Indulás: 2005-09-18
 
Az alagút túlsó végén
Az alagút túlsó végén : 4

4

Árvai Attila  2006.07.27. 19:49

...

Odaát lenni jó
Árvai Attila, a Magyarországon tapasztalt halál közeli élmények kutatója több mint ezer olyan emberrel beszélt már, akik visszatértek a klinikai halál állapotából.
– A klinikai halál állapotából visszatért emberek többsége – mondja –, korától, vallásától, neveltetésétől függetlenül, nagyon hasonló élményekről, észlelésekről számolt be. Béke és fájdalommentesség, a testenkívüliség megtapasztalása, pontos vizuális érzékelés, alagútélmény, fényes lényekkel való találkozás, visszatekintés, lebegés és emelkedés, vonakodás a visszatéréstől. S bár tapasztalásaik bizonyos ponton eltérőek lehetnek, az igazi, mély élmény hatására szinte mindegyikük azt vallja, hogy az életben a legfontosabb dolog a szeretet. Azt állítják, hogy mindenki valamilyen feladattal születik erre a földre, és addig nem lel nyugalmat, míg ezt a karmikus feladatát meg nem találja. Ezért életszemléletük megváltozott, segítőkészebbek és derűsebbek lettek, miután visszatértek a halálból. Minden jel arra utal, hogy halálunk után szembesülnünk kell azzal, amit életünkben tettünk, át kell élnünk a másoknak okozott szenvedéseket. Mert mindenki egyazon gyökérből ered, és amit teszünk másokkal, tulajdonképpen magunkkal tesszük. Akár jót, akár rosszat. Az egyik legmegrázóbb történet, amit hallottam, amelyet az Interjú a halállal című új könyvemben is közlök, egy nyolcéves kislány emléke a betegeskedő édesanyjáról.
„Hazafelé tartottam a kútról – mesélte a kislány –, vizet vittem betegeskedő édesanyámnak, amikor az úton őt láttam legszebb ruhájában. Anya, mondtam neki csodálkozva, hogy kerülsz ide? Kislányom, kezdte ő, el kell mennem. Mondd meg apádnak, hogy ne aggódjon miattam. Amikor hazaértem, megdöbbenve láttam, hogy apám anyám halottaságya mellett leborulva sír. Elmondtam neki, hogy én találkoztam anyával, de apám úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra. Azóta soha senkinek nem beszéltem erről. Elég, ha én tudom, hogy jó helyen van, és halálom után újra találkozunk.”
Munkám során rengeteg hasonló történetet hallottam, melyek eltérnek egymástól, de szinte valamennyien állítják, hogy már nem félnek a haláltól, legfeljebb az oda vezető úttól, mert megtapasztalták, hogy odaát lenni jó.

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

button1

 
 
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!