újra zűrzavarossá lett, és aggódik uráért. A dölyfös Gigászok szétfeszítik a természet határait, a sziget elhagyja helyét a tengerben, a sziklazátonyok felszínre kerülnek, a tengerpartok eltolódnak, a folyók megváltoztatják medrüket. Az egyik az Oita hegyét, a másik a Pangaiont, az Osszát vagy a jégborította Athoszt használja fegyverül, amaz a Rhodopé sziklás hegyét szakítja fel a Hebrosz forrásaival együtt, és a Gigászok vállán csorog végig az Enipeusz vize is. Maga Gaia kisimult mezők felületén ül, nincs magaslat többé a földön, a Földanya gyermekei között osztotta szét önmagát.

Irtózatos recsegés-ropogás, vad harci lárma töltötte be a levegőt. Elsőnek Arész hajtotta sebes lovait az ellenségre, aranypajzsa tűznél fényesebben ragyogott, dús fürtjeit sisak szorította le. Pelóroszt érte a kardja, ott, ahol a combja végén szörnyalakjához a két kígyótest csatlakozott; mind a három életét egyetlen csapással oltotta ki. Aztán az elterült óriási testen diadallal hajtotta végig harci szekerét.

Mimasz rohant elő, hogy megbosszulja testvére halálát. Már felragadta Lémnosz tűzhányó szigetét, Héphaisztosz műhelyével együtt, és Arészre hajította volna, de az isten megelőzte, dárdája hegyével agyvelejét érte. Mimasz emberi teste meghalt, de a kettős kígyótest élt még, és szörnyű sziszegéssel tört halála után is legyőzője ellen.

Pallasz Athéné nem használta dárdáját, csak a pajzsát mutatta Pallasz Gigásznak a Gorgó-fejjel, de ezt látni is elég volt: rémülten érezte a Gigász, hogy kőkeménység kúszik végig a tagjain, és anélkül, hogy sebet kapott volna, merev lesz és tehetetlen mint a márvány. Éppen akkor keresett sziklát a közelben Damasztór, hogy az istenekre hajítsa, s most testvére megmerevedett testét kapta fel szikla helyett.

Csodálkozva látta testvére halálát Ekhión, s hogy megpróbálja az istennőt, szembenézett vele, akivel senki sem nézhet szembe kétszer. Vakmerő tekintetével megérdemelte halálát, és a halállal együtt ismerte meg az istennőt. Utána Palléneusz nyújtotta elvakult kezeit Athéné ellen; emberi testét dárdája hegyével ölte meg az istennő, ugyanakkor a kígyórész a Gorgó jéghideg tekintetétől fagyott merevvé.

Porphürión Délosz szigetére rontott, hogy a világ tengelyét csavarja az istenek ellen. Elborzadva látta Néreusz, a tengeri öreg, nyirkos barlangjából kiugrott ősz atyjával Thetisz, és Poszeidón palotája magára maradt. A Künthosz-hegy csúcsáról segítségért kiáltottak a szelíd nimfák, akik egyszerű nyilaikkal vadászni tanították egykor Apollónt, és akik először vetettek ágyat Létónak, mikor megszületett ragyogó két gyermeke, Apollón és Artemisz. Rémülten kiáltott fel Apollónhoz segítségért maga Délosz szigete:

- Az én ölembe tett Létó, mikor születtél, hát most hallgass meg engem, és segíts, mert kegyetlen kéz felszakít, hogy újra bolyongjak, mint régen! - Mert Délosz szigete, mielőtt Apollón megszületett rajta, állandó hely nélkül bolyongott a tengeren. Apollón megjelent, és legyőzte Porphüriont.

A Gigászok halála után Gaia még Tüphónt, a százfejű, tűzokádó óriást hozta a világra, hogy ez is az Olümposz uralma ellen lázadjon. Az istenek Egyiptomba menekültek előle, de végül is Zeusz legyőzte, és a szicíliai Aitné (Etna) hegyét borította rá; Tüphón időnként megrázkódik, és ilyenkor láng csap fel a tűzhányó hegy mélyéről. A földön Tartarosz kígyóleányától, Ekhidnától származó szörnyeteg gyermekeit hagyta csak maga után; ezek mindaddig zaklatták a világot, amíg Zeusz halandó fia, Héraklész meg nem ölte őket, és az olümposzi rend oltalmazásával kiérdemelte a halhatatlanságot.

Az Olümposz égbe nyúló csúcsán épült fényes palotáikból figyelik a halhatatlan  istenek a világot, és féltékenyen ügyelnek a rendre, hogy a Nap és a Hold és a csillagok a számukra kiszabott pályán járjanak örökké, és semmi ne lépje túl a mértéket. Amikor Phaethón elbizakodottan apja, Héliosz szekerén felhajtott az égboltra, gyönge kezével nem bírta a szárnyas lovakat fékezni, ezek túlságosan közel ragadták a földhöz a tüzes Nap-szekeret, majdhogy lángra nem gyúlt tőle a föld, és ekkor Zeusz villámával sújtotta halálra a vakmerőt. Nővérei megsiratták, az ő könnyeikből keletkezett a borostyánkő, ők maguk pedig égerfákká változtak.