Indulás: 2005-09-18
 
Az alagút túlsó végén
Az alagút túlsó végén : 3

3

Sziszi  2006.07.27. 19:48

...

Az ember hatmilliárd másik ember között is egyedül van, s éppen úgy fél a haláltól, a betegségtől, a fájdalomtól, pontosan ugyanúgy keresi a megváltást, a hitet, a boldogságot, mint kétezer évvel ezelőtt.

Csak nehezebben találja meg. Sokan vannak körülöttünk olyanok, akik egy különös, visszatérő álom, egy reinkarnációs hipnózis során előbújó emlék vagy egy súlyos baleset után átélt halál közeli élmény hatására megváltoznak. Hinni kezdik, hogy van élet az élet után, hogy lépteinket angyalok őrzik, s hogy legfőbb dolgunk megtudni, mivégre születtünk meg a földre. Ezek az emberek sorsfordító élményeikről nem szívesen beszélnek. Talán a megbélyegzéstől félnek, talán csak nem érzik szükségét annak, hogy másokat győzködjenek. Néhányan, akik mégis vállalták a beszélgetést, legbenső meggyőződésüket osztják most meg önökkel.

Létezik egy tökéletes világ

Sziszi becenevét még gyerekkorában kapta, a gödöllői Sisi-kastélyban, ahol édesanyja dolgozott.
– Tizennyolc éves korom óta tudom – mondja –, hogy a szenvedő lelkek gyógyítása a dolgom ezen a világon. Akkor történt, hogy a bátyám rozzant autójával mentünk hazafelé Máriabesnyőről Gödöllőre. Egy velünk szemben jövő autó áttért a mi sávunkba, és frontálisan ütközött velünk. Akkoriban még nem volt biztonsági öv a kocsikban. Én a legveszélyesebb helyen, elöl, az anyósülésen fecsegtem, s észre sem vettem a felénk száguldó autót.

A szélvédőn át kirepültem az ülésből. Ezt persze később mesélték el nekem. Én csak arra emlékszem, hogy láttam magam valahonnan föntről az út szélén feküdni, tudtam, hogy a körém gyűlő emberek azt hiszik, valamilyen súlyos belső vérzésem van, mert a számból ömlik a vér, miközben tudtam, hogy csak az orrom vérzik. És ezt meg is akartam mondani nekik, de nem volt hangom. Közben zenét hallottam, kellemes csilingelő, mindent betöltő zenét, és érzékeltem a fényt.

Különös békesség és testtelen lények, ismerős és ismeretlen létezők vettek körül, könnyű voltam, nem éreztem fájdalmat, félelmet. Arra gondoltam, ha ez a halál, akkor ez jó. És szólni akartam az orvosoknak, akik próbáltak újraéleszteni, hogy hagyjanak békén, én jól vagyok. Aztán egy hang szólt.

Nem emberi nyelven beszélt, nem a fülemmel hallottam, amit mond, hanem az egész testem érzékelte. A hang azt közölte, hogy vissza kell térnem, mert felelős vagyok a gyerekeimért. Aztán már csak a fájdalomra emlékszem. Arra, hogy fekszem a kórházi ágyon, és mindenki azt mondja, milyen szerencsés vagyok. Én pedig próbálom megmagyarázni, hogy ez egy óriási tévedés. Akkor lennék szerencsés, ha nem kellett volna visszajönnöm, mert ott fent van egy tökéletes világ. Idővel aztán rájöttem, hogy ezt senki sem hiszi el nekem. De én belül azóta jól tudom, hogy a tökéletesség akkor jön el, ha fizikai testünkből sikerül majd kiszabadulnunk.

Addig azonban kötelességeink vannak ezen a földön. Nem véletlenül születtünk éppen most és éppen arra a helyre, ahol vagyunk. Nem véletlenül kaptuk a családunkat, ahová megszülettünk, gyerekeinket, akiket mi hoztunk világra. Sok évnek kellett azonban eltelnie, mire rengeteg tanulás, sok csalódás, betegség, lelki és fizikai fájdalom után megtaláltam a nekem kijelölt utat. Azóta gyógyítással foglalkozom.

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!